Húúúú, hol is kezdjem. Az én szülésem eltér a megszokottól, mert nem Magyarországon, hanem Walesben történt. Itt a terhesgondozás is másképp zajlik, de arról majd talán egy másik posztban írok, ha van rá igény.
Már több, mint öt éve élek az Egyesült Királyságban, itt ismertem meg a férjemet, aki brit, és 2016-ban mondtuk ki a boldogító igent. Mindketten szerettünk volna családot, ezt tudtuk jól, de én nem akartam siettetni semmit, hiszen akkor még csak 26 éves voltam, a párom pedig 27. Egy évvel később ő hozta fel a témát, mondta, hogy úgy érzi, készen áll a babára, hagyjam abba a gyógyszert, és vágjunk bele. Sajnos nálam akadtak gondok, borzasztó rendszertelen menstruáció évi kb. 4 alkalommal, zsíros, pattanásos bőr, szőrnövekedés... tipikus PCOS tünetek. 13 hónapnyi sikertelen próbálkozás után elmentem orvoshoz és beiratkoztam edzeni. Már kezdtem elkeseredni, hogy nekünk meg kell majd küzdenünk azért, hogy szülők lehessünk, amikor két nappal a vérvétel előtt az edzőterem öltözőjében pozitívat teszteltem - sírva nevettem, és a férjem is nagyon boldog volt.
Az elejétől fogva borzalmasan éreztem magam, rengeteget hánytam, nem tudtam enni, semmi nem esett jól. Fogytam nyolc kilót, és a rosszullét a második, sőt a harmadik trimeszterben is folytatódott, napi szintem hánytam még 32 hetes terhesen is, és a 18. héttől a gyomorsav tette pokollá az életem, szóval nem volt egyszerű a várandósságom. Jártunk szülésfelkészítő tanfolyamra, ahol sok hasznos dolgot tanultam, főleg relaxációs technikákat, és úgy összességében sokat tanultam a folyamatról.
Walesben összesen két alkalommal jár ingyenes ultrahang, a 12. és a 20. héten. A 12. héten behatárolják a kiírt időpontot, és ellenőrzik a babát nagyjából. A 20. heti az már egy alaposabb, genetikai ultrahang volt. A 12. héten vért vettek, ahol ellenőrizték, nincsenek-e szexuális úton terjedő betegségeim, és alapból rendben vagyok-e, a 28. héten pedig terheléses cukor volt, és újra ellenőrizték a vért, és itt nem is volt semmi gond. Mi mentünk magánban is ultrahangra, és a 17. héten megtudtuk, hogy kisfiunk lesz, aminek nagyon örültünk, főleg a férjem. Itt a harmadik trimeszterig kb. 4 hetente kellett menni a szülésznőhöz, aki mérőszalaggal megmérte a hasam (és jött is a riogatás, hogy a hasam alapján akár 4 kilós is lehet a gyerek, ha a kiírt dátumra születik), és meghallgatta a baba szívverését, valamint mindig megnézték a vizeletet.
A 30. hét körül bátorított a szülésznő, hogy kezdjek el írni egy szüléstervet, írjam le, mit szeretnék, és mi az, amit egyáltalán nem. Végül nem írtam meg, de fejben eldőlt, hogy szeretnék vízben szülni, amennyire lehet, háborítatlanul, és nem szeretnék epidurált, császárt pedig csak akkor, ha szükséges.
Ha a terhesség nagyjából komplikációmentes, akkor a szülésznő vezeti a szülést, ha valami kétségük van, akkor orvos. A 28. heti véreredményem szerint alacsony volt a vérlemezkeszámom, ami miatt nehezebben alvad a vér, így úgy döntöttek, orvos is lesz a szülésemnél. Így sajnos a tervezett medencés szülés is ugrott, ami bántott egy ideig, de úgy voltam vele, legalább vigyáznak rám.
A 37. hétre kaptam egy időpontot, ahol az orvossal találkoztam volna, hogy megbeszéljük, mit is szeretnék. (Itt egyébként a császár is választható, ha azt szeretné a kismama, nem kell hozzá különösebb indoklás.) Erre az időpontra azonban már nem tudtam elmenni, ugyanis a 36. héten beindult a szülés.
