egészség szem szemorvos Tünde

Nemrég megszólalt a telefonom kora délután: a kijelzőn a középső lányom osztályfőnökének neve állt. Rögtön tudtam, hogy valami baj van. Az ofő arról tájékoztatott, hogy a gyerek az egyik szemével foltokban nem lát, fáj a feje, és ettől annyira meg van ijedve, hogy folyamatosan sír. Érte tudnék-e menni, így nem engedi el.

Hagytam csapot-papot, és rohantam a gyerekért. Addigra valamelyest megnyugodott a leány, de a látótér-kiesés nem múlt el, bár állítása szerint javult. Azonnal hívtam a szemészetet, ahová járunk, elmondtam a problémát, egy órával később pedig már bent is voltunk dr. Bakos Márta gyermekszemész szakorvos rendelőjében.

A doktornő először is megnyugtatta a gyereket, majd alapos vizsgálatba kezdett. Mindig mondta, hogy mit fog csinálni, azonnal közölte a látottakat, majd arról tájékoztatott, hogy szerencsére súlyos probléma nincs, pupillák rendben, szemfenék, retina ép, koponyaűri nyomásfokozódásra utaló jel nem látható. A panaszok alapján szemtünetekkel járó migrénről lehetett szó, ami lehet, hogy egyszeri, amennyiben viszont gyakrabban jelentkezik, érdemes neurológust felkeresni.

Elmeséltem a lányomnak, hogy korábban nekem is volt néhány ilyen „rohamom”, amikor a szemem előtt elkezdett villódzni egy csík, majd egyre nagyobb lett, és foltokban nem láttam. Amikor elmúltak a szemtüneteim, jött a pokoli fejfájás – emiatt MR vizsgálatot is csináltak, ahol nem találtak eltérést. Aurás migrénnek hívják ezt a jelenséget, és arról is beszéltem, hogy ijesztő, de elmúlik. Mondtam neki, hogy ha megint elkezdene villódzó vonalakat látni, próbálja meg megmasszíroztatni a nyakát, hogy a begörcsölt nyakizmok kicsit oldódjanak, nekem ez mindig segített. Nyolc éve nem volt rohamom.

Szerencsére a látáskiesésnek nem volt súlyos, szemészeti oka, megnyugodtunk mind a ketten, bízom benne, hogy többet nem jön elő nála.

Valaki tapasztalt hasonlót?

Tünde

Szemészeti témákban itt írtunk még:

Védd a naptól a gyermek szemét!
Anya, én most megvakulok?
Fejfájást, migrént okozhat a rejtett kancsalság
Így veheted észre, ha a gyermek nem lát jól
Kancsalság: szemüveg és/vagy műtét?
A szülőn is múlik a gyerek látása
Akkor kapjon a gyerek kontaktlencsét, ha tud vigyázni rá