Fotó: Instagram: lajosnagy_uk
Az előző szülésem után próbáltam a lehető legjobban bebiztosítani magam. A szó szoros értelmében. Van viszont, amire lehetetlen felkészülni. Egy váratlan esemény keresztülhúzta a terveim. Még jó, hogy fel voltam készülve B tervvel, arra az esetre, ha gond lenne.
36 hetesen mentő jött értem, és vitt az egyik közelebbi kórházba. Véreztem, nem kicsit, nagyon. Megijedtünk, minden oké odabenn? Szerencsére az volt, a vérzés csillapodott, engem pedig kiengedtek két nap múlva.
Azzal a lendülettel hívtunk fuvart, és indultunk abba a kórházba, ahol a terhesgondozásom ment. A magánkórháznak lőttek, ez egyértelmű volt, így abban bíztam, itt bent tartanak. Kissé szédültem, nem voltam túl jól, kiderült, fekve bizonyos fő ereket nyomhat a baba. Kis oldalfekvés, és máris jobb lett.
Gyorsan intéztek nekem ultrahangot, lányunkat 3960 grammnak mérték. 36 hét 3 naposan. Nem semmi súly, főleg, hogy vércukorértékeim végig rendben voltak. Bent ugyan nem tartottak – másnap úgyis időpontom volt a diabos terhesgondozásra – de kaptam gyorsan egy kis vasat, mert eléggé rossz értékeim voltak.
Hazamentünk. Másnap a teljes családdal vissza, megbeszélés, cukorértékek jók, viszont nem várunk a 38. hétig, max 37. betöltött hét. Mana túl nagy. Ez volt szerdán. Lehetett választani pénteki vagy hétfői időpontot, a hétfőit jobban preferáltam, az már betöltött 37. hét volt. Megkaptuk.
Már majdnem jöttünk volna el, amikor két orvos is bejött, hogy ők jobbnak látnák, ha nem jönnék már haza, vagy max. összepakolni. Nem hadakoztam, bár jól voltam, jobbnak láttam a mentős esetet nem eljátszani megint, hazajöttünk, összepakoltunk, és mentem vissza.
Öt napom volt a szülésig, elsőre azt hittem, unatkozni fogok. Évtizedek óta nem kötöttem, találtam kötőfonalat, meg kötőtűt, és nekiálltam egy kis pulóvernek. Érdekes volt ez a hirtelen váltás, előtte héten még munka, majd nagy hirtelen ágynyugalom. Nagyon kedves volt ezen az osztályon mindenki, az ebédeltetős hölgytől kezdve a szülésznőkön át. Álmomban nem gondoltam, hogy állami ellátás lehet ilyen. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk, nappal és éjszaka is dedikált midwife állt rendelkezésére mindenkinek, váltáskor jöttek, bemutatkoztak, és mondták, hogy őhozzájuk tartozom. Nem tudom, hány embert láthattak el, de jóleső érzés volt, hogy tudtam, kit keressek, ha valami problémám van.
Fotó: Instagram: lajosnagy_uk
Eljött a várva várt hétfő, férjemet biztos, ami biztos reggel fél 8-ra berendeltem, úgy volt, hogy velem kezdenek 9 körül. Férjem már 7 után odaért, viszont az osztályunkon csak reggel 9-től van látogatás, nem engedték be. Sajnos nem volt jó a térerő, így el nem tudtam képzelni, mi lett vele, láttam, hogy ott lehet a kórház környékén, de nem értem el. Közben nekem meg mondták, hogy 10 perc és visznek szülni. Totál kétségbeestem, a férjem nélkül nem megyek! Hol van, mi van vele?! Végül csak sikerült elérni, bejöhetett, gyorsan összepakoltunk, és mentünk át a szülészetre.