A várandósságom 34. hetéig dolgoztam, Walesben ugyanis csak 39 heti fizetett szülési szabadság jár, ezt pedig a szabi kezdetétől számolják, nem a baba születésétől. Mentális beteg-gondozóként dolgoztam, hosszú, bent alvós műszakokkal, és már nem bírtam, így kivettem a maradék szabadságomat, és eljöttem február 18-án.
Anyukám nem sokkal később érkezett, február 28-án. Mivel decemberben költöztünk csak ide anyósoméktól, még tele voltunk dobozokkal, és anyu segített pakolni, takarítani, főzni, mert én már hamar fáradtam, és nagyon nagy volt a pocakom is. Március 5-én egész nap takarítottam, hajolgattam, (tudom, butaság volt), és este fél kilenckor még a Tescóban vásároltunk. Fájt a hasam a bordáimnál, feszített, mintha beszorult volna a levegő, de betudtam annak, hogy a kisfiam rendszeresen ott dugta ki a popóját. Este tíz körül feküdtünk le aludni, a férjem gyorsan álomba szenderült, én pedig még a telefonomat böngésztem, majd mikor elfáradtam, megfordultam, és puff... elemi erővel tört elő a magzatvíz belőlem.
Teljes pánik lett rajtam úrrá, azonnal keltettem a páromat, hogy itt bizony nincs mese, menni kell a kórházba. Anyukám rohant be a másik szobából, mert hallotta, ahogy bőgök, azt hitte, leestem az ágyról. Azonnal próbáltak mindketten nyugtatni, a férjem tárcsázta a kórházat, én pedig hajtogattam, hogy én még nem állok készen, azt hittem, van még legalább 2-3 hetem, ki vagyok merülve, még csak egy hete nem dolgoztam, és amúgy is, még meg sem érkezett a mózeskosár, amit rendeltem.
Anya igyekezett bátorítani, hogy minden rendben lesz. A vécén éreztem, ahogy elment a nyákdugó, és apró kis összehúzódások kezdődtek, de rendszertelenül. Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, és visszahívtuk a kórházat (csak velem voltak hajlandóak beszélni), ők pedig mondták, hogy menjünk be.
Mindössze 10 percnyi autóútra volt tőlünk a kórház, és ami a legviccesebb, hogy aznap reggel pakoltam csak be a kórházi bőröndömet. Mikor megérkeztünk, vért vettek, kértek vizeletmintát, és ctg-re tettek. Megnézték ultrahangon, hogy a baba jól fekszik-e, és mennyire ereszkedett le. Éjfél volt, és 1 cm-re voltam kitágulva. Nagyjából egy órát töltöttünk ott, aztán ahogy a fájások kicsit erősödtek, felküldtek minket a vajúdó osztályra.
A szülésznő jött, bemutatkozott, és kérdezte, kérek-e fájdalomcsillapítót. Kaptam valamit, ami persze annyi, mintha bevettem volna két fájdalomcsillapítót, de sebaj. Viharos erejű szél tombolt odakint, és hideg is volt, hálóingben és köntösben vajúdtam a labdán, amit a kórház biztosított. Velem egy kórteremben volt egy nagyjából velem egyidős lány, aki ágyban feküdt és sírt, kiabált, pedig még csak 2 centire volt kitágulva - na, akkor én is megijedtem egy kicsit. A férjem gyorsan hazaszaladt a fülhallgatóért, hogy tudjak zenét hallgatni, amire végül nem volt szükség. Sétáltam a folyosón a párommal, rugóztam a labdán, és billegtem az ágy végére támaszkodva. Nem mertem fájdalomcsillapítást kérni, mert attól féltem, (szobatársnőm állapotából ítélve), mire eljön a neheze, már nem fog hatni.
