Évek óta látogatok, támogatok, lelkigondozok, pásztorolok és mentorálok állami gondozottakat. Döntő többségük egészen fiatalon, sokan közülük babaként kerültek állami gondozásba, de nem mondtak le róluk, így örökbe nem adhatók, vagy mire örökbe adhatóak lennének, már túlkorosak, akiket nem vállalnak már örökbefogadó szülők. Különböző nehéz élethelyzetből nehéz terheket cipelnek. Ismerem a lelkivilágukat, hogy nagyon fontos nekik a vér szerinti családjuk ismerete, még akkor is, ha semmi jót nem kaptak onnan. Ugyanígy az örökbefogadott gyermekeket is borzasztóan foglalkoztatja egy bizonyos kortól, hogy ők miért nem a vér szerinti családjukkal élnek. Akkor is, ha boldog, nyugodt, szerető családban nőttek fel, az örökbe fogadott családjukban.
Mostanában több ilyen örökbefogadás, adás, örökbefogadó szülő keresés híre jutott el hozzám. Volt, amelyik egész közelről érintett. Ésszerűen nagyon kevesen gondolkodnak erről. Mikor az abortuszról folyik vita, újra és újra felbukkannak az életvédők, hogy „de miért nem adta inkább örökbe, ahelyett, hogy megölte?”. Ugyanakkor pedig, ha örökbe adja valaki a gyermekét, jönnek az „ősanyák”, hogy „micsoda nő, nem méltó az anya névre, hisz eldobta magától a gyermekét”. De mi történjék, ha terhes lesz, de nem tudja felnevelni? Legyen ez az ok bármi.
Szegény nő, mert ilyenkor természetesen csak nő van, nem pár, akik mindketten aktív szereplői, hogy létrejött egy élet, bármit tesz, csak rossz lehet. Ha abortuszra megy, a saját lelkiismeret-furdalása mellett még a lenézéssel is számolhat. Miért nem védekezett? Bár bombabiztos védekezés mellett is fogantak már meg babák. Ha örökbe adja, gonosz embernek tartják, és bizony arra senki se számol, vagy csak elenyésző kevesen, hogy nem könnyű megválni a saját testedben felnövesztett piciny élettől. Itt is olvastunk már több posztot örökbeadó anyáktól, akik bár tudták, hogy jót tesznek a gyermekükkel, és százszor átrágva is ez volt a legjobb megoldás, mégis vágják a centit, hogy hátha a nagykorúvá cseperedett majd megbocsát nekik, ha megtudja a miérteket. Pedig lehet ez a jó, sőt, a legjobb megoldás a gyereknek.
De miért nem tartja meg?- jön ilyenkor a sok kibic kérdése. A bárányka meg a legelő, meg az anyai szeretet, meg egyéb közhelyes szólamok tömegével bombázzák az alig ismertet. De bezzeg, ha a nyomorba, tinédzserkorba, egyetem befejezése helyett, vagy épp sokadik gyerekként, 40+-osan megtartja, szinte 100 százalék, hogy egyedülállóként a gyermeket, akkor megint csak nincs kímélet. Miért kellett a nyomorba szülni? Egzisztencia kell előbb, utána a gyerek! Nem volt elég annyi, minek kellett a sokadik? 40 fölött már veszélyes szülni, sok a rendellenes terhesség… Mert beszólni, fújni a tutit, azt mindenki tudja.
Néhány hete, egy pár hónapja ismét végignéztem egy ilyen kálváriát. Nem, nincs jó megoldás. De sajnos a saját lelkiismeret-furdalás büntetését nagyon kevesen érzik elégnek. Örökbe került egy majdnem féléves baba. Hajléktalan szülei hiába szerették volna megtartani, nem lehetett. Áldatlan állapotú, szülők közötti viszály, az utcai élet, a teljes pénztelenség és az ebből való kiemelkedés teljes kilátástalansága nem engedi, hogy a szülők felneveljék a gyermeküket. Teljesen megérthető, elfogadható egyik oldalról. Ugyanakkor látva, mert kívülről olyan tutin látszik, hogy hol hibáztak, ez egy borzasztó dolog a kívülállóknak. Mert kívülről mi olyan nagyon tudjuk, hogy mit kéne, hogy kéne, mi segítene, ki hol volt felelőtlen. És az anya ismét magára maradt fájdalmával, immár többedszerre, amit tetéz az ismerősök meg nem értése.
Miért jutott eszembe ezt a posztot megírni? Mert épp ma olvastam, hogy Oroszországban egy állami gondozott fiatal anya nem vállalta szemek nélkül született gyermekét. Lemondott róla, hogy adják örökbe, és most keresnek neki örökbefogadó szülőket. Nem tudta vállalni, mert egy egészséges gyerek felnevelése is erősen gondot okozna neki, de beteg gyereket végképp nem mer vállalni. És záporoztak az anyáktól az ocsmányságok. Mert legjobban anyák tudják egymást bántani. Most épp mindenki jajj, szegény pici babázik. De ha nem tudja fejlesztésre, vakok intézetébe, speciális iskolába hordani, akkor azért lesz rossz anya.
Olyan jó lenne megértőnek lenni! Olyan jó lenne, ha a beszólások helyett megértő, segítő együttérzéssel fordulnánk egymás felé, mi, anyák! Még akkor is, ha az a megértés erősen foghíjas.
nagycsaládos
A témában írt cikkeinkből:
Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy örökbeadtam a kislányomat
Öröökbeadod a gyereked? Szenvedj!
Anyám könyörgött, hogy ne adjam örökbe a babát
Lemondtam a gyermekemről
