Anya-e vagy? – kérdezi a MáSzínház új előadása. Bár nem szándékozom az egész előadást elspoilerezni: ebbe az egyrészes, egyszemélyes darabba az EGÉSZ anyaság azért értelemszerűen nem fért bele. Hogy mi fért bele? Az, amiről itt leginkább szó esik.
Az elsőről. Az első terhesség, az első hónapok, az első szülés, a baba első hónapjai. A rácsodálkozós-égrengetős-érzelemdús-felhangolt-felejthetetlen korszak. Amikor minden apró mozdulatnak, minden sornak az orvosi leleten, a védőnő vagy anyánk minden szavának, egy azelőtt sose volt arcocskának minden fintorának Kiemelt Fontossága Van. Amik beégnek, a hozzájuk tartozó érzelemcunamival együtt. Ami, mint az előadásban is ráismerhetünk, egyedi, megismételhetetlen, és mégis tisztán felismerhető: mással is hasonlóan, hasonlók történnek.
(Diszklémer: majdnem mindenki. Akkor fogsz Huzella Júlia fiatal anyájában a leginkább magadra ismerni, ha átlagosan középosztálybeli fiatal nő vagy, van legalább hozzá érettségid, párod, viszonylag tűrhető anyagi helyzeted, és úgyáltalában azért te és a baba egészségesek vagytok. Ha végletes anyagi vagy egészségi gondokkal küzdesz, akkor ez a csodálatos közösségi élmény egy kicsit vagy nagyon másként fog megmaradni).
Huzella Júlia és a mögötte lévő alkotócsapat bevallottan a saját élményeiből gyúrta az előadást: talán ezért se nehéz átélnie az egyszemélyes kamaradarab főszereplőjének. Bár lassan elmondhatom, hogy a lányom lehetne, ez a rész nem változott sokat azóta, mikor én voltam várandós, majd kisgyerekes anya. A terhességi teszt(ek! te is csilliót teszteltél egy nap?) felett görhedés, a minket megrohanó ellentmondásos érzelmek a két csík láttán. A környezetünk nagyokos beszólásai, butus kérdései, vagy tolakodóan barátságos hastapizásai. A még mindig nagyon medikalizált, gyakran futószalagos szülés, és ahogy mentegetjük: csak egy kicsi oxitocin volt. Csak végszükségben vágtak. Á, nem voltak türelmetlenek annyira, hiszen hát mennyi dolguk van... Persze, az anyatermészet se mindig tartja tiszteletben a szülési terveket – de azért legalább annyira szívszorító másoktól ugyanezeket hallgatni, tizen-huszonéve változatlan formában, mint amennyire egy-egy sztori akár vicces is lehet.
Mert persze vicces ez, sokszor. A duplán felöltöztetett gyerek, amiről aztán a nagyi leszedi a felesleges rétegeket, és így pont úgy viszi sétálni, ahogy a fiatal anya szeretné – de ha úgy adná át, akkor valószínűleg felhúzna rá pár plusz darabot.
Ráébresztő: most, hogy a gyerekeimet inkább kiverni nehéz az ágyból nyomorult sulis nulladik órákra, már fényévnyi távolságban vannak azok a hónapok-évek, amikor a világon nem volt fontosabb probléma annál, hogy hogy a csudába fognak már végre elaludni – de úgy ám, hogy nem nyikorognak fel azonnal, ha letesszük őket az ágyra. Már hol van a fogzás, az altatás, a pelusprobléma, amik akkor sohavégetnemérősen határozták meg a napjaink minőségét.
És persze megható-mosolyogtató is néha: amikor a hormonok vezérelte mély-magas állapotok gyorsan követik egymást, a hagyományok és a forradalmi módszerek közt hogy is alakul ki az, ami már a MI anyaságunkat jelenti majd, igazul, sajátként. Amkor Huzella Júlia anyája először illedelmesen énekli a hagyományos gyerekdalt, hogy aztán AC/DC vagy punk stílusú átirat kövesse, majd a legvégén hirtelen megváltozik az arca, a hangja – valami utolérhetetlen puhasággal és kedvességgel énekel a most már nagyon jól odaképzelhető babának, amikor az a dal hirtelen olyan lesz, amilyenné valójában alakítja az éneklője, mindegy mit mondatna vele a hagyomány, a lázadás, a minta vagy az ellenkezés. És akkor lesz igazi.
Mondom: az első. A Nagy Első Rácsodálkozás a Nagy Misztériumra, aminek van egy csomó vicces, profán, dühítő, idegesítő vagy érthetetlen. „Kapcsolatunk titkos és misztikus, kicsit utópisztikus” – mondta Mézga Aladár (vagy a Géza?) valaha, ő ugyan nem az anyaságra mondta, de szerintem arra is lehet mondani.
Az előadást legközelebb szeptember végén, majd október első felében tűzik újra műsorra, a budapesti Bakáts téri játszóhelyen. (titkos tipp: ne menj kocsival, mert sorok írójához hasonlóan fogsz elveszetten keringeni a környékbeli útfelújítások és feltúrások labirintusában)
(Huzella Júlia amúgy hiperaktív mostanában a témában: a férjével együtt indították a karantén alatt a Tíztőlmese.hu—t, miután száz napon át minden délelőtt ingyen mesélt gyerekeknek a Facebookon. Itt néztem bele egy ingyen megtekinthető élő adásba. )
Vakmacska
Anyasággal kapcsolatos cikkeinkből:
Mit csináljak, hogy ne legyek üvöltő anya?
Meg kell szabadulni a gyerekektől néha
Mióta anya lettem, nem vagyok jófej
