Hát ez is eljött, hétfőn voltam az első ctg vizsgálaton. Eddigi egyetlen hátránya ha orvosod van, várhatsz rá, hogy kiértékelje az eredményedet, ha épp műtős napja van és egy hidegfront miatt 15-en vannak a szülőszobán egyszerre. Reggel kilenctől délután kettőig ültem a kórházban. Számítottam rá, hogy ez lesz, az orvosom is mondta, úgyhogy hideg élelemmel érkeztem és vártam türelmesen. A ctg eredmény jó lett, kiscsajom szívfrekvenciája többször 170 fölé ugrott a mozgása hatására. Orvosom levette a kenetet gyorsan a streptococcus-szűréshez, és hívták is vissza a szülőszobára egy kismamájához. Bele is gondoltam, hogy nemsokára hozzám fog szaladgálni a szülőszobára.
A babaszoba még mindig nincs kész, de már elengedtem ezt a kérdést, anélkül is megszületik a lányunk. Picivel többet szeretnék már pihenni, de sehogy sem jön mostanában össze. Hiába beszéltük meg anyósommal, hogy segít hozni-vinni a vége felé az ovist, de sajnos az anyukája két hete nincs jól. Egy ismerősünk utánam egy nappal március 12-re volt kiírva, de közel öt héttel korábban megszült, én nagyon nem akarok még. Az oviban kapom a „bókokat”, hogy egy hős vagyok, ekkora hassal is csúszok-mászok ott a lányunkkal, hogy belevarázsoljam az overálba hamar.
A védőnő is elért végre hozzánk, gyorsan elmondta a fontos dolgokat, és kérte értesítsem majd, ha megszültem. Jövő héten kell vinnem a nagylányt státuszvizsgálatra.
Szülinapok
A hétvégén dupla ünnepet ültünk, a lányunk és az én szülinapomat. Perszehogy nem bírtam magammal, majd én sütök katicás tortát neki, magamnak meg mákosat. Eredmény: brutál derékfájás napokig, és eddig nem látott mértékű lábdagadás. Gratuláltam is magamnak. A babazsúr jól sikerült, de a nap végére nem kis bosszúság ért minket, feltörték a ház előtt húgomék autóját. Elvitték sógorom összes személyes iratát, még jó, hogy a múlt héten elintézték az apasági nyilatkozatot az önkormányzatnál.
Terhesség
Terhességi feledékenységem határtalan. Pár hete kezdődött, mikor ott felejtettem egy pékségben az összes házépítéssel és hitelfelvétellel kapcsolatos iratunkat. Szerencsére hamar eszembe jutott, és meglett. Emlékszem, az első lányunknál az volt a csúcs, amikor a 35. héten még dolgoztam, hamarabb elindultam délután haza, mert nem éreztem jól magam. A ház előtt keresném a kulcsom a táskámban, de a táskám sehol. Bent hagytam. Irány vissza. Táskát felvesz. Irány haza. Ház előtt autó leállít, keresem a lakáskulcsot a táskámban, sehol nincs. Óó, nee, biztos kiraktam a fiókomba. Irány vissza. Negyedórás keresgélés után eszembe jutott, hogy napközben a céges autóval voltam ügyintézni, és abban hagytam. Végül haza is értem jó egy órával a munkaidő lejárta után, és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek kínomban. Nektek is volt hasonló feledékenység a vége felé?
És mire ezeket a sorokat leírom, bevillan, hogy kb. két órája lejárt a mosógép, 22.30-kor nem indítom el a szárítót a család és a szomszédok nyugalmának megőrzése érdekében.
Pirilány
Pirilány terhesnaplójának előző részei itt olvashatók:
Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?
24. hét: Ne reménykedjen természetes szülésben
25. hét: Kiköhögöm magamból a gyereket
26. hét: A védőnő öt perc után elviharzott
27. hét: Megúszom a szájsebészt terhesen?
28. hét: Hülye, vízfejű gyereke lesz!
30. hét: Engedélyt kaptam a dúlás szülésre
31. hét: Úgy szédültem, hogy nem tudtam felvenni a kislányomat
32. hét: Spirituális oka van, hogy faros a babám?
33. hét: Megfordult a babám a 33. héten!
34. hét: Kinevetett a csecsemős nővér segítség helyett
35. hét: Alig foglalkozik velem a védőnő
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>