Ahogy a legutóbbi bejegyzésemben megfogadtam, ezen a héten igyekeztem egy kicsit jobban odafigyelni az étkezésemre és legfőképpen kordában tartani az édesség utáni vágyamat. Ennek elég hamar mérhető eredménye is lett, ugyanis a héten nem híztam szinte egy dekát sem és továbbra is alulról közelítgetem a 60 kilót, de elérni még egyszer sem sikerült. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy rutinosan mindig reggel, éhgyomorra mérem magam, úgyhogy este már biztos voltam jóval több is, csak arról nem tudok...

Jól jött a sok hasznos tanács, amit kaptam, a csokoládét lecseréltem feketére, a délutáni sütiket gyümölcsökre és bevallom, a jégkrém is előkerült kétszer is a héten, ezúton is hála annak, aki ajánlotta, valóban már 1-2 kanál is kiválóan eltelít és nagyon jól esik. Mindezek eredményeképpen a terhességi súlykalkulátor szerint máris átkerültem a terhesség aktuális szakaszához számított maximum hízási tartományból a normál tartományba. Úgyhogy megy ez, mint a karikacsapás, de azért továbbra is kíváncsian várom a két hét múlva esedékes terheléses cukorvizsgálatot, ami talán megmagyarázza majd a megnövekedett – főleg cukor utáni – étvágyamat.

A mai napon végre megejtettük a magzati szívultrahangot, mely a 18 és 22. terhességi hét között végezhető, így még éppen időben voltunk vele. A vizsgálat a szív anatómiájának ellenőrzése mellett, a szívizom, a billentyűk, az áramlás és a szívritmus megfigyelésére és mérésére alkalmas, ezáltal jó néhány fejlődési rendellenességre fény derülhet a segítségével. A vizsgálatot nem a saját orvosom, hanem egy gyermek kardiológus végezte, aki nagyon precízen végignézett és megmért minden apró részletet a babám pici szívén, mely jelenleg éppen két centiméter körüli méretekkel bír. Szerencsére mindent rendben talált, és megegyeztünk a doktornővel abban, hogy elég is lesz, ha reményeink szerint a következő 99 évben is ilyen szép ütemben dolgozik a kis ketyegő.

Így, hogy szinte már minden létező vizsgálatot elvégeztettünk, és megbizonyosodtunk a kisbabám egészségéről és minden szervének milliméter pontos méretéről, lassan ideje lenne már olyan hétköznapi dolgokkal is foglalkoznunk, hogy végre elnevezzük őt... Mert sajnos a tökéletes nevet még mindig nem találtuk meg, és őszintén szólva egyre kellemetlenebb a „mi a lesz a baba neve” kérdésekre azt válaszolnunk, hogy még nem tudjuk... Úgyhogy, azt hiszem, újra átnézem a Magyarországon anyakönyvezhető nevek terjedelmes listáját, hátha második olvasatra megtetszik végre valamelyik fiúnév...

A név mellett még egy érdekes kérdés is felütötte a fejét a héten, mégpedig a szülésem pontos napja, a kisfiam születésnapja. Korábban részletezett okok miatt ugye programozott császármetszésre kell készülnünk. Az utolsó menstruáció szerint kiszámolt várható szülési nap a március 22. lenne, viszont ennél néhány nappal korábbi napot javasolt az orvosom, így megbeszéltük a 2019. március 19-ét, mely számomra egy szép dátum, apukám névnapja is, így örömmel mondtam rá igent. Aztán kíváncsiságból megnéztem, hogy mégis mi lesz így a kisfiam csillagjegye...

Elöljáróban azt el kell mondanom, hogy nem vagyok túl nyitott az asztrológiára, a heti magazinok aktuális horoszkópjainak jóslatai szerint már annyiszor kellett volna fizetésemelést kapnom, hogy abba is hagyhattam volna a munkát örökre... de az tény, hogy a mérleg csillagjegyem fő jellemvonásai szinte az utolsó betűig igazak rám. És alapvetően ezt tapasztalom a környezetem tagjaival kapcsolatban is, tehát a jegyek fő jellemvonásai elég megbízhatóan teljesülnek a személyiségekben.

Ezért kíváncsian olvastam el az éppen március 20-ig tartó halak csillagjegy általános jellemzését. Aztán gyorsan az utána következő jegy, a kos jellemzését is, hiszen a kiírt dátumom már ebbe a csillagjegybe esne. Ha azt mondom, hogy a két jellemzés a szöges ellentéte egymásnak, akkor talán még visszafogottan is fogalmaztam...

Egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy egy-két nap születési különbség mégis hogyan befolyásolhatná ilyen mértékben egy ember személyiségét. Őszintén szólva a kos jellemvonásai lennének sokkal inkább azok, amik illeszkednének a családunkba, és amelyeket szívesen „adnék át” a születendő gyerekemnek. Viszont, hogy emiatt, pusztán csak az asztrológia miatt módosítsuk a szülés időpontját, azt teljesen viccesnek és szürreálisnak érzem. Úgyhogy ezt a kérdést egyelőre nyitva hagytuk.

Hétvégén kilátogatunk a baba-mama expóra, és remélhetőleg sikerül néhány hasznos információt szereznünk és letesztelnünk a már kiválasztott főbb beszerzendő dolgokat és kellékeket a vagy halak, vagy kos csillagjegyű babám érkezéséig.

Zea

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre váltottam ki a vetéléscseppet és a terhesvitamint
Genetikai teszten derült ki a baba neme
Megrendeltük a császármetszést
Nem lesz kész a házunk a terhesség végére
Fekete foltokat láttak a babám fején az ultrahangon
Várandósan sem mondok le a mozgásról

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>