Utazás: Hajdúböszörmény- Budapest
Táv: 258 km
Idő: 3 óra 54 perc
Arról írok, milyen is 5 fős NAGYcsaládosként tömegközlekedni, kedvezményeket használni, országot látni. (Majd remélem, egyszer világot is.) Mivel viszonylag friss nagycsaládosok vagyunk, így az első vonatozós budapesti élményünket szeretném megosztani veletek. Családunk tagjai: egy harmincas Apa, és Anya, egy iskolás, egy ovis és egy 8 hónapos – aki az utazáskor még csak 7 volt. (Vannak még csatolmányok: 1 kutya, 2 cica, 1 nyúl, és változó számú rackajuhok – de ők nem utaznak, maximum csak a Hortobágyig.)
Kitaláltam, milyen jó lenne meglátogatni a húgomat és a barátnőmet Budapesten, de úgy, hogy költséghatékonyak legyünk. A MÁV nagycsaládos, 90 százalékos kedvezménye pont kapóra jött. Volt egy kis félsz bennem, hogy mennyire fogja tolerálni a 7 hónapos a „hosszú” utat, és őt mennyire fogja tolerálni az utazóközönség, ha esetleg elszakad a cérna, de eldöntöttük (apa szerint eldöntöttem). Megyünk.
Barátnőm lefoglalt jegyeket a nagyobbaknak egy szabadulószobába, szóval most már nincs visszaút! Ha taknyosak, ha köhögcsélnek, vagy a hasuk fáj, akkor is megyünk. (A három különböző közösség jó kis vírusai mindig megérzik, mikor kell odapörkölni, hogy fuccsba menjen anya hetek óta szövögetett terve.)
Nekiestem az ELVIRA online helyjegyfoglalásnak. De mint már annyiszor, megint rájöttem, hogy jobb ezt személyesen intézni. Olyan opciót nem találtam, hogy szeretnék-e egy bolyban ülni, márpedig senkinek nem lenne jó, ha anya egy épp szundikáló bácsin keresztül adja a színes ceruzákat a másik blokkban utazó gyerekeknek, vagy szoptat egy vadidegen, rosszalló tekintetű úr mellett. Így kimentem a vasútállomásra. (Az a biztos, legyen ablak is, asztal is, meg együtt is legyünk.)
A pénztáros kisasszony rendkívül készséges volt és türelmes, nagyon hálás voltam érte.
Elérkezett indulásunk napja. Direkt olyan járatot kerestem, hogy az óraátállítás miatt még véletlenül se késsük le. A húgom egy nappal előtte felvitte a nagy hátitáskánkat – szegény jól megjárta, hogy felajánlotta – így egyedül az állomásra való kijutás igényelt kisebb logisztikát. Két és fél kilométert esélytelen velük lesétálni, ezért úgy döntöttünk, a kocsit a mamáék előtt hagyjuk, hiszen tőlük 5 perc séta az állomás. Apa kirakott minket, lerakta a kocsit, majd visszacsatlakozott. Mindig elég hangosan indulunk el, amit az izgatott érzelmi állapotnak tudok be, és ezt csak tetézte, hogy elnéztem a vonatindulást, így majd’ húsz percet vártunk a kis Bzmottra.
A mini cityn egy végtelenül kedves kalauz bácsi megengedte nagyfiamnak, hogy lézerkardozzon picit a jegykezelővel, majd megmutatta, miként működik. Nyomogatására apa is nagyon pályázott volna, de sajnos csak gyerekeknek volt szabad. Időben bezötykölődtünk Debrecenbe és sprinteltünk az IC-hez, ami késett picit, így vége volt anya feszült hangulatának, vajon elérjük-e.
A 21-es kocsi meglelése után igénybe vehettem angol nyelvtudásomat egy fiatalember útbaigazításához, majd kényelmesen elhelyezkedtünk. A gyerekek féltek, hogy éhen halnak, így gyorsan az összes rágcsálnivalót meg akarták kóstolni Hajdúszoboszlóig. A pici mindenkire kedvesen mosolygott, amíg el nem fáradt, - kicsit zavarta, hogy korlátozzuk a mozgásában, miután nem engedtem a közlekedőn kúszni. A hordozóba gyorsan előrekötöttem, kimentünk két vagon közé, és ott nem volt már hangoskodás, tömeg, csak a vasúti kocsi kerekeinek kattogása, ami szépen álomba ringatta. Közben egy bácsi megállapította, hogy kezdhettünk volna kisebb távolsággal is egy 7 hónapossal, mire én rávágtam, hogy kicsire nem adunk.
