Férjemet már kb. tíz éve ismerem. Akkor én 16 éves voltam, ő meg 26 és házas. De nagyon házas. Két gyermeke lett ebből a kapcsolatból. Elváltak, miután az asszony félrelépett. Férjemmel a kapcsolatom a válás után bontakozott ki. Gyorsan összeköltöztünk, nem vártunk. Úgy voltunk, ha működik, akkor jó, ha nem, akkor meg jobb, ha kiderül már az elején. És innentől jött a kálváriám. 24 évesen készen kaptam két gyereket. Egy hároméves kislányt és ötéves kisfiút. Szeretem a gyerekeket, szeretek is velük foglalkozni, de ez mégis más helyzet volt.

Az első akadályt simán vettem, szimpatikus voltam a gyerekeknek, és ők is nekem. Aztán elkezdődött a bíróság által megszabott kéthetente látogatások, amik péntektől vasárnap estig tartottak. Szünetek első fele nálunk, illetve a nyarat váltott hétben oldjuk meg.

Én, akinek szinte soha nem volt rendszer az életében (akkor ápolóként 12 órában dolgoztam, váltott műszakban), most hirtelen a rendszeresség középpontjában találtam magam. A gyerekeknek megvolt a napi rutinjuk, mikor esznek, alszanak, játszanak stb.

Az első fél év kemény volt. Mind testileg mind lelkileg. Feldolgozni, hogy más gyerekével foglalkozok, ezt úgy értem, hogy tudom, hogy a férjemé, de mégse az enyémek, hanem számomra egy idegen nőé. Félreértés ne essék, nagyon szeretem őket az első pillanattól kezdve, de hát tapasztalatlan voltam e téren. Azt tudtam, hogy én csak egy játszópajtás vagyok, egy jóbarát, akivel bármit meg lehet osztani. Így is fogtam fel a dolgokat egy darabig. De ahogy telt-múlt az idő, már szinte azt vettem észre, hogy sajátomként kezelem őket, és sajnos volt, hogy egy-egy dologgal szembementem a férjemmel nevelés terén. Néha ezen összevitáztunk, de hát mindegyik családban megesik az ilyen. Rengeteg fejtörést és álmatlan éjszakát okozott ez a dolog. De így utólag visszagondolva nem is baj, hogy ezen keresztülmentem.

Ma már nagyon szépen megtanultam egy-egy helyzetet kezelni, és azt a bizonyos határvonalat is meghúztam magamban. Így könnyebb a dolog. A gyerekek által rengeteg új dolog került az életembe. Megtanultam, hogy a gyerekek mindig őszinték. Ha ő azt mondja, hogy utál, akkor abban a pillanatban tényleg utál, de utána meggondolja magát, odajön, és azt mondja, hogy mégse utál, ő szeret.

Mikor kisebbek voltak, mindig el kellett őket kísérni nagyvécére, és mindig akkor akadt a legtöbb mondanivalójuk, vagy pedig a bevásárlóközpont kellős közepén és jó hangosan. Megtanultam, hogy soha nem leszek egyedül. Valahogy különleges érzékük van ahhoz, hogy mindig akkor legyen valami, amikor éppen leülnék vagy nassolnék. Szerencsére nagyobbak már (6 és 8 évesek), és megértik, ha nem tudok egyből menni. És a legfontosabb, hogy bármi is legyen, az ő kis mosolyuk, ölelésük mindig feltölt, legyen bármennyire fárasztó vagy rossz napom. Szerencsére a három év alatt jól kialakultak a dolgok. Férjem mindenben támogat.

Közben én teherbe estem. Most, hogy kistesó fog érkezni, nem tudom, hogy ezt a helyzetet a továbbiakban hogy fogom tudni kezelni. Az biztos, hogy mindenbe belevonjuk őket, hogy érezzék, ők is fontosak, de azt is tudom, hogy az első pár hónap nagyon kemény lesz. Attól félek, hogy mi lesz, ha már csak a közös gyerekünk fog érdekelni? Próbálom elhessegetni ezt a dolgot magamban, hogy van akkora szívem, hogy mindannyian megférnek benne. Férjem is tisztában van ezzel a helyzettel, de azt is tudja, hogy ezzel nekem kell megbirkóznom.

Én nagyon remélem, hogy csak pozitívan fogunk tudni kijönni a helyzetből, de sajnos a volt asszony mostanság ellenem neveli őket, hangoztatja, hogy utál. Persze a gyerekek már elég nagyok, szeretnek nagyon, de sajnos még valahol befolyásolhatók. Nem tudom, hogy mi lesz, ha megtudja, hogy érkezik a közös gyerek. Valahol nem érdekel, de még is úgy érzem, hogy a gyerekekre kihatással lesz az anyjuk mérgező magatartása. A gyerekek nagyon szeretnének kistesót. Még nem mondtuk el nekik, a héten kerül rá sor. Aztán meglátjuk a többit.

Sz.

Mozaikcsaládokról itt írtunk még:

Nem tudom szeretni a férjem gyerekét

Más gyereke sose lesz a miénk

Ne szólj bele, nem a te gyereked!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>