A nagy fogyókúra körkép

Azt hiszem, nem állok messze a valóságtól, ha azt merem feltételezni, hogy csaknem minden nő kipróbált legalább egy diétát, fogyókúrás receptet, cukormentes italt, vagy álmodozott kisebb súlyról, vékonyabb combokról, eltűnő oldalhájról. (De mint tudjuk, ez utóbbi a legmakacsabb, értsd, kb. sose tűnik el, vagy iszonyú gyorsan visszajön... Higgy nekem!) 

Húszas éveimben elég volt egy napig csak almát enni, és máris készen volt a lapos has. Hozzáteszem 174 cm-hez voltam 53 kg, vagyis nagyjából mindegy volt, így is, úgy is gebe voltam. De az én kollégáim folyton csináltak valami kúrát, úgyhogy idővel csatlakoztam hozzájuk, nekem inkább csak kitartásbeli próba volt. Így mentünk végig a tojás-kávé diétán, éltünk káposztalevesen, ittuk dr. X méregtelenítő italsorát, ettünk csak pirítóst, minden reggelt almaecettel kezdtünk, és még sorolhatnám, hogy valami ideált kövessünk az évek során.

Aztán az első terhességemnél az arcomba vigyorgott a mérleg, amikor a nyelve először kúszott 70 kiló fölé. Rettegtem volna normális esetben ettől, de akkor még előttem állt a szülés rémsége, úgyhogy csak reméltem, hogy majd ez is megoldódik valahogy. Úgy is lett, 6 hónap múlva már az eredeti súlyomnál voltam, nagyjából semmit sem kellett tennem érte. Megy ez nekem! 57 kg voltam.

Aztán negyvenhez közeledve (korban, nem pedig kilóban :) ) jött a második babánk, aki bizony nem átallott 42 hétig élvezni a bentlakásos ellátást. Csak az utolsó 3 héten híztam 8 kilót, 83 kg-nál még ráálltam a mérlegre, utána soha többé. Na, ez a háj bizony nem akart lejönni. Magától egyáltalán nem. Csak sporttal - heti 3 alkalom, 5-7 km futás - annyit értem el, hogy már nem néztem ki terhesnek, csak szimplán saját mértékrendszerem alapján kövérnek, mert a szerveim végre visszakerültek a helyükre. Ez a kövér, nem kövér, kinek mi a sok szerintem teljesen egyéni. Nem a nyolcvan kilósakat cikizem, hanem magamat, mert nekem ez így nem tetszett, nem találtam a helyem. És valójában nem is a kilóim zavartak, hanem inkább a testformám. Egy gyönyörű hordót növesztettem a térdemtől a mellkasomig.. De ebből nem tudtam furmintot csapolni. Csak izzadni.

Amikor is rátaláltam egy olyan módszerre, annak is a saját igényemre, ízlésemre szabott változatára, amivel bizony elindultak a kilók lefelé és hiába volt nyaralás, két esküvő, bizony azóta se jött vissza. Az út közepén állok éppen, már szuperül érzem magam, nyilván motivál az eddigi siker. Itt az én történetem:

Korom: 41

Súlyom a diéta kezdetén: 73 kg

Elérni kívánt testsúly: 57 kg. Ide tartozik egy kis magyarázat: van elérni kívánt testsúlyom, de ez azért ennyi, mert gondolom, ha a diétáról áttérek egy picit lazább étkezésre, akkor biztosan lesz 2-3 plusz kilóm. Illetve nekem már a fő célom, hogy az oldalhájam leolvadjon. Remélem, ennyi kilónál sikerül. Nem akarok gyerektestet magamnak. Modell sem leszek már.

A diéta neve, ha van: Keto, de én módosítottam rajta

Diéta időtartama: 2020. április 5-én kezdtem, hogy meddig tart, nem tudom, a célom eléréséig + egy picit tovább, szerintem az idei év erről fog szólni.