Pesten mindig megállapítom, hogy a szagok ellenére – ezért hívjuk Büdipestnek Berg Judit Két kis dínója után szabadon – mennyire magával ragadó a pályaudvar.
A tesóméknál végre kifújhattuk magunkat, és irány a Pagony. Villamos, majd séta a szitáló esőben a Gellérthegy lábához, ritka szép részeken mentünk keresztül. Ott apa a nagyokkal már mehetett is szabadulni a szobából, de sajnos az ötéves nagyon megijedt a denevérektől, így a húgom beszaladt érte, a kisiskolások pedig tanakodtak tovább, miként juthatnának ki onnan, ahova nagynéni csak úgy pikk-pakk belibbent. Nagyon élveztem a gyerekbarát könyvesboltot, a pici szendergett a babakocsiban, a nagyobbak játszottak, az anyukák kávéztak. De jó is lenne egy ilyen itthonra!
10+1 tipp, ha gyerekkel repülsz
Egyre többen repülnek külföldre – gyerekkel együtt. Mire érdemes figyelni, ha gyerekkel indulsz repülőútra? Íme, a tízes lista.
Tovább>>>
A babakocsit mikor ki tolta, a gyereklétszám folyamatosan változott, és a végén még a napocska is felragyogott a kedvünkért, így tudtunk fotózkodni.
A három nap, két éjszaka gyorsan elillant. Jó volna, ha BKV is biztosítana NAGYCSALÁDOS kedvezményt. (Hátha elolvassa ezt a blogot egy illetékes is.)
A visszaúton egy kedves kalauz hölgyet kérdeztem meg, hogy a nagy zsúfoltság miatt nem szoptathatnék-e az első osztályon. Mire azt felelte:
- Ha megígéri, hogy legalább annyi ideig fogja szoptatni a kisbabáját, mint én az enyémet.
Kérdezem:
- És Ön meddig szoptatta?
- 24 hónapig - felelte.
- Nem hiszem, hogy probléma lesz, hiszen az első kettőt is le kellett választanom, mert maguktól még közel háromévesen sem akartak.
Köszönöm, hogy így reagált! Egyáltalán mindenkinek, akivel együtt utaztunk, hálás vagyok.
A szemüveges úrnak, aki odafele mosolygott a kicsire, és kiderült, hogy egy lagziban voltunk. A visszaúton a kocsi összes utasának, akik végignézték a családi drámát két kisgyerekkel, ami a következőképpen zajlott: már épp nyugtáztam, hogy milyen jó is volt ez a Pest, hogy milyen jól tettük, hogy kiléptünk a komfortzónánkból a 7 hónapossal, amikor hátranézek, és látom a kislányom kétségbeesett arcát, majd visító hangját. Az automata ajtó odazárta az ujját és nem akart kinyílni, de a hős apukája hamar megmentette. Nos, az öccsével szinkronban sírták végig az utolsó fél órát, a picit altattam volna, őt meg ölelni kellett. Hiába járt hozzá egy kis drámatagozat is a szituációhoz.
Az utasok viszont nagyon kedvesek és megértőek voltak. Hálás vagyok a hölgynek, aki megsimogatta a lányom buksiját, és azt súgta neki, hogy egy hős! Hálás a néninek, aki egy cukorkával próbálta a figyelmét elterelni. A kedves lánynak, aki segíteni próbált a csomagjainkkal. No, és legutolsó sorban azért, hogy van IC, ami tényleg összehozza az embereket. Na meg a férjemnek, aki bekötözte a síró gyerek kézfejét és mókát csinálta az egész balesetből. Így még csak sürgősségire sem kellett menni, mire hazaértünk.
Miután én biztos vagyok benne, hogy máskor is a tömegközlekedést választom az autó helyett, Schäffer Erzsi gondolataival zárom írásom:
„Hé emberek, őrizzük meg a vasutat! Mert ahhoz, hogy a vonatok nap mint nap elinduljanak, a közel és távolra utazókat elvigyék a céljukhoz, ahhoz becsület, alázat, tisztesség, szolgálat, összefogás, pontosság és rend kell. Ami ebben a zakota, minket autókba passzírozó, magányra szoktató világban egyre jobban hiányzik.”
(Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek)
KreálANYA
Utazással, nyaralással kapcsolatos posztjaink:
Így nyaralj kisbabával!
Ezeket a gyógyszereket vidd a családi nyaralásra
Nem fért el a babakocsi a vonaton, meg akartak büntetni
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
