2018 májusában pozitívat teszteltem. Az érzések, amik akkor kavarogtak bennem, leírhatatlanok.

Egyszerre örültem, sírtam, nevettem minden, amit csak el lehet képzelni. Azt hiszem, olyan várandósságom volt, amit minden nő kíván magának, csodálatos, problémamentes, igazából minden pillanatát élveztem túlzás nélkül. Nagyon szerettem kismama lenni, főleg, amikor már kerekedett a pocak, és éreztem is a kisbabámat. Egyszerűen jó volt!

A doki január 9-re írta ki a szülés várható dátumát, mondhatnám, hogy mindig azt éreztem, kicsit korábban fog történni, de volt olyan is, hogy úgy gondoltam, nem. Végül az első megérzésem jött be. Fruzsi amúgy mindig nagyobb volt egy héttel minden ultrahang szerint, ebből is gondoltam, nem januári baba lesz. 

A férjemnek december 21-én céges buli volt, amitől valamiért nagyon paráztam, mi van, ha pont akkor, amikor már megivott egy-két sört stb... Végül kibírtam az estét, bár nem sokon múlt, 22-én hajnalban fájásokra keltem kb. kétóránként, de biztos voltam benne, hogy ez még nem az igazi, bár fura volt. Reggel még mindig görcsölgetett a hasam, igaz, rendszert nem tudtam benne felfedezni. Karácsony előtti szombat volt, fájt-fájt, de ez még biztosan nem az (37+3), így nekiindultunk a közeli hipermarketnek bevásárolni, ami még hiányzott a karácsonyi menüből. Néha meg kellett állnom, mert annyira fájt, de hát biztosan jósló, gondoltam én.

Sokat nevettünk is ezen, ahogy épp a karácsonyi forgatag közepén álltam meg, és szóltam a páromnak, hogy várj, most nagyon fáj. Otthon nekiálltunk a férjemmel egy kis sajtos rágcsát sütni, ott már azért sejtettem valamit, de még nyugiba voltam. Igazság szerint nem gondoltam, hogy pár óra múlva baba lesz. A sütés közben már igencsak meg kellett állni, mert annyira fájt a hasam, akkor el is kezdtem méregetni a fájások gyakoriságát. A sajtos már kész lett, de én még fel akartam díszíteni a fát (akkor már tudat alatt tudhattam valamit ), végül az már nem lett kész.

Közben telefonálgattam, írogattam, anyának, kolléganőknek, hogy na, most vajon menjünk, ne menjünk? Kb. mindenki azt mondta, menjünk be, utólag nagyon örülök, hogy csak este 7-kor indultunk el. Lezuhanyoztam szépen komótosan, és háromperces fájásoknál elindultunk a kórházba. Szóltunk a szüleimnek, tesóimnak, kereszttesómnak, hogy elindultunk. Azt nem tudom, hogy akkor indultak-e el ők is szurkolni vagy csak már amikor tudtuk, hogy szülünk erre már nem emlékszem pontosan.

Arra viszont emlékszem, hogy amikor megérkeztünk, becsengettem a szülőszobára, kijött egy szülésznő, akinek elmondtam, mi a helyzet. Ő azt mondta, az szuper, menjek be, apa addig még kint marad. Leültettek a szülőszoba folyosóján, hogy várjak, amíg jön egy orvos.  Kb. 15-20 perce ülhettem már ott, (egyedül) amikor a takarító néni szólt, hogy nem nézne meg esetleg valaki, mert:

„Ez a kismama nagyon vajúdik.” 

Végre megvizsgált egy orvos. Akkor közölte a doki, hogy oké, akkor megyünk szülni, ugyanis kétujjnyi a méhszáj, szólnak az orvosomnak. Na, akkor megijedtem, de a doki és a szülésznő nagyon vidámak voltak, azt mondogatták, tudom-e, mennyi embert megelőztem, hogy máris mehetek a szülőszobára. 

Szóltam a férjemnek messengeren, hogy hozza a táskát, szülünk. Utólag elmondta, akkor őt is leverte a víz. 

Apás szülés volt, irtó hálás vagyok a férjemnek, hogy így döntött, velem lesz, azt hiszem, nélküle nem tudtam volna végigcsinálni.

Kaptunk egy szuper szobát, átöltöztem, majd el is kezdték a ctg-t, de szerencsére járkálósat, így nem kellett feküdnöm vele. Nyolc hónap  telt el, de már nem tudom minden egyes percét visszaidézni, bár azt hiszem, most még több megy, mint mondjuk két nappal utána. 

Szóval járkáltam, kapaszkodtam a férjembe, zuhanyoztam jó sokáig vajúdás közben. 

Közben persze megérkezett az orvosom is, vidáman bejött, és megkérdezte, amit minden egyes terhesgondozás alkalmával is megkérdezett:

„Mi újság van, Enikő?”

Nevettem rajta. Hát az újság ennyi, és éppen görnyedtem egy fájás miatt. 

Már a legelején megkérdezték, milyen fájdalomcsillapítást szeretnék, két lehetőség közül lehetett választani: epi vagy kéjgáz. A doki azt mondta epivel nem biztos, hogy fogom érezni a tolókat, szóval ha ezt választom, figyeljek majd nagyon az orvosra, ő fogja mondani, mikor kell nyomni. A gázból akkor szívhatok, amikor akarok. Bár tudtam melyik milyen, szakmámból kifolyólag, elméletben, de akkor ott egy más tudatállapotban én is csak egy ugyanolyan szülő nő voltam, mint bárki más ott. A gázt választottam.

Amikor beindult a buli, azt gondoltam, nem jól tettem, kértem, hogy adjanak epit (amit akkor már nem lehetett), de utólag visszagondolva jól tettem. Így volt jó, megéltem a szülés minden egyes pillanatát. Akkor ott azt gondoltam, ez maga a pokol, és miután megszültem, azt mondtam a férjemnek, én nem szülök még egyszer (a bent lévő takarítónő meg is jegyezte, hogy Aranyoskám, mindenki ezt mondja).

Előre szaladtam kicsit, de az az igazság, nem is nagyon tudom sorrendbe rakni a képeket. Azt tudom, a burokrepesztés után már biztosan nem tudtam volna sütni vagy bevásárolni, az onnan kegyetlen volt. 

De megcsináltuk, én, a férjem, a baba, az orvosom és a szülésznő, mert úgy érzem, mindenki kellett hozzá. A szülés elmondhatatlanul fájt, de mégis köszönöm, hogy ezt a csodát átélhettem.

A tolófájásoknál azt mondogattam, nem bírom, nem fogom kibírni... Volt, hogy amikor jött a fájás, nyomni kellett volna, annyit hallottam, hogy mindenki mondja, hogy most nagy levegő és nyomd. De nem bírtam. Elengedtem több fájást is... de amikor azt mondták, már látják a kicsi fejét, valami csodálatos erő lett bennem valahonnan, és sikerült, kint volt. A mellkasomra tették, csak néztem... Ő az én kisbabám, itt van!

A férjem szavait azóta is hallom:

„Nézd, nyuszi ott a kisbaba, ott van Fruzsi!!”

Mindennél gazdagabbak lettünk a mi kis csodánkkal!

E.

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>