Első terhességem alatt nem tudtam, hogy mi fog történni, amikor majd eljön az idő. Egy kicsit féltem is a szüléstől, mivel elég apró termetű nő vagyok, és a baba hozzám képest nagy volt. Kb. egy héttel a kicsi születése előtt, enyhe vérzésem volt, amivel kórházba szállítottak.

Ott megvizsgáltak, és azt mondták, hogy maradhatok, de a baba még nem fog megérkezni. Mivel nem is a körzeti kórházban terveztem szülni, így haza mentem. (A vérzés pedig, mint később kiderült ott, ahol szültem, a nyákdugó volt. De ezt elfelejtették velem közölni.) Ott hagytak a kétségbeesés szélén, hogy vajon mitől véreztem be. 

Pont aznap, amikorra ki voltam írva, és mikorra be kellett volna feküdnöm, éjfélkor arra ébredtem, hogy már 5 perces fájásaim vannak. De mivel nagyon gyengék voltak, így visszafeküdtem. Hajnali 3-kor hívtuk ki a mentőket, akik abszolút nem voltak elragadtatva tőle, hogy én nem a körzeti kórházban akarok szülni. (Ugyanakkora távolságra kellett vinniük.) Közölték velem, hogy ez nem taxi, de mivel elég akaratos vagyok, így végül helybe érkeztünk.

Felvettek, és ezután megindult a vajúdás. Szépen lassan tágulgattam az elején. Először egy, majd kettő, és végül három tágító injekciót nyomtak a derekamba, de semmi. Délelőtt tízkor burkot repesztett a doki. Ekkor kiderült, hogy a picur nem érzi valami jól magát, mivel belekakilt a magzatvízbe. Ennek hatására állandó monitorozást igényelt az orvos szerint.

Így vergődtem este 7-ig. Már hosszú órák óta kaptam az oxit, és kirepedt a szám is, mivel se nem ehettem, se nem ihattam. Így előző este óta egy csepp folyadékot nem kaptam. Bejött a doki, és közölte egy vizsgálat után, hogy még mindig csak 3 ujjnyira vagyok tágulva, és hogy ebből ma biztos nem lesz baba. Kétségbeestem.

Az oxitocintól és a burokrepesztéstől, valamint az injekcióktól már így is olyan fájásaim voltak, hogy ordítottam, és olyan fáradt voltam, hogy a férjem háromszor akadályozta meg, hogy elájuljak. Ezért aztán úgy döntött a párom és az orvos, hogy ha rövidesen nem lesz változás, irány a műtő. Az is lett belőle.

Felvágtak és kivették a gyönyörű kicsi lányomat. Jól volt. Sírt, aztán pillanatok alatt meg is nyugodott. Adtam neki egy puszit, és legközelebb már csak másnap délelőtt láthattam. Szörnyű éjszakám volt. Nem hozták be, nem nézhettem meg, nem kelhettem fel, remegtem, és nem tudtam aludni. 

A hegem gyönyörűen gyógyult, a lányom pedig teljesen egészséges és gyönyörű kisbaba lett. Összességében sajnálom, hogy nem tudtam természetes úton a világra hozni, de azt eldöntöttem, hogy ha újra teherbe esek, ugyanott fogok szülni. 

R.

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést