Egész terhességem alatt olvastam itt a történeteket... Nem féltem a szüléstől, inkább tartottam az ismeretlentől... Régebben sosem vágytam rá, hogy anya legyek de tudtam, ha egyszer eljön az idő, úgy érzem, jó anya leszek. 32 évesen valami át is fordult a fejemben, és több mint négy év együttlét után a párommal úgy döntöttünk, hogy belevágunk...

Fél év, rengeteg ovulációs teszt, számolgatás, terhesvitaminok és sok negatív terhességi teszt után pozitív lett végre és nagyon örültünk... Igazából realizálni csak akkor kezdtem, mikor „mellesleg” nem kicsit lettem nagyobb, és puffadás kínzott. Már 6 hetesen olyan hasam volt, mintha félidőben lennék. Hálisten a hányás és émelygés elkerült...

Félidőben pár hétig fejfájásom volt minden délután, aztán mikor nőtt a pocak, párom is kezdte komolyan venni, hogy itt aztán van valaki. Elég vékony alkatom ellenére majd’ 20 kilót híztam, és hihetetlen volt nézni, hogy feszül és nyúlik a bőr a hasamon... XS-ről M-L méret lettem gyorsan.

Mindig is úgy képzeltem, ha majd várandós leszek, egész nap fekszem a kanapén, eszem mindent a hasamról, élvezem a semmittevést és hogy mindenki előreenged a sorban, átadja a helyet és nagyon kedves. Ehhez képest félidőtől tényleg terhes állapot lett, feküdni, ülni sose volt kényelmes, itt nyomott, ott szúrt, ott rúgott, az éjszakai 5-6x pisilésről nem is beszelve...

Két nappal a kiírt időpont előtt éjszaka arra keltem, hogy valami meleg folyik és visszatarthatatlan, felállva 1-2 deci magzatvíz ki is csorgott. Rá egy órára bent is voltunk a kórházban. Azt tudni kell, hogy nem Magyarországon élünk, hanem egy szomszédos országban. Rengeteg vizsgálat és kérdés után felvittek egy szobába, hogy pihenjek egy kicsit, mert szükségem lesz az erőmre, ha a fájások jönnek.

Ahogy letettem a fejem, azonnal érkeztek is 5-6-7 percenként... Hát asszonyok, nők, lányok, én azt hittem, erős nő vagyok, és úgy voltam vele, millió nő szül és szül, nekem miért ne menne… De az az iszonyú fájdalom… és nézed az időt, tudod, hogy jön a következő és nem tudsz ellene semmit tenni, csak úszol az árral és szenvedsz.,

Két óra múlva már nem bírtam, és lekértem magam a szülőszobára... Nem tudom, hogy a málnalevél teának köszönhető vagy csak szerencsém volt, de ezalatt a 2 óra alatt 1 cm-ről 9 cm-re tágultam... Persze a kicsi feje nem csúszott le teljesen a szülőcsatornába, így tovább koncentráltam, hogy a fájásokat kibírjam. Itt már a párom és egy dúla is bátorított, nem mint az elején, egyedül, sötétben egy szobában..

Három óra múlva lassultak a fájások, kaptam egy kis „gyorsítót”, ott már volt kis kiabálás és kétpercenkent jöttek. Olyan, mintha nem is veled történne, és csak kívülről néznéd magad... Gerincbe már nem kaphattam érzéstelenítőt, lecsúsztam róla, a kéjgáztol meg teljesen elszálltam.

Pár óra múlva egyszer csak annyi ember lett körülöttem. Egy doki beszélt hozzám, hogy most össze kell dolgoznunk. Rá öt percre megszületett a kisfiam vákuummal, és vágni is kellett.

Sokan mondják, hogy idővel elfelejti az ember a fájdalmat, és a pici kárpótol mindenért. Imádom őt, egy angyal és gyönyörű, de azt hittem, ott halok meg azon az asztalon. Amikor kihúzták belőlem, éreztem, ahogy a kis test szétfeszít. El nem tudom képzelni, aki egy órán át tolófájásozik.

Nálam két fájás és pár nyomás mindegyiknél, és pár perc alatt kint volt sikítozások közepette. Sose fogom elfelejteni és még egyszer végigcsinálni, lelkileg, testileg feldolgozni ezt, na, meg utána ne is beszéljünk  a szoptatás kezdetéről vagy a hosszú gyógyulási időről odalent, és hogy a székelés és ülés rohadt nagy kihívás lesz. Na, meg hogy 35 fokban nem mehetsz be a medencébe utána 4-5 hétig…

Livici

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést