2. rész
Tehát átkerültem a csecsemőosztályra. Itt ugye a csecsemőkről szól minden, a nőgyógyászatról csak átjárnak a nővérek. Itt kellett volna az orvosi diploma, vagy a rutin, vagy egyszerűen csak valaki, aki elmondja, mire kell figyelni, mi mit jelent!
A péntek kb. eseménytelenül telt, fájdogált a hasam, de ki tudtam menni pisilni, megvolt a várva várt széklet is. Babáztam, próbáltam tejet előcsalogatni a mellemből.
Szombaton dél körül a nőgyógyászatos nővér megjegyezte, hogy szerinte a dréncső be van alvadva, el van dugulva. Na, erre már figyelnem kellett volna – no, de mikor emberek nyüzsögnek, fontoskodva vérnyomást mérnek, láz-értéket jegyeznek le (az esti lázmérés általában délután három körül volt), úgy gondoltam, nem az én dolgom megkeresni az ügyeletes orvost, no, meg hol érdekelt ez engem, mikor a lányom ott volt folyamatosan velem?!
Ezen a napon már lementem sétálni, leültem kávézni a parkban a padra, lépcsőztem – mondván, hogy minél többet mozgok, annál jobb!
Hétfőn reggel jött a felvonulás – értsd vizit, melynek alkalmával az engem operáló orvos elnézést kért, hogy eddig nem jött, mindjárt kiveszi a csövemet. Délután három körül jött egy nővér, hogy menjek, mert a doktor úr vár. Kivette a csövet, kaptam kötést (először a műtét óta). Megkérdeztem, hogy nagyon óvatosan megfürödhetek-e, mert a hányás még ugye a hajamban volt, és olyan büdös voltam a mosakodási kísérleteim dacára, mint egy igásló. Mondta, hogy persze. Szépen levetkőztem, és végtelen óvatossággal – nehogy víz érje a kötést – „megfürödtem”. Hát kvázi ki lettem cserélve, csak az volt a bajom, hogy rázott a hideg. Mire este jött a férjem, már kardigánt vettem.
Szóltam este a nővérnek, hogy ráz a hideg – az volt a válasz, hogy biztos a tejbelövellés, hozzam ki neki a babát és próbáljak aludni.
Éjjel arra ébredtem, hogy tiszta „víz” a bugyim, a takaróm. Na, magamban: mégiscsak összevizeztem a kötést. Vettem tiszta bugyit, és a további esetleges „vizesedés” elkerülése végett egy betétet ragasztottam a bugyimba a kötés elé. Mikor jött a hajnalban a nővér, szóltam neki, hogy mi van. Mondta, hogy semmi baj, menjek és átköt. Egy szót nem szólt, hogy ez bizony nem a fürdéstől van, hanem a sebem folyik, hanem rám hagyta. Ezért én nem szóltam senkinek, ennyiben hagytam.
Kedden nem voltam jól, hol rázott a hideg, hol melegem volt. Úgy éreztem, hogy feszül a hasam, azonban mivel sosem volt még császármetszésem, meg tejbelövellésem sem, így biztos voltam benne, hogy minden halad a maga útján, és nekem a kislányommal kell foglalkoznom, nem a nyavalyáimmal. A kötésem nem ázott át, így megnyugtattam magam, hogy valóban csak sikerült eláztatnom fürdés közben.
Másnap este mikor befejeztem az etetést, ami megjegyzem, vergődés volt, mivel még mindig nem volt tejem, és szegény kislányom 25-30 percet izzadt mindkét mellemen, végül pohárból kapott mellétáplálást, betettem őt a kosarába én meg felálltam, hogy elmenjek pisilni. Égett az ágyam feletti lámpa, és ahogy visszanéztem a lányomra, láttam, hogy egy hatalmas tócsa van az ágyam mellett a földön. Először az villant be, hogy talán bepisiltem és észre sem vettem… Majd egy pillanatnyi lefagyás után kitisztult a fejem: most megyek pisilni. Nyúltam a hasamhoz: tocsogott a bugyim és a kötésem. Pedig akkor már ott tartottunk, hogy másnap mehetünk haza.
