3. rész
A hazaérkezésünk utáni negyedik napon „véres” volt a kislányom pelenkája. Nem elég, hogy alig álltam a lábamon – azzal is szembe kellett néznem, hogy valami baja van a gyerekemnek! A védőnő még nem látott ilyet:
„Ez akár az anya hormonjai miatt menstruációs vérzés is lehet!”
A gyerekorvos már prózaibb okkal állt elő; az nem vér, hanem vizeletkristály, amit a tápanyaghiány okoz! Másnapra rendelte be; az ok valóban ez volt, így fejemre idézve az összes egészségügyis „haragját”, abbahagytam a cicis vergődést, cumit adtam a lányom szájába, és már aznap éjjel a 20 grammból 45 lett!
Ez a lelki traumán kívül, ami a meglévő nem kevés fizikai nyavalyához társult, a dátum miatt fontos, mivel az április 7-i hazabocsátásom után öt nappal, április 12-én a kislányommal mentünk a kórházba – és mivel az orvos azt mondta, ha arra járok, menjek fel, így hát felmentem.
Átkötözött és jött a jól ismert mondat: Kövér vagyok, ez ezzel jár, legyek türelmes!
A húgyúti fertőzésre kaptam a háziorvosomtól gyógyszert, azonban finoman szólva annyit ért, mint halottnak az a bizonyos puszi! Ekkor anya kereste meg az egyik orvos barátunkat, ő adott két gyógyszert és egy kúpot! Ez már hatott – vagyis a vérnyomáscsökkentő és a hasfolyásból adódó fájdalom kivételével a többi elmúlt. Készséggel, csöndben viseltem a „saját hibámból (kövérség)” eredő lassú gyógyulási folyamatot.
A lányomnak kötött volt a csípője, így április 20-ra időpontunk volt a szakrendelésre. Ismét felmentem a nőgyógyászatra, a válasz ugyanaz. Május 11-re rendelték vissza kontrollra az ortopédiára a lányomat, ismét felmentem, a válasz ismét ugyanaz.
Mindeközben a családban lévő egészségügyis jött minden este, hétvégéken napi kétszer. Munkanapokon napközben a háziorvos vagy az asszisztense jött; így volt meg minden nap a napi kettő.
Május közepe felé enyhült a folyás, már elegendő volt a napi egyszeri kötés, a sebnek már csak a két oldala volt nyitva kb. 1-1,5 cm hosszan. De folyt továbbra is. Folyamatosan fájt, kialakult egy zsírcsomó, amely elméletileg nem fáj, nekem fájt. Bizonyos szögekben leülve csillagokat láttam. Nem tisztálkodhattam normálisan. De tűrtem, hiszen ez ezzel jár!
Mindeközben nem nagyon apadt a dagadó lábam és májusban egyre érzékenyebb lett a bőröm. A végén már a ruha is fájt rajta, csupa apró, égető fájdalommal járó kiütés lettem. Folyamatosan levert és iszonyatosan rosszkedvű, nyűgös voltam – ha a lányom nem volt a kezemben. A bőrirritáció egy idő után elviselhetetlenné vált. Akkor nekiálltam végig gondolni, hogy mitől lehet. Arra jutottam, hogy csak a vérnyomáscsökkentő az új. Elolvastam a mellékhatásokat. Hagyjuk is, akkor vettem be az utolsót! Két nap alatt enyhültek a kiütések, apadni kezdett a lábam, és sokkal jobb lett a közérzetem.
Igen ám, de melegedett a tavasz, majd jött a nyár. Egyre melegebb lett és ezzel egyre rosszabbul viseltem a felületes cicamosdást.
Június elején már a körülöttem lévők sem hitték, hogy ez tényleg így normális. Erőltették, hogy menjek orvoshoz. Mondtam, hogy mi az isten nyilának menjek én a nőgyógyászhoz, amikor háromszor voltam és mindig azt mondták, hogy ez így van rendjén.
Itt kell megjegyeznem, hogy a családom nagyon sokat segített (takarítás, főzés, mosás). Mivel a férjem hajnalban megy és este jön, így kisajátította magának a fürdetést és az esti etetést, mondván, hogy máskor nem tud az imádott csepp lányával lenni. Nekem csak a lányommal kellett törődnöm. Ugyanakkor még a családom néhány tagja is úgy gondolta, hogy nem olyan tragikus ez az egész, majd elmúlik és kész.
A fájdalom megvolt, a folyás megvolt, az ezzel járó komfortérzet hiánya egyre erősödött és megszületett a döntés, hogy felejtsük el, hogy ez egy császármetszés, kezeljük annak, ami: egy seb. Azt pedig sebésznek kell látnia!
Így mentem el a sebészeti szakrendelésre. Ez június 9-én történt. A doktornő megnézte, tenyésztést vett, és közölte, hogy egyértelműen fertőzött, ami pedig a zsírcsomónál fáj, az nem a csomó, hanem valószínűleg tályog – ami a zsírcsomó mögött van. Megérkezett a tenyésztés, kimutatta, hogy coli baktérium van a sebváladékban! Ez tályogosodott, és csak műtéttel távolítható el.
Totál összezavarodtam; most akkor mi normális, mikor történt ez, hogy lehet, hogy senki nem vette észre és a többi és a többi. Ami fontos, hogy a tenyésztésvétel egyfajta dejavu érzést keltett bennem. Törtem a fejem, hogy vajon miért. Majd beugrott. Amikor a kórházból elbocsátottak, és az orvos leírta, hogy bőséges, enyhén bűzös váladék ürül, akkor ő is vett tenyésztést. A ma már megszokott elektronikus rendszerbe én is regisztráltam, vagyis minden vérvételi leletem, kórházi zárójelentésem, ambuláns lapom megvan a kórház által elektronikus formában megküldve. Elkezdtem böngészni; nem volt ilyen eredmény. Majd észrevettem, hogy a sebészeten levett tenyésztésnek sincsen elektronikus nyoma. Fogtam magam és felmentem a nőgyógyászatra, ahol konkrétan az április 7-én levett tenyésztés eredményét kértem. ÉS LÁSS CSODÁT: Ott volt! Április 12-én (ugye aznap vittem a lányomat a gyerekorvoshoz és mentem fel a nőgyógyászhoz) megvolt az eredmény: COLI BAKTÉRIUM VAN A SEBVÁLADÉKBAN!
Dorka anyukája
(Folytatjuk.)
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
