2018 az az év, amikor eldöntöttük, hogy szeretnénk még egy kisbabát a kislányunk mellé. Lizára öt évet vártunk, közben volt két elhalt baba, a terhességet műtéti úton szakították meg. Liza lombikbaba (olyan szerencsénk volt, hogy az első beültetéskor megfogant), és mivel én két ellenanyagot is termelek, így egyértelmű volt, hogy a második babánk is lombik lesz, a doki nem is engedte, hogy próbálkozzunk az első gyerek után.
2016-ban az első beültetésből maradt két embrió, amit lefagyasztottak. Januárban ők kerültek beültetésre. Sajnos nem sikerült. Érdekes volt, mert a beültetés után vegyes érzelmeim voltak: hol akartam, hogy sikerüljön, hol nem akartam, mert Liza után nagyon nehezen ment a regenerálódás, és a szoptatás-etetés-mindenoknélkülisírás is eléggé megviselt. Majd kiderült, hogy nem sikerült, és akkor jöttem rá, hogy mennyire szeretnék egy második kisbabát.
Így amikor áprilisban újra nekifutottunk a következő lombiknak, már teljes erőbedobással és szívvel álltam neki. Sajnos nem úgy reagáltam a hormonokra, ahogy két évvel ezelőtt, most húsz napig kellett használni, mert nagyon lassan nőttek a peték. Végül három petesejtet sikerült leszívni, ebből kettő termékenyült meg, de csak egy volt beültetésre érdemes. Gondoltuk a férjemmel, egy is elég nekünk, ha megtapad és fejlődik a méhemben.
Következett megint az a hosszú-hosszú várakozással teli két hét. Ebben a két hétben a férjem itthon maradt, hogy én még csak véletlenül se emeljem meg a gyereket, és különben is csak pihenjek. Mindent úgy csináltam, ahogy a dokival előtte megbeszéltük, szedtem a vitaminokat, szúrtam magam esténkét további hormonokkal. Tényleg, mint egy eminens tanuló. Majd eljött a hétfő, a „mostkiderül” hétfő. Felmentem az intézetbe vérvételre, ahol mondta a nővér, hogy 11 után lesz eredmény, így hívhatom dokit akkor már. Hívtam a dokit, és sajnos megint rossz hírt kaptunk. Most sem sikerült.
Én teljesen összetörtem. Liza előtt olyan szerencsések voltunk, hogy a két inszemináció és az első lombik is sikeres volt, így nem voltunk hozzászokva az ilyenfajta sikertelenséghez (a két elhalt terhesség külön történet lenne). És akkor döbbentem rá a szomorú tényre, hogy az élet fogja eldönteni, hogy kaphatunk-e még egy angyalt, vagy sem. Nincs rá semmilyen befolyásunk, nincs irányítási lehetőségünk. Ennyire a sors kezében lenni, kiszolgáltatva lenni nagyon ijesztő és félelmetes.
Idén még egyszer megpróbáljuk októberben, ha az sem sikerül, visszamegyek dolgozni, és meglátjuk, utána mi lesz.
De minden nap hálát adok a sorsnak, Istennek, a szerencsének (ki miben hisz) hogy megkaptuk az angyali fürtös Lizát, akinek a szülinapja december 24-én van.
heedina
Lombikos tapasztalatokat itt olvashatsz még:
Vizsgálatok, melyek nélkül ne kezdd el a lombikprogramot
Egy halvaszülés és két vetélés után sem adom fel!
Sikeres volt a beültetés, aztán vérezni kezdtem...
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