Bár úgy volt, hogy velem kezdenek, végül egy inzulinpumpás diabos hölggyel kezdtek. Rengeteg orvos jött be, lassan már követni sem tudtam, ki kicsoda, azért az aneszteziológust, meg a szülészt, meg a sebészt megjegyeztem, de az esetem miatt legalább tíz ember volt várható a műtőben, ha nem több. Elmondták, mi várható szülés után, illetve közben, ha túl sok vért vesztenék, vagy nagyobb gond lenne, akkor altatás stb. Őszintén megvallva, ezekre a pillanatokra most így homályosan emlékszem, mindenre válaszoltam persze, de kiesik, hogy pontosan miket beszéltünk meg. A cukormérőm, biztos, ami biztos, inkább levetették a karomról. Miután az orvosi beszélgetés megtörtént, még mindig várnunk kellett.
Csodálatos kis kertjük van berendezve a szülészeten egy szobában, tökéletes kilátással a London Eye-ra és a Big Benre (bár utóbbit most állványok takarják). Erre ők hívták fel külön a figyelmünk. Odakinn ezer ágra sütött a nap, át is villant az agyamon, mennyire csodálatos nap a születésre. Miután az orvosokkal beszéltünk, ide mentünk át, és innét is kísértek a műtőbe.
A műtő elsőre nem is tudom milyennek tűnt, de nem műtőnek, max. olyan helynek, ahol apróbb műtéteket csinálnak, nem szülést. Hirtelen megjelent vagy tíz ember körülöttem, mind bemutatkozott, de már a felére sem emlékszem, ki mit csinált, elég nagy sürgés-forgás volt. Még egyszer elmondták, hogy spinális érzéstelenítést kapok, meleget fogok érezni a lábaimban, lehet, ideiglenesen mozgatni sem tudom. Hajoljak előre, ne mozogjak, lehet, hogy kissé fájni fog, de próbáljak mozdulatlan maradni. Ekkor jött jól a férjem által mutatott meditációs technika, kilégzés-belégzés kombó. Domborítottam a hátam, mint a macska, közben pedig teljesen más világban jártam már, ahonnét csak néha zökkentett ki az orvosok egy-egy kérdése. Apróbb fájdalom volt csak, feküdhettem le.
A korábbi császárseb környékét leborotválták, meg még alatta is, elkezdtek a combomnál matatni, gondolom, ekkor tették fel a katétert, de ezt már nem igazán éreztem, csak sejtettem. Egy kis sprayzés a hasamra, nem érzem, upsz, itt fenn nagyon hideg és csikis, lentebb megint nem érzem. Szuper.
Közben néztem a gépeket, néztem a férjemet, még mindig nem hittem el, hogy egy ilyen kis műtőben vagyok, közben az orvosok pedig ki-be mászkáltak körülöttem. Nem féltem, tudtam, minden rendben lesz. Egyetlen egyszer kezdtem kissé szédülni, ezt jeleztem is, ekkor beadtak valamit a kezeimbe kötött kanülön. Férjemmel közben diskuráltam, hogy mennyire jó így, mennyire jó, hogy nem remegek, mennyire jó, hogy teljesen tudatomnál vagyok, mi történik körülöttem.
Pedig valahol a fellegek közt lebegtem, mintha egy fesztivál chill-sátrába feküdtem volna be a csodálatos UV-dekorációt nézegetni, és elcsodálkozni rajta, mennyire szép. Nem tudom, mi lehetett a kanülbe kötve, de laza voltam, mint a Riga-lánc. Az időérzékelésem megszűnt létezni, annyit tudtam csak, ezt nem sietik el, lassan haladtak. Semmiféle fájdalmam nem volt műtét közben, hasmasszírozásnak tűnt onnét a paraván mögül, valójában 3-4 orvos is munkálkodott azon, hogy minden épségben kijöjjön, aminek ki kell jönnie, és bent maradjon, aminek benn kell maradnia. Nem volt egyszerű műtét a mélyen fekvő placenta miatt. Mikor már megfordult a fejemben, na, mi lesz már, hol van ez a kicsi lány, addigra kiemelték, megmutatták, elsírta magát, és abban a pillanatban nekem is elkezdett patakokban folyni a könnyem.
