A kedvesemmel egy hétéves kapcsolatból kilépve ismerkedtem meg. Babánkat nem terveztük, de 2018 február 14-én Ámor igencsak romantikusra alakította az esténkét, aminek meg is született pontosan 40 héttel és pár órával utána az eredménye.
Dolgoztam, és mondtam a kolleginámnak, hogy késik a dolog, erre ő mondta: bár terhes lennél. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, akkor még csak pár hónapja ismertem a férjem. Nem hagyott nyugodni a gondolat, és a patika zárása előtt néhány perccel vettem egy terhességi tesztet biztos ami biztos alapon. Elmentem, sunyiban megcsináltam, és annyira tiszta volt a két csík néhány perc múlva, hogy azt eltéveszteni lehetetlen.
Nem mondtam el azonnal apának, vártam néhány napot, mert ekkor még max kéthetes lehetett a dolog. Egy este elmentünk moziba, és hazafele mondtam neki, otthon el kell mondanom valamit. Hazaérve már teljesen pipa volt, és kiszedte belőlem, hogy bohóc van a fiókban, ennyit. Többet egy szót sem szólt az este, pityergett egyet ő is, én is, én elaludtam, ő egész éjjel az ágy szélén ült és sörözgetett, semmit sem aludt. Hajnalban ugyanabban a pozícióban találtam az ágy szélén ülve, mint este 11-kor.
Számára nem is volt kérdés, hogy megtartjuk. Két héttel később elmentem orvoshoz, ott közölte a doki, hogy csak petezsákot lát és nincs szívhang sem még. Ekkor számolás szerint az 5. héten járhattam. Nőgyógyászom előre felkészített, hogy lehet, nem élő a terhesség, és nem lesz belőle embrió. Menjek vissza hozzá három hét múlva.
Mikor visszamentem, már ott volt az ultrahang képen a 8 hetes édes kisfiam, aki akkor az elmémben még kislány volt, csodás volt hallani a kis szívét. A terhességem mondhatni, hogy teljesen zűrmentes volt végig. Jól éreztem magam, imádtam várandós lenni. Fejben végig az volt előttem, hogy engem ne császározzanak, természetesen akarok szülni. A sok rémtörténet a császárról betemetett. Annyira rákészültem, hogy másként nem is történhetett volna, csak természetes úton. Lehet, a sok málnalevél tea segített
Annyira készültem a szülésre, hogy velem szinte bármit megvetethettek volna, ami a hüvelyi szülést segíti. Sokat sétáltam (napi 10-15 ezer lépes) egész a 9. hónapig. A 20. heti genetikai vizsgálaton közölték, hogy fiam lesz, így hát a Fanni végül Bálint lett. Nem voltam szomorú, gyorsan megszoktam a gondolatot, hogy egy kis fütyis szerelem van készülőben.
A 8. hónapig dolgoztam, fitt voltam úgymond. Jártam gondozásra, csodáltam hétről hétre a kicsi fiam, hogy fejlődik gyarapszik. Mikor már nagy volt, emlékszem, reagálni kezdett apa hangjára. Annyira szívet melengető volt, hogy sosem felejtem el a kettejük közt lévő kapcsolatot.
Telt-múlt az idő, közeledett a szülés időpontja. A 39. héten elmentem terhesgondozásra, megvizsgált a dokinő manuálisan, és mondta, egy ujjnyi a méhszáj, lehet, hamarabb jön ki a picuri, úgy érzi. Akkor pont hosszú hétvége következett, és mondta, hogy talán találkozunk a kórházban a hosszú hétvégén. Hát nem így lett.
2018. november 06-ára telt ki a 40. hetem pontosan. November 6-án 8:30 percre beballagtam a Dél-Pesti Jahn Ferenc Kórházba ctg-re és ultrahangra. Ctg leleten semmi fájás. Emlékszem, kérdezte a ctg-s nővérke: nincs elszámolva az időnk? Mondtam, biztosan nincs, mert tudom, mikor fogant a fiam.Ultrahang is teljesen normális, mondta az ultrahangos doki, hogy Bálint nem akar még kijönni, mert bent jól van, köszöni. Esetleg ha hazamegyek, bújjunk össze picit apával, hátha segít kilakoltatni a fiút. Gondoltam magamban, ó, anyám a nagy hasammal mit is kezdhetne szegény apa.
Hazafele szóltam apának, hogy 3500 grammra saccoltak a tökmagot, és hogy legyen nyugodt, egy-két napig bent lesz még, azt mondták. Aznap este elmentünk egy barátunkhoz vacsorázni, teljesen jól voltam, olyan este volt, mint bármikor máskor. Jól éreztem magam, nyugodtan feküdtünk le mindketten. Éjjel 3:48 perckor éreztem egy nagy roppanást, és egy görcsös nyilallást a pocakom aljában, a következő másodpercben már spriccelt is egyet a magzatvíz, majd elállt.