Végül elmentem zuhanyozni, és ott nagyon gyorsan megindultak a dolgok. Hajnali 4 körül járt az idő, és remegtem a zuhanyzóban, a fájások pedig kezdtek nagyon intenzívvé válni, én pedig egyre nehezebben tudtam ezt légzéssel enyhíteni. Kértem a férjemet, hogy kerítsen egy szülésznőt, mert kezd minden összefolyni. Gyorsan visszaöltöztem, és a kórteremben már várt a szülésznő. Kértem, hogy adjon valamit, mert ez bizony már nem gyerekjáték, a fájások sűrűn érkeznek, és nagyon meggyötörnek. Mondta, hogy megvizsgál, majd mondta, hogy már semmi értelme a fájdalomcsillapítónak, mert mire hatna, addigra már a kezemben lesz a baba. Mondta, hogy levisznek a szülőszobára, és ne nyomjak még, pihegjem el a fájást, ha érzem az ingert. Betoltak a liftbe, levittek egy másik szintre, szegény Kedvesem, mint a málhás szamár loholt utánunk felpakolva kabátokkal, bőrönddel, mindennel.
Mikor megérkeztem, átvett egy másik szülésznő, ott volt egy tanuló is, és betoppant az orvos is egy arab hölgy személyében. Bekötött egy kanült, ha esetleg infúzióra lenne szükségem.
Fájdalomcsillapítás gyanánt gázt kaptam, amit a tolófájások közben szívtam. Olyan érzésem volt, mintha egy kicsit spicces lennék, elvette a fájdalom egy részét, viszont együtt tudtam dolgozni a testemmel. A férjem ott állt mellettem, fogta a kezem, bátorított, bár igazság szerint annyira befelé fordultam, hogy nem igazán figyeltem, mi történik, maximálisan a feladatra koncentráltam.
Nem tudom, meddig nyomhattam, de kezdtem elfáradni, mondtam, hogy én ezt nem bírom tovább. Ekkor a szülésznő kedvesen mosolygott, és mondta, hogy pedig ő bizony lát egy hajas fejbúbot, érintsem meg, ha nem hiszem el. Megtettem, és ez valami hatalmas löketet adott, pár nyomással később, 5:29-kor kint volt a kisfiam, és rögtön a mellkasomra tették. Ott sírt lilán és maszatosan, és tudtam, számomra ő a legnagyobb kincs, és végtelenül boldogok voltunk a párommal. Szinte észre sem vettem, amikor a combomba beadták az injekciót, hogy a méhlepény is megszülethessen, ez pár percen belül meg is történt. A férjem vágta el a köldökzsinórt, és láttam rajta, hogy nagyon meg van hatódva. Csak bújtunk egymáshoz így hármasban, új családként.
Nem sokkal később beadták a babának a K-vitamin injekciót, és megmérték. 2700 gramm volt, itt hosszúságot valamiért nem mértek, de itthon 50 cm-nek mértük. Ezek után nekiálltak összevarrni, mert egy kicsit repedt a gátam, de ott is használhattam a gázt, és kaptam injekciót is, valamint kúpot a végbélbe. Amíg ez zajlott, addig apa-fia csodálhatták egymást. Mikor kész lettem én is, hoztak pirítóst és teát, nagyon éhes voltam. Kérték, hogy amint lehet, menjek el pisilni, ami sikerült is elég hamar. Nagyjából másfél óra után vittek minket a rendes kórterembe, amin másik három anyukával osztoztunk. Liam - így neveztük el a fiunkat, jelentése szerint „erős akaratú harcos” és „védelmező”.
Itt szokás még aznap hazaengedni a hüvelyi úton szült nőket, hacsak nincs komplikáció, Liam azonban besárgult, és végül öt napot töltöttünk a kórházban.
Összességében az egész szülés hat és félóra volt a magzatvíz elfolyásától számítva addig, hogy a kisfiam a mellkasomon feküdt. Büszke vagyok magamra, magunkra, és örülök, hogy egy pozitív élményként tudok rá visszatekinteni. Liam ma már 16 hetes nagyfiú, és bearanyozza minden egyes napunkat.
Dóri
Külföldi szüléstörténeteket is várunk a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!
Külföldi szüléstörténeteket itt olvashatsz még:
Negyvenegy órán át vajúdtam Angliában
Svédországban bezzeg kinyalják a fenekünket a szülésnél
Öt napig vajúdtam Svédországban
A fehér nők nem tudnak szülni - szülés Costa Ricában
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