Fotó: Instagram: lajosnagy_uk
Hát itt vagy! Az orvosok közül pár odahajolt hozzám gratulálni, egészséges kislány, közben elvitték hátra, férjemet megkérdezték, akar-e köldökzsinórt vágni. Akart. Vért vettek a diabétesz teszthez, megmérték. Szivárványbébink 37 hét + 2 napra, 4150 grammal, 57 cm-el született. 9-es Apgar születéskor, 5 perc múlva ismét 9.
Megtisztogatták, majd odaadták férjemnek, aki odahozta a fejemhez. Velem még dolgoztak az orvosok, a kezemből csövek lógtak, így átölelni, átvenni még nem tudtam, de férjem végig ott tartotta a fejemnél. Aww, kis pufi, vagyis aranyos, ahogy férjemmel ilyenkor mondani szoktuk. A fiunk gyönyörű volt születésekor, Mana aranyos. Kis dundi kicsilány. Közben újabb gratulációk érkeztek a többi orvostól.
Babanapló: Bárcsak minden baba ilyen lenne!
A babám türelmes, vár a kajára ébredés után, sírásnak szinte nyoma sincs. Néha egy-egy kósza gondolat a fejemben azt mondja, de jó lett volna, ha a fiunknál is ez van!
Tovább>>>
1.7 liter vért vesztettem, ami a végén két liter lett. Vérátömlesztés nem kellett. Körülbelül egy óra lehetett a műtét, nem kapkodták el, de nem is kellett, nem sürgősségi császár volt. Mikor végeztek és átkerültem az ágyra, mellkasomra tették a lányunkat, újabb gratuláció újabb emberektől és áttoltak a lábadozóba. Mintegy 6-7 órán át voltunk skin-to-skin Manával. Folyamatosan jöttek böködni a sarkát a vércukor miatt. Férjem is végig ott volt velünk. Kolosztrum volt, mellre is lett téve a babó. Semmi nem volt kötelező, és mindenben segítettek. Nem ítélkeztek, ha tápszerezni akartam volna, akkor sem lett volna gond. Támogattak, talán emiatt is lett tejem.
Férjemet leküldtem napi újságot venni, a fiamnál is tettünk el anno. Megbeszéltük, hogy ha lehet, akkor privát szobát szeretnék. Végül valamikor este 10 körül kerültem fel a Westminster részlegbe, ez a kórház privát szülészeti részlege. Egyágyas szoba, külön menüsor. Az ellátás itt is kiváló volt, mindig tudtam, melyik szülésznő figyel rám. Első éjszaka férjem benn aludt, a többi napon pedig rendelkezésemre álltak a szülésznők-csecsemősök, ha esetleg arra lett volna szükségem.
Szülés másnapján már lábra álltam, ekkor látott Másutt is, akinek nem győzök hálálkodni a sok segítség miatt, amit azóta is alkalmazok a kislányon. Aki jó evő, jó alvó, tündér baba.
Szoptatásban is segítettek, viszont egyszer beesett a kislány vércukra, ilyenkor ez mint egy reset, újraindítja a 24 órás megfigyelést. Emiatt néha minimálisan tápszeres pótlásra volt szükség. Akár már két nappal szülés után hazaengedtek volna, én kértem plusz egy nap bennmaradást, mert a második éjjel durva fájdalmaim voltak. Végül három éjszakát töltöttünk benn. Leállítottak az inzulinról, csak gyógyszeren vagyok a cukrommal.
Sosem gondoltam, hogy egy császáros szülés lehet ennyire gyönyörű. Hogy ennyire jó érzés életet adni, hogy ott lehettem kipihenten, éberen. Anno ezt elvették, most visszakaptam. Azokban a napokban átélhettük hárman férjemmel és Manával azt, amit a fiunk esetében nem volt módunk anno. Egy másik dimenziót, egy valódi szülésélményt.
Persze egyszer jó lenne már átélni azt, milyen az, amikor ténylegesen beindul a szülés. Amikor nincs indítás, nincs tervezett császár, hanem amikor odasúgod, vagy kiáltod a párodnak, itt az idő, el kéne indulni a kórházba. Lehet, át fogom valaha ezt élni, lehet, nem, de valahol talán ez a legkevésbé lényeges: épségben, egészségesen, boldogan itt vagyunk.
Tildy
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