Totál bepánikoltam, hívtam a nővért, ő megnyugtatott, hogy van ilyen – ágyat húzott, kicserélte a kötésem. Hosszú éjszakám volt, kockára bőgtem a fejem, hogy nem fognak hazaengedni, pedig a hátam közepére nem kívántam már azt a koszt, az érdektelenséget – továbbá annyira szerettem volna, ha nemcsak a férjem láthatja a kislányomat testközelből, hanem a családom is (ugyanis nem jöhetett be senki, csak ő). Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy ez sajnos ezzel jár. És itt hangzott el az a mondat, amit azonnal ki kellett volna kérnem magamnak; nem a hiúság miatt, hanem mert ez az egész rendszer beivódott rákfenéje… Az ominózus mondat: KÖVÉR VAGYOK, ZSÍROS A HASAM, EZ EZZEL JÁR! Na, kérem szépen, aki ismer, az tudja, hogy ez így van. Aki nem, az most olvashatja, felvállalom – az egyetemlegesen elfogadott normák szerint kövér vagyok! Ami nem zavar – mindig is nagydarab voltam – ugyanakkor az átlagos 120 kg körüli súlyom a 190 cm-es magasságomhoz nem annyira iszonyatos! Ezt nem azért mondom, mert dicsőítem a kövérségemet, hanem mert nem egy, nálam jelentősen nagyobbal találkoztam akár az utcán, akár a kórházban.
Tehát ez a mondat nyomta rá a bélyeget az elkövetkező hónapokra. Nem azért, mert nincs valóságalapja – valóban elfolyósodik egy zsírréteg, ami kiürül, azonban mint ahogy a történet folytatásából kiderül, ez a diszkriminatív dogma kvázi az összes velem foglalkozó orvos agyát lefagyasztotta.
Tehát csütörtökön az orvos, aki a császármetszést csinálta, megnézte a hasam, és a zárójelentésembe is bele írta, hogy „bőséges, enyhén bűzös váladék ürül”, majd bekötött, ő is megnyugtatott a fenti mondattal és jelezte, hogy ezt rendszeresen kötni kell. Mivel van egészségügyis a családban, továbbá mód van arra, hogy háziorvosi ellátást kaphasson valaki ilyen helyzetben, szép szabályosan el lettem engedve. Megjegyezte, hogy amikor erre járok, jöjjek fel az osztályra, megnézi és átköti.
Így aztán április 7-én, csütörtökön hazamehettem a kislányommal.
Csodálatos volt; végre egy kar-és háttámlával rendelkező ülő alkalmatosság – mert dacára annak, hogy A/3-as plakátok hirdetik a helyes szoptatás igéjét, a kórházi ágyon kuporogva kell megoldanod azt, amihez nem éppen ezt írja elő az ige – végre tisztaság vett körül, emberek, akik valóban velünk foglalkoztak, és a többi és a többi.
Elkezdődött az itthoni életünk. Piszok szarul voltam, aminek okai így utólag szánalmasak és a legnagyobb embertelenség vezérelte nemtörődömség a következményei:
- toxémia – vagyis muszáj legalább fél évig vérnyomáscsökkentőt szedni; eredmény: a tök normális vérnyomásom bekerült a béka segge alá, felállni alig volt erőm
- hasmenés – aranyér
- húgyúti fertőzés – folyamatos pisilési ingerrel
- nem enyhülő dagadt láb
- és a napi kétszeri haskötés, mely olyan mértékű volt, hogy kötéstől kötésig átázott, konkrétan folyt, mint a szökőkút
Mindemellett nem jött meg a tejem, a kislányom küzdött, és konkrétan annyira elfáradt, hogy pohárból maximum 20-akat evett, vagyis elkezdte kiéheztetni magát. Én fejtem, gyógyteát, sört ittam, kipróbálva minden „ősi varázsszert”, hogy megjöjjön a tejem. Így utólag – egy hónappal a tervezett időpont előtt, mesterségesen világra hozva őt, és brutál mennyiségű gennyes gyulladást okozó fertőzéssel a testemben esélyem sem sok volt, de mindenki azt mondta, hogy az az igazi anya, aki szoptat… hagyjuk is…
Dorka anyukája
(Folytatjuk.)
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
