A szüléstörténetemben említettem, hogy volt egy kis fiaskóm egy nőgyógyásszal, ezt szeretném alaposabban elmesélni, nehogy másnak is olyan kellemetlen perceket okozzon, mint nekem.
Szóval, amikor eldöntöttük a férjemmel, hogy gyereket szeretnénk, elmentem a nőgyógyászomhoz, akihez 14 éves korom óta jártam, hogy megbeszéljem vele a részleteket. Sajnos akkor derült ki számomra, hogy terhesgondozást vállal, de szülést már nem. Így keresnem kellett valakit, akinél szülhetek is.
Dunakanyari lakos lévén, nap, mint nap elmentem egy helyi orvosi centrum mellett. Viszonylag jókat olvastam róluk, közel volt, és tudtam, hogy magánrendelés, gondoltam megpróbálom. Bejelentkeztem egy nőhöz (mintegy 15 ezer forintos vizsgálati áron), aki nagyon szimpatikus volt, megbeszéltük, amit meg kellett, mondta, hogy vár vissza, ha sikerült a teherbeesés.
Rá két hétre már erősen késett a menstruációm, gondoltam, elnézek hozzá (ismételt 15 ezer forintos kiadás). Megvizsgált, hümmögött, ami nem nagyon tetszett, majd felém fordította a monitort és magyarázásba kezdett.
Látom ott azokat a sötét foltokat az ultrahangon? Na, ez is, és a ritkás menstruációm (kb. 40-45 naponta), azt mutatják, hogy PCOS vagyok. Ez egy olyan betegség, ami erősen megnehezíti, adott esetben el is lehetetleníti a teherbeesést. Még magamhoz sem tértem, amikor már kitöltötte a kórlapot, vérvétel, készüljek a féléves gyógyszeres kezelésre, injekciókúra, mehetek isten hírével. Azért annyit még ki tudtam nyögni, hogy de azért próbálkozzunk a férjemmel, hátha? Hát, hangzott a válasz, próbálkozhatnak végül is, de ne számítsanak semmire.
Kitámolyogtam az autóhoz, beültem, és egy jó 10 percen keresztül sírtam. Végigfutott az agyamban az összes pocsék forgatókönyv (évekig tartó eredménytelen kezelés, sikeretlen teherbeesés, vetélések miegymás), majd valahogy hazavezettem. Itthon a férjem nagy lelkesedéssel várt, de gyorsan az arcára fagyott a vigyor, amikor meglátott bebotladozni az ajtón. Elmondtam neki, hogy mi van, ő leültetett, megvigasztalt, majd az apósommal karöltve kézbe vették a dolgot.
Mozgósították az ismerős orvost, aki gyorsan megszerezte nekem a Péterfy Sándor Utcai Kórház szülészetének a főorvosát. Megjött a visszajelzés, következő héten menjek be hasi ultrahangra, de nem kell megijedni, ez a diagnózis még nem jelent semmit.
Mindeközben a vérzésem csak nem akart megérkezni, és bujkált bennem a kisördög. Vettem tesztet, és csendben, magányomban megcsináltam. Hát bizony, az a két csík ott díszelgett. Először csak haloványan, de pár nap múlva már határozottan ott volt. Leadtam a drótot, hogy oké, felőlem mehet a hasi ultrahang, de pozitívat teszteltem, nem lehet, hogy ezt mégis ki kéne hagyni…?
Felhívtam a főorvost, mondtam, hogy ez a helyzet, jaj, hát ez nagyon jó, mondta erre ő, akkor új időpont, hagyjuk a hasi ultrahangot, megvizsgáljuk, van-e kis fickó odabent.
Eléggé leizzadva érkeztem meg hozzá, közben győzködtem magam, hogy, ha vaklárma, akkor se akadjak ki, és lehetőleg ne fakadjak sírva, ne ez legyen már a bemutatkozásom. Kijött a (leendő) szülésznőm, bemutatkozott, bevezetett a vizsgálóba, ott volt a doki (aki már a jókedélyével is levett a lábamról), ott is megvolt a bemutatkozás, majd paraván, vetkőzés, asztalra fel, lábakat szét, szonda be. És bizony, ott virított az 5 hetes kis albérlőm. Azt a megkönnyebbülést, amit akkor éreztem, nem tudom leírni szavakkal.
Felöltöztem, leültünk, megvitattuk a továbbiakat (mikor milyen vizsgálat, hova kell menni, kit kell keresni, hogy lesz majd a szülés, satöbbi), majd az orvos félrevont és elmondta, hogy ez a PCOS nevű betegség sajnos most nagyon nagy divatnak örvend, ennek köszönhetően fűt-fát ezzel diagnosztizálnak, akkor is, ha amúgy semmi baja, csak esetleg a hormonháztartása egy picit eltér az átlagtól. Továbbá hozzátette, hogy a PCOS betegek durván 30%-nál nem szoktak szervi problémát találni, viszont annál több a pszichés és a (általam is átélt) félrediagnosztizált beteg.
A terhességem egyébként tünetmentes volt, és 41. hétre, indított szüléssel, egészségesen megszületett a fiam, aki immár közel fél éves.
Elsősorban azért akartam ezt elmesélni, hogy tisztában legyünk vele, mi, gyermeküket tervezők/kismamák/leendő-gyakorló anyukák, hogy természetesen hallgatni kell az orvosra, de nem szabad készpénznek venni, amit mond. Ha ilyen probléma merül fel, mindenkinek azt javaslom, hogy menjen el még akár 2-3 másik orvoshoz, és, ha biztosan ugyanazt mondják, akkor lehet elkezdeni foglalkozni a problémával. Addig nem szabad megzuhanni, és beletörődni, kemények vagyunk, mint a vídia!
Másrészt, és ez is nagyon fontos, én mindenki helyében NAGYON-NAGYON messziről elkerülném a ezt az inkompetens némbert, aki fittyet hányva mások életére, egy laza vállrándítással félrediagnosztizál, és le se tojja, hogy mi lesz utána a betegeivel. Az összes további orvos ismerősömet azóta úgy kell visszafogni, hogy ne látogassák meg ezt a hölgyet, további megbeszélés céljából, hogy mit is jelent orvosnak lenni.
Még egy gondolat: ha valaki csak arra utazik, hogy a magánrendelésen biztosítva lesz az egészsége (vagy esetleg a gyereke egészsége), ne adj isten, az élete, az nagyot téved.
Gamila
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
