A történetünkről 2017-ben olvashattatok. Nem volt egy könnyű menet a teherbeesés, aztán jöttek a folyamatos vizsgálatok, orvosról orvosra járás, magzatvízvétel, szívultrahang, mindennapos ctg-k, túlhordás, igaz, csak három nappal, de abban az évben szeptemberben 40 fok volt, vagy csak a hormonjaim szórakoztak velem, nem tudom, de én száz foknak éreztem kb. A hasamat óriásinak láttam, de mindenki azt mondta, hogy milyen kis takaros...

Minden nap felmásztam a klinika lépcsőin, a kisfiam pedig nyugodtan végigaludta a ctg-ket... Csütörtöki napon elemezte a dokim a ctg-s papíromat, mosolyogva mondta, hogy holnap jöjjek egy kis terhelésre, hátha kibújik a nagyfiú. Na, én aznap éjjel azt hittem, meghalok, a nagyfiú meghallotta a doki szavait, éjfélkor úgy érezte, hogy na, most akkor döngeti a kapukat kifele.

Hozzátenném, hogy a csütörtöki napon végig azt hallgattam tesómtól, hogy csak ma ne szüljek, a barátnőm szülinapja volt aznap, akivel nem éppen a legjobb barátok, a barátnőm meg azt hajtotta, hogy ma szüljek. Éjfélkor beindultak a jó kis tízperces fájások, méregettem, a párom közben egyik oldaláról a másikra fordult az ágyban. Hajnal három körül felébredt, rám nézett, megkérdezte, hogy induljunk-e, majd horkolt tovább. Hát így indult a szülésem... Nyolckor burokrepesztés, majd’ szétszakadtam a fájások alatt, sehogy nem volt jó, a szülésznő és a dokim is azt mondta, hogy itt 11-kor baba lesz. Hát mi rácáfoltunk, eltelt 11, majd dél is, én éjfél óta nem ettem, erőm szinte nulla, oxit kaptam, majd három órakor megláttam a kisfiam hatalmas, ordító száját a lábam között. Egyből elszállt minden fájdalmam, elfelejtettük a sok próbálkozós hónapot, a sok vitamint, gyógyszert, csak bújtunk a megfigyelőben egymáshoz mi hárman, csendben, és sírtunk.

A nagyfiú azóta 22 hónapos, makkegészséges, tapossuk a dackorszakot ezerrel, és a történetünk persze nem ért véget. Mindenki azzal jön egyfolytában, hogy na, a második baba hamarabb jön mindenkinek. Kivagyok ezektől a szövegektől amúgy, na, de nem szóltam semmit.

A TÖRTÉNET ELŐZMÉNYE



A meddőségi kezelés előtt egy hónappal spontán teherbe esni kétoldali elzáródással? Hatalmas boldogság!

Tovább>>>

Tíz hónapos volt a fiam, amikor elkezdtünk a párommal újra próbálkozni, kis naivan azt hittük, majd tényleg gyorsan jön a mi babánk is. És így, hogy az első is nehezen jött össze, persze, hogy pár hónap után már ver a víz, akármikor a naptárra nézek. Akkor jöttek azzal, hogy ne stresszeljünk, ne számolgassunk, csak szeressük egymást, amikor jólesik. Szerettük mi egymást éjjel-nappal, a hónapok meg csak teltek...

És itt jön az orvosi hozzáállás, hogy csak egy év után lehet kivizsgálás. Hát én nem bírtam kivárni az egy évet, kértük a papírokat, újra átestem átjárhatóságin, a dokimnak sikerült megnyitnia mindkét oldalt, hormon vérvétel, cukorterhelés, peteérés-figyelés, na, és persze a párom kivizsgálása. Ekkor kicsit megint összetörtem, megint romlott az eredménye, mennyiségben nem, de minőségben igen, csak hogy most se menjenek könnyen a dolgok.

Annyira bíztam pedig benne, hogy nem ezt az eredményt kapjuk. A doki megint vitaminokat, gyógyszereket ajánlott és írt fel, és kaptunk három hónapnyi időt, hogy hátha sikerül újra spontán teherbe esnem, utána megkapjuk a kis beutalónkat lombik kezelésre.

Hiszem hogy sikerülhet, még ha az agyam ellenem is dolgozik. Soha nem gondoltam volna, hogy nekünk ennyit kell „szenvednünk” hogy babánk lehessen. Nehéz, nagyon nehéz,lelkileg még nehezebb, a barátnőimnek azóta már három gyerekük van, de ránézek a fiamra, és szavakkal nem tudom leírni hogy mekkora boldogság ő nekünk, hogy összejött. Remélem hamarosan egy olyan hírrel is jöhetek, hogy megint terhes lettem a lombik program előtt...

Bogyóka

Olvass még történeteket érdekes teherbe esésekről!

A férjem kemoterápiás kezelése után spontán fogant a kisfiunk

Nem volt peteérésem, mégis terhes lettem

Endokrinológus segített teherbe esni

Negyven fölött teherbe esni mindennapos dolog

Idegen férfi spermájától estem teherbe