Pirilány terhesnapló terhesség kismama vízfejű

28. hét

Ultrahangon
 

Elérkezett végre a várva várt ultrahang időpontja. Nagyon izgultam, hajnalban már csak forgolódtam az ágyban. Kiderült, hogy nem egy kígyó lakik a pocakomban, ahogy a nagylányunk mondta valamelyik reggel oviban menet... Nem is tudom, honnan vette ezt. Szóval minden rendben a picivel, 1060 gramm körüli a súlya, a doki szerint nem lesz 4 kilós baba, ami az én méreteimet tekintve nem is baj.

Ötből öt rokon mondta azt kapásból, amikor meglátták az ultrahangképet, hogy a nagylányunkra hasonlít. Jelenleg farfekvésben van, de bőven van még ideje és helye is forgolódni. Hihetetlen, milyen modern technológia ez már, hogy olyan mintha befotóztak volna a pocakomba, még a kis tüske hajacskáját is láttuk.

Pirilány terhesnapló terhesség kismama vízfejű

Anyukámat riogatták
 

Bezzeg anyukám anno azt sem tudta, fia vagy lánya fog születni nyolc év várakozás után. Mesélte, hogy az orvos azzal riogatta, hogy „Hülye, vízfejű gyereke lesz”, mert sokat hízott, és a praxisában pár héttel anyukám előtt tényleg született egy vízfejű baba. Komoly pajzsmirigybetegsége volt anyukámnak, gyermekkorában már műtötték is miatta. Negyvenöt kilóval kezdte a terhességet, és úgy emlékszem, 20 kilót hízott. Sok vizsgálaton esett keresztül, sárgatest-elégtelenséget állapítottak meg, ha jól emlékszem, kapott gyógyszert a pajzsmirigyére, de elmondása szerint volt olyan orvos, aki azt mondta, hagyja nyitva az ablakot éjszakára… De, hogy miért telt el nyolc év közben?! Mire már letettek róla, hogy gyerekük lesz, akkor fogant meg velem. Csípőficammal született egyébként, gyerekként egy évig gipszágyban feküdt, rövidebb is az egyik lába két centivel, mégis engedték természetes úton szülni két gyermeket is. 

Hordozás
 

Amilyen hamar csak lehet, szeretném hordozni a kicsit is. A nagynál négy hónaposan kezdtem, hálistennek nagyon szerette ő is, és én is, nagyban megkönnyítette az életünket, emlékszem, hogy örültem neki, hogy le tudtam menni a negyedik emeleti lakásunkból a mellettünk lévő boltba vásárolni úgy, hogy előtte nem kellett elővenni a babakocsit az autó csomagtartójából, hogy aztán legyen egy szabad kezem, amivel vásárolhatok.

Szabadság
 

Férjem megkezdte év végi szabadságát, idén már nem kell mennie, minden évben így év végére hagy annyi szabadságot, hogy 2-3 hétig egybefüggően otthon lehessen. Tervezünk gyerekes és nem gyerekes programokat is, kihasználjuk még a viszonylagos szabadságunkat.

Pirilány

Pirilány terhesnapló terhesség kismama vízfejűA terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: 
Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben
25. hét: Kiköhögöm magamból a gyereket
26. hét: A védőnő öt perc után elviharzott
27. hét: Megúszom a szájsebészt terhesen?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>