A sorozat első részéből kiderült, hogy a főszereplő egy három hónapja tartó kapcsolatban nem tervezetten teherbe esett, és elhatározta, hogy nem tartja meg a babát. A második részből megtudhattuk, hogy a kórház ajtajából visszafordult, mert úgy érezte, ha elaltatják a kaparáshoz, soha többé nem ébred fel. Megoldásként eszébe jutott az örökbeadás lehetősége.
3. rész
Oké, gugli jó barát, nézzük. Kétféle örökbeadás van: zárt és nyílt. Talán egyértelmű a nevükből: a zárt örökbeadásnál az anya nem ismeri az örökbefogadó szülőket, a személye titkos marad, felnőve a gyerek sosem fogja megtudni, ki volt az anyja, miért... stb. A nyílt ennek az ellentéte, sőt, itt gyakorlatilag az anyának esélye van kiválasztani az örökbefogadókat. Na, én nem adom a kölköm jöttmentekhez, ha már én ilyen balfasz vagyok, akkor legalább abban odateszem magam, hogy jó helyre kerüljön.
Két alapítvány foglalkozik ezzel ma kicsiny hazánkban, A és B. Azért nem nevesíteném őket, mert... nem... ez nem az ő belharcukról szól, mindkét módszernek megvannak az előnyei és a hátrányai is. 'A' alapítványt kerestem fel először, szimpatikus volt, amit ott tapasztaltam, végre, emberként kezeltek, kicsit kényeztettek. Elmeséltem életem történetét, az apáét is. Minden rendben találtatott, irány az orvos.
A 17. héten jutottam el orvoshoz az abortuszhoz szükséges vizsgálatok után először. Hogy felelőtlenség-e? A legnagyobb! Igen, megérdemelném érte a vascsövet. Minden addig elmulasztott vizsgálatot egyszerre tudtunk le: hüvelyi UH, nyaki redő mérés, vizelet- és vérvétel, AFP, HBsAg, vérnyomás... Akkor még fel sem fogtam, mennyire szerencsés vagyok, hogy minden eredményem jó lett, nem volt rendellenség, szépen fejlődött bennem az alien csemete. Nem mondtam el az egészségügyi személyzetnek, hogy örökbeadást tervezek, (függetlenül a felelőtlenségemtől, még az is ott rúgott belém, aki semmiről sem tudott), sem arról hogy, már rég orvosnál kellett volna toporognom, sem pedig... Lehangoló a magyar egészségügy. Isten mentsen tőle bárkit is, hogy oda bekerüljön. Ja, a védőnői ellátást az alapítványon keresztül sikerült megoldani, így legalább azt a megaláztatást elkerültem.
A terhességem – mondhatni – könnyű és problémamentes volt. Nem lettem cukorbeteg, nem vizesedtem túlságosan, nem lett aranyerem, szívesen és sokat mozogtam, jó kedvű volt és soha nem tapasztalt magasságokba hágott a libidóm! Nagyjából ösztönlény lettem: azt ettem, amit megkívántam, dugtam és aludtam – ja, és rengeteget jártam pisilni. A székrekedésem megszűnt. Igazából csodásan érzetem volna magam, ha...
Ha nem nyomasztott volna nap, mint nap a dolog, hogy az apa még mindig nem tudja... Hazudtam neki, mert féltem, hogy elveszítem. Beleszerettem, reméltem, nem csak a hormonok miatt. Anyukámnak még az elején elmondtam, hogy abortuszt szeretnék, vele akkor megszakadt a kapcsolatom, mert lelki segítség helyett nagy veszekedések lettek. Tehát nagyjából egyedül voltam. Nem volt kivel megosztanom a dolgaimat, csak egy messzi országban élő barátnőmmel, aki viszont friss szerelmesként nem feltétlen az én nyígásomra volt kíváncsi.
Egy nap nem bírtam tovább, elmondtam az apának. Személyesen nem volt bátorságom, de virtuálisan igen. Az abortusz után megint egy világot törtem össze benne. Nem értette meg, miért csináltam, de elfogadta a döntésem. Valahol mindketten tudtuk, hogy nem tudnánk felnevelni egy közös gyereket, ő is akkor kezdett talpra álldigálni az évekkel ezelőtti válásából én pedig a tartalékaimat éltem fel. Emellett agyilag és a szívemben sem éreztem magam késznek arra, hogy anya legyek.
XY
Folytatjuk...
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