Szóltam apának, hogy Bálint úgy döntött, kicsi neki ez a ház, s kirúgja az oldalát. Felálltam, mondtam, kimegyek zuhanyozni (azaz mondtam volna, mert ahogy felálltam, dőlt a magzatvíz, mintha csapon engedték volna ), mert ki tudja, mikor lesz legközelebb alkalmam rá . Apa kb. 4 századmásodperc alatt startolt, hogy menjünk már, hát mondom, na, hadd zuhanyozzak le. Életemben embert olyan gyorsan elkészülni nem láttam.
Elkísért zuhanyozni, ott már 3 perces fájásaim voltak, és kb. 1 perc, máskor csak fél perc szünet. Emlékszem, nagyon fáztam a forró víz alatt is, remegetem, de annyira, hogy kocogtak a fogaim is néha. Megtörölköztem, felöltöztem, fogtam a pakkom, és már a következő pillanatban az autóban voltunk. Ekkor lehetett úgy 4:10 perc.
Kb. 15 perc volt a kórházba az út, apa hajtott, mint állat. Mondjuk így 4:30-ra már a kórházban jelentkeztünk be, mondta a néni, apa elintéz mindent, menjek fel nyugodtan, ne várjam meg, mondtam, de, de, megvárom. Itt már majdnem annyira fájt mindenem, hogy éreztem, kész vagyok. Arra gondoltam, hogy lehet ezt kibírni 24 órán keresztül, mert van, aki annyit és többet vajúdik.
Fel a szülőszobára, a szülésznő mondta, fáradjak a vizsgálóba, lássuk, mi a helyzet odabenn. Vizsgálat közben láttam, van valami, mert igencsak tapogatott odabenn. Egyszer csak megszólalt, és mondta, hogy vagy visszakanyaruló méhszájam van… Nem hagytam, hogy végigmondja, mondtam, hogy nincs, mert a doki sem említette, pedig nemrég vizsgált… Ő folytatta: vagy bő 3 ujjnyin vagyunk, majdnem 4. Mondtam, akkor az utóbbi.
Kikérdezett, mikor kezdődtek a fájások , hogy volt, stb. Apa elment közben átöltözni, és mire ctg-re kerültem, apa is visszajött, papírt töltöttünk, átöltöztem én is, már 5:30 lehetett. Ekkor ültem a hintaszékben, és éreztem, jönnek a tolófájások lassan.
Mondta a szülésznő, néha tolhatok is, ha úgy érzem . Aztán 2-3 tolás után mondtam, fel kell feküdnöm, mert ha nem, a széken születik meg a fiam. Rohantak a szülésznők egyből hárman, föl az ágyra, és ott már beindultak a dolgok. Úgy 5:50 perckor azt mondta a szülésznő, hogy ez egy csodának számít, és hogy nagyon büszke lehet apa is rám, még én is magamra, mert a fiam mindjárt kinn van, és nekem még egy hang nem jött ki a számon (tényleg ).
Ekkor már annyira rosszul voltam, mondtam apának, aki a fejemnél állt, hogy Bálintnak nem lesz több testvére, erre mondta apa dehogynem lesz, szívem. Egy-két nyomás és kint lesz, én már látom a haját. (Semmit nem látott, azt se tudta, hol tart a dolog, de annyira cuki volt, imádom érte!) A szülésznő a következő pillanatban mondta apának, tartsa a fejem, és a lábam húzza fölfelé, én pedig erőből toljak, de ne fejben, hanem fizikálisan.
Én megtettem, és csak arra lettem figyelmes, hogy már sír is a fiacskám a mellkasomon. A szülés ideje 6 óra 00! Ennél kíméletesebb, gyorsabb nem is lehetett volna! Két óra és 20 perc alatt lezavartam a vajúdást és szülést is. Volt egy aprócska vágásom, de a szülésznő annyira profin varrta össze, hogy mára már nem is látszik, nem is érződik. Ami borzalmasan fájt, az a méhem tisztogatása volt, rosszabb volt a kitolásnál. Éreztem, ahogy kotorásznak bennem.
Orvos nélkül megszületett a kisfiunk, ügyeletben. Senki sem volt fogadott, de ennek ellenére mindenki profi volt és tündéri. Csodálatos szülésem volt, életem legjobb élménye, ma se hagynám ki, pedig volt, hogy nagyon-nagyon fájt.
Mindenki, aki most várandós, és esetleg ezt a cikket olvassa, ezentúl minden nap az első fájásig csak arra gondoljon, hogy rendben menni fog, és gyors lesz!
Réka
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