Elért eredmények: (kg, vagy centiméter): szeptember 1-jén: -9 kg

A módszerem részletes leírása: A ketóról rengeteg infó van a neten, ezt most nem írnám le ide, csak annyit, hogy én mit változtattam rajta. A tápanyagok napi eloszlását nem tudtam tartani (75% zsír - 20% fehérje - 5% szénhidrát), mert ennyi zsírt képtelen voltam bevinni, különösen az alacsony szénhidrát miatt. Úgyhogy én maradtam a szénhidrát-megvonásánál, ott a napi limit 50gr. Ebbe beleértendő a növényekből, gyümölcsökből származó szénhidrát is, nem csak klasszikusan a péksütik, kenyerek. 

Ehhez készítettem egy kéthetes menülistát, hogy tudjak válogatni kedvemre, hogy mikor mit ehetek, és ezt egészítettem ki folyamatosan. Mert tudtam, ha egyszer rám fog törni az éhség, és nincs azonnali megoldás, akkor elvesztem.

Kalóriát nem számoltam, éhezni sosem éheztem, a futást hektikusan tudtam folytatni, próbálok heti kétszer eljutni, vagy otthon Hiit edzést csinálni. Youtube elég jó barátom lett ezen a téren.

Egy dologra kell figyelni, hogy a ketózis folyamatának indulásához kell néhány nap. Éppen ezért itt nincsenek csaló napok, mert, ha a szénhidrát a megadott mennyiség fölé megy, akkor újra kezdődik, kvázi elveszítettél pár napot. Vagy ezt bele kell kalkulálni.

Igénybe vettem szakember segítségét: Nem, sem edzővel, sem dietetikussal nem konzultáltam.

Tapasztalatom a módszerrel kapcsolatban:

Nekem önmagában a mozgás nem segített, illetve azt vettem észre, hogy hiába mozgok többet, néha 10 km körüli távokat is futok, nem segítik a súlyvesztést. Nagyban hozzájárul azonban a jó közérzethez, az energiaszintemhez.

Az étkezési szabályok betartása nekem nem okozott problémát, tényleg nagyon sok mindent lehet enni még nyaralás és például esküvő alatt is. Édesszájúak veszélyben! Számomra pozitívum volt, hogy sok új zöldség bekerült az étkezésembe. Tíz évig voltam még a gyerekek előtt vega, de sose ettem pl. patiszont, most a legnagyobb kedvencem lett. 

Ha feladtam időközben, az miért volt: 

Én nem adtam fel eddig, kitartásból jeles.

Ha végigcsináltam, a súlyomat tudtam/nem tudtam tartani:

Erre még nem tudom a választ. Ezt az étrendet így biztosan nem akarom életem végéig tartani. Imádom a kenyeret, nekem a gulyás, meg a halászlé nem azért finom, mert a bogrács, meg az alatta ropogó tűz, a jó fűszerek, alapanyagok, hanem azért, mert megehetek hozzá két vastag karéj fehér kenyeret. De bele is kalkuláltam minimális mozgást a súlyomat illetően. Amire biztos szükségem lesz így látva az eredményeket és az eddig megtett utat: mértékletesség.

Nektek is van hasonló sztoritok? Megosztjátok velünk? Hátha tudunk egymásnak segíteni, mert mindenkinek más és más megoldás válik be. Viszont tök jó olvasni, hogy kinek mi volt a sikerének a titka, hol bukott el, miben lehetünk okosabbak, tudjuk egymást inspirálni. A nagy népszerűségnek örvendő Kórházteszt sorozatunk mintájára Fogyókúra-sorozatot indítunk, melyhez a ti tapasztalataitokat is várjuk. Hogy könnyebb legyen megírni, és összehasonlíthatóak legyenek a történetek, készítettünk egy szempontsort hozzá.

Fogyókúra szempontsor
 

Korom:

Súlyom a diéta kezdetén:

Elérni kívánt testsúly:

A diéta neve, ha van:

Diéta időtartama:

Elért eredmények: (kg, vagy centiméter)

A módszerem részletes leírása: 

Igénybe vettem szakember segítségét:

Tapasztalatom a módszerrel kapcsolatban:

Ha feladtam időközben, az miért volt: 

Ha végigcsináltam, a súlyomat tudtam/nem tudtam tartani:

A beszámolókat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várjuk.

Anide

Fogyókúrás cikkeinkből...

Négy hét alatt fogytam tíz dekát, hurrá!

Így fogytam le 24 kilót 3 év alatt

Elég a kifogásokból! Gyerek mellett is lehet edzeni!