Egy évet vártunk, mire összejött a babánk természetes úton.
Nagyon boldogok voltunk, ez már a második terhességem volt. Az elsőnél kiderült, hogy a Hgba1c 10 feletti, nagyon magas... Így betegen született volna a baba vagy félidőnél. Az orvosom az abortusz mellett érvelt. Elengedtük az angyalkánkat.
Rá egy évre terhes lettem, már nagyon vártuk a mi kis szivárványbabánkat. Hetente kellett 80 kilométert utaznunk diabetológiára, mert a cukromat folyamatosan figyelték. A terhesség alatt minden értékem jó volt... Az itteni nőgyógyászom ezt mondta... Aztán magándokit kerestünk ott, ahol diabetológiára jártam. Kiderült, hogy a terhesség 12. hetétől vérhígító injekciót kellett volna kapnom... Az afp-m nem volt jó. A nem magándokim azt mondta szó szerint: „jó van az”. Később kiderült, hogy annyira mégsem jó, mert vérrög keletkezhetett volna a köldökzsinórban, ami komolyan veszélyeztette a babám életét.
A 30. héttől kaptam a vérhígító injekciót. A 37+6. napon hajnal fél egykor elfolyt a magzatvizem. Hívtunk mentőt. Felvitt Budapestre, ami tőlünk 80 kilométerre van. Csak ott szülhettem, mert veszélyeztetett terhes voltam a cukrom miatt. Kettőkor a kórházban voltam, már elég komoly fájdalmaim voltak. Császárra voltam kiírva. Felhívta a férjem a dokimat, ő lekezelően annyit mondott, hogy majd reggel bejön műszak kezdéskor, mit képzelünk, hogy fel mertük hívni... Elég kemény pénzeket hagytunk nála a vizsgálatokon, nem ezt a hozzáállást vártuk...
A doki végül nyolckor bejött, előkészítettek császárra. Az érzéstelenítőt a gerincembe a nyolcadik alkalomra találták el, nem volt kellemes. Apa is bent volt velem. 8:52-kor megszületett a mi kis csodánk, annyira megható volt, ahogy felsírt, sosem felejtem el. A világ legcsodálatosabb ajándéka. ️
Estére borzasztó nagy fájdalmaim voltak, begyulladt a seb nagyon. Elfelejtettek méhösszehúzó injekciót adni. Leküldtek másnap ultrahangra, mert lehet, hogy bennem felejtettek egy gézlapot... Ott kicsit kiakadtam. Nem volt gézlap. Az orvos, aki leküldött ultrahangra, az az ügyeletes doki volt az osztályon, mert az én orvosomban annyi nem volt, hogy lejöjjön megvizsgálni, hiába hívták a nővérek. Ő most nem ér rá - ez volt a válasz.
A vérnyomásom 200 felett volt, crp 225. Intenzívre kerültem egy napra. Vénásan kaptam antibiotikumot napi négyszer, plusz vérnyomáscsökkentőt. Nem láthattam a kisbabámat, zokogtam.. Miért velem történik ez? Még meg sem etethettem, azt sem engedték...
Másnap kikerültem az intenzívről. A tejem csak később indult be. A kisbabámnak nem akartak tápszert adni, már szegény ordított az éhségtől. Elmentem a csecsemősökhöz és megmondtam, hogy vagy adnak tápszert, vagy fogom a gyereket és ma hazamegyünk. Itt már igazán felemeltem a hangomat. Adtak.
Négy nap után hazamentünk, öt hétig folyt a savó a sebemből, nehezen gyógyult, nagyon fájt. Csak két hét után szedték ki a varratokat, nehogy szétnyíljon a sebem. Utána még sokáig fájt a hegem. Az orvosom, akinek annyit fizettünk, inkább le sem írom, mennyit, egyszer sem jött le megnézni, hogy vagyok/vagyunk a kisbabámmal. Nagyon megviseltek a történtek, a borzalmas fájdalom. Hetekig zokogtam, amikor visszagondoltam erre az egészre... Arra a borzasztó fájdalomra, miután begyulladt a sebem. Az intenzívre, amikor nem lehettem a kicsikém mellett… Mégis százszor újrakezdeném érte!
Lassan kétéves lesz a kislányunk, szeretnénk kistesót neki. ️ Talán mostanra sikerült ezt az egészet feldolgoznom, igaz, most is könnyes a szemem.
Zs.
Olvass még szüléstörténeteket!
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
