Fejlemények – Petya és a nyári tábor témakörben. Az előző írásom óta már voltunk egy személyes találkozón Petyával együtt a egy fejlesztő játszóházban. Nagyon jópofa a hely! Szép, új, színes. Sok-sok kisebb-nagyobb terem található benne, több tornázásra is alkalmas helyiséggel és mosolygós, jókedvű ott dolgozókkal. Ami Petyának nagyon tetszett, az a hatalmas „játszó”, amiben két színes, jó magas csőcsúszda is fellelhető, és úgy közlekedett köztük-bennük, mintha már milliószor próbálta volna.

Aki várt minket, „Fejlesztő” szimpatikus, kedves volt mindkettőnkkel. Petya úgy ment vele, mint akik már régóta ismerik egymást. Először beszélgettünk egy kicsit a fiatalemberről – betegségek, kórház, műtét, bölcsi-ovi-fejlesztések… Aztán szétnéztünk a tornateremben. Van ott mindenféle eszköz. Tükrök, bordásfal, szőnyegek-hengerek-labdák… Ó, a lényeget majd elfelejtettem! Hulahopp karikák. Petya szeret velük játszani. Pörgeti őket körbe-körbe, majd várja, mikor dőlnek el és csattannak jó nagyot a földön – aztán hangosan kacag rajta!

Innen a „Fejlesztővel” Petya átment egy másik szobába, ahol édes kettesben kipróbálták, hogy asztalnál végezhető feladatokkal, hogyan lehet lefoglalni őt. Volt, amiben jobban együttműködött, volt, amiben kevésbé. Levezetésként pedig jöhetett a csúszdázás a játszóban! Alig tudtuk kiráncigálni Petyát onnan. Abban maradtunk, hogy egy második alkalommal, és akkor már csak velem, megbeszéljük, mit gondolnak Petiről, és tudják-e vállalni valamelyik táborra (mert többféle lehetőségük is van).

Anyuka, ne hozza a gyereket nyáron oviba!

Ami most van, az egy elmebeteg nonszensz. Szerzett jog alapján nyári óvodai ügyelet, papíron egész éves óvoda mindenkinek demokratikusan, ami valójában nincs is.

Tovább>>>

Nagyon vártam a megbeszélt időpontot. Megígértem, hogy elviszem Petya orvosi és szakértői papírjait, hogy még többet tudjanak meg róla – bár szerintem a múltkori ottlétünkkor élőben megtapasztalhatták a komplett repertoárját a fiatalembernek. Nagyon jó kedve volt, hangoskodott és rettentően produkálta magát. Volt minden! Virág-célbadobás, ajtócsapkodás, labdapattogtatás; jobban mondva labdacsattogtatás! Nagy igyekezetemben csak az orvosi papíros dossziét kaptam fel, a másik itthon maradt. Hát persze!

Visszakanyarodva a táboros témához… Második találkozásunkkor még egyszer elmeséltem Petya speciális dolgait. Leginkább az evés, ivás, játék, alvás témákat részleteztük, majd megkaptam a jelentkezési lapot, hogy sok szeretettel várják Petyát a június végi, egyhetes táborukra, melyet kifejezetten „különleges” gyerekeknek találtak ki. El se hittem! Azt írták, hogy ez egy mozgásfejlesztő foglalkozásokkal, masszázzsal, tornákkal kiegészített játszótábor, amit egy szomato-pedagógus és egy konduktor vezet, nagy valószínűséggel gyógypedagógiai segítséggel együtt. Max. hat főt vesznek fel a csoportba – eddig négyen vannak! Az étkezés, önkiszolgálás területén egyedi kéréseket, igényeket figyelembe tudnak venni! Megegyeztünk, hogy a napi kaját én viszem, a többi az ő dolguk. Úgy gondolják, ez a Petya kölyök nem fog ki rajtuk! (Fő az optimizmus!) Majd meglátjuk!

Pankuci

Csemegézz nyári szünettel kapcsolatos posztjaink között:

Hova a fenébe tegyem a gyereket a suliszünetekben?

Szülők nélkül kalandozik a gyerek

Lovaglás helyett Istenhez kellett imádkozni a táborban

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?