Takarítok. Pedig ünnepnap van, de most van időm erre. Kezembe akad az első, közös fotóalbumunk a férjemmel, amelybe az összekerülésünk óta gyűjtögetem a fényképeket. Ahogyan lapozom, végig fülig ér a szám. Mosolygok. Eljegyzés, esküvő, első terhesség, baba, keresztelő, második baba, harmadik baba... Kisbabák, kisgyermekek. Nagyon nehéz, de természetes és boldog időszak. Legalábbis a mostani szememmel nézve.
Ölelik egymást a fényképeken, igazi mosoly az arcukon, csillog a szemük. Játszanak, esznek, jól érzik magukat. Én sokszor úgy éreztem, megbolondulok. Hiába a segítőkész apa, valahogy emberek közé vágytam. Próbáltam türelmes, gondos anyuka lenni, de sokszor fáradt voltam hozzá. Azt gondoltam, milyen jó lesz, ha már nagyok lesznek, önállóak, mennyivel könnyebb lesz nekem is, „kiszabadulok” a felnőttek közé végre, „hasznos” munkát végzek, visszanyerem önmagamat!
Most kamaszok a kisgyerekek, a korszak adta nehézségekkel. Természetesen önállóbbak, mint amikor kicsik voltak. Nagyon nagy küzdelem velük szót érteni, jó irányba terelgetni őket. Sokkal nehezebb így, hogy már dolgozok, fáradtabb vagyok, még kevesebb a türelem! Kicsit visszavágyódom abba az időszakba, ahol együtt tudtunk játszani, nem utálták egymást, nem veszekedtek, teljes összhangban voltak egymással... és „csak” ez volt a dolgom: a háztartás, gyerekek. Nagyon boldog időszak volt.
Ha később visszatekintek erre, a jelenlegi időre, biztosan ugyanez az érzés kerít majd hatalmába, és az akkori felnőtt, kirepült gyermekeimet szívem szerint visszahoznám ide, a kis családi fészkünkbe, a mostani helyzetünkbe.
Jól érezzük magunkat, szeretjük egymást, csak kevés időnk van arra, hogy teljes valójában átérezzük a jelen pillanat adta örömöket. Mindig a jövőt tervezzük, abban próbálunk élni, a jelenben a nehézségeket, a megpróbáltatásokat vesszük észre, és csak reménykedünk, hogy minden elmúlik, és egyszer csak jobb lesz. Pedig az élet ez: mindig lesznek negatívumok is benne, hullámvölgyekkel tarkított, de meg kell élni.
Nagyon kellemes érzésekkel teszem a helyére az albumot, és hálás szívvel nézem a nagyfiaimat, akik szedik össze az udvaron a fáról lehullott faleveleket, a nagylányomat, aki szedi ki a tiszta ruhákat a mosógépből, szeretettel gondolok a férjemre, aki tekintet nélkül az ünnepre hajnalban elindult dolgozni, hogy megteremtse a családnak a megélhetésre valót. Hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak, egészségben és szeretetben!
Hajnalka
Család témában itt találsz még cikkeket:
Mi lesz a férjem gyerekeivel, ha megszületik a közös babánk?
Társasjáték helyett te is a telefonodad nyomkodod?
Milyen a jó nagyszülő?
