Berzéthyné Ruff Gabriellával, a Karrier Hungária nevű magyar munkaközvetítő-fejvadász-HR tanácsadó cég ügyvezető-tulajdonosával beszélgetünk, az interjú első felét itt olvashatod. Ahogy az első részből is kiderült, a cég és ő maga is fehér holló sok mindenben, ékes példa arra, hogy a „női vállalkozás” nem feltétlenül egy bérelt fodrásszéket jelent, üzletasszonyként is lehet családanya valaki (örömmel törődve mindkettővel), állásközvetítő cégként meg lehet élni egy olyan piacról, ahonnét fogynak az állásajánlatok, e részben pedig azt is megtudjuk, nagyon sokan nem tudják, honnét meríthetnének energiát, miközben már reggel fáradtak. Az önkéntes munka például nemhogy lefárasztaná-lemerítené az embert, hanem egyenesen feltölti energiával. Csak fel kell ismerni, mi az, ami minket feltölthet. Ha ugyanis nincs energiánk, előbb-utóbb előfordulhat, hogy munkánk sem lesz. Az interjú most folytatódik.

GYED, GYES alatt mit tanuljunk inkább, nyelvet, vagy jelentkezzünk szakmai továbbképzésre?

Ez teljesen egyéni preferencia kérdése, attól függ, mik az egyén jövőbeli tervei. Ha kisebb magyar cégnél képzeli el magát inkább, talán a szakmai továbbképzésre van nagyobb szükség, esetleg egy részterületben való elmélyedésre van nagyobb szüksége, míg ha nemzetközi cégnél dolgozna valaki, akkor hasznosabb lehet számára nyelvtudásának tökéletesítése. Általában nem azt keresik a munkáltatók, hogy valaki rengeteg nyelven beszéljen alapfokon vagy legyen 3-4 diplomája. Az angolra feltétlenül szükség van (erre gyerekeink esetében is érdemes figyelni), és mellette még érdemes tárgyalási szinten megtanulni egy második nyelvet. Magyarországra rengeteg üzleti szolgáltató központ települt be, akik kifejezetten angolul ÉS egy másik idegen nyelven jól beszélő munkatársakat keresnek pénzügy, ügyfélszolgálat, HR, IT, logisztika területekre.

Ha már a kisgyerekesekről beszélünk, érdemes a távmunkáról, otthon végezhető munkáról is ejteni egy-két szót. Nagyszerű, hogy ma már sok feladatot akár otthonról is el lehet végezni, ami nagy segítség lehet. Csak az ezzel kapcsolatos cikkek mellett sajnos túl gyakran szerepel az illusztráció, hogy anya a laptopon dolgozik elmélyülten, miközben a gyerek vígan építőkockázik mellette a padlón. Tíz percig talán tényleg ez a helyzet, de utána két perc alatt kérdez húszat, átesik a küszöbön, kiönti a teát, és a végén azt sem tudjuk, milyen nyelven is írunk éppen. Segítség nélkül így legfeljebb olyan munkát lehet csinálni, amely ütemezhető – például a nagy koncentrációt igénylő feladatot lehet alvásidőre hagyni. Ha viszont csoportmunkáról van szó, ahol az adott időben kellene egy adott feladatot elvégezni, akkor ez már csak segítséggel megy, ha közben valaki a gyerekre felügyel. Kérdés, hogy az elérhető jövedelem fedezi-e ennek költségét.

Volt-e az elmúlt években olyan kliens (munkáltató), aki kijelentette, hogy nőt (romát, 50+-t stb.) nem vesz fel, ne is közvetítse a cég (természetesen mivel ez jogellenes, maximum szóban hangozhat el efféle)?

Inkább a pozitív elvárásokat hangsúlyozzák ügyfeleink, tehát azt, hogy lehetőleg milyen legyen, és nem azt, milyen ne legyen egy jelölt, ez a vállalati kör jellemzően kerüli a durva jogsértéseket.  Más kérdés, hogy ha elhangzik az, hogy „a csapatunk jellemzően harmincon aluli fiatalokból áll, és fontos lenne, hogy az új munkatárs jól beilleszkedjen” – ez kódolva azt jelenti, hogy több jelölt közül a fiatalabbat fogják nagy valószínűség szerint felvenni. Ugyanez érvényes, ha valamiért inkább férfit vagy nőt keresnek, esetleg megemlítik, hogy az elmúlt két évben a pozíciót szülés miatt hárman hagyták ott, és jó volna, ha most legalább három évig nem lenne változás… Lehet ugyanakkor arra is példát találni, hogy egy nőnek akár még kedvező is lehet némi diszkrimináció, mivel könnyen előfordulhat,  hogy a női jelöltet részesítik előnyben két egyforma képességű pályázó közül, mivel az anyacégnek szolgáltatott  gender jelentésben pozitív lesz, ha például új női középvezetőt alkalmaznak.

Miből érdemes álláskeresés közben inkább engedni – a pénzből vagy a szakmai, karrierelvárásokból?

Azok az emberek, akiket legfőképp a pénz mozgat, fel sem tesznek egy ilyen kérdést – ha nincs többletjövedelem vagy vonzóbb csomag, akkor nem gondolkodnak munkahelyváltáson sem, ők elsősorban azért dolgoznak, hogy kifizessék a számláikat, a szakmai kihívások kevésbé izgatják őket.  Ha rosszabb anyagi kompenzációval jár egy vonzó szakmai kihívás, érdemes végiggondolni, hogy egyrészt mi várható egy-három év múlva (pl. előrelépés és jobb fizetés), másrészt hogy egyéb körülményeik (a család összjövedelme és kiadásai, megtakarítási tervek, stb.) megengedik-e, hogy a „hobbiként” is tekintett munkát rosszabb anyagi feltételek mellett is elvállalja. 

Tényleg alulértékelik magukat a tanult nők is?

A nők inkább, de nem csak a nők. Sokakra nem jellemző sem az önismeret, sem a saját határok, se a képességek ismerete. Ráadásul ott a „magyar betegség”: a panaszkodás, mintha egymásra akarnánk licitálni, kit ért mostanában nagyobb sorscsapás.

Amit még látok – nagyon sok embernek egyszerűen nincs energiája, már reggel fáradtak, így persze teljesíteni sem tudnak, rossz a kedvük, és nem tudják, mivel tölthetnék fel magukat.  Nekem szerencsém van – valószínűleg az átlagnál több az energiám, sokan kérdezik, ezt hogyan csinálom. Sajnos nincsen „csodareceptem”, valójában magam sem tudom, engem feltölt a családom, a munkám szeretete, minden nap meglátom a dolgok pozitív oldalát és ez a pozitív gondolkodás újabb energiákat termel. Jó lenne, ha minden ember megtalálná, mi tölti fel. Én úgy tapasztaltam, leginkább attól leszel energikusabb, ha tudsz örülni az apró dolgoknak is, és ha másoknak adhatsz. Korábban úgy gondoltam, a cégek önkéntes munkája csak afféle PR fogás, ma már másként gondolkodom erről. Sok önkéntes munkát végzek és munkatársaimat is próbálom rávezetni erre az útra – nagy örömömre igen sikeresen.

Nyár elején a Dankó utcai „hajléktalan” óvodában segített cégünk a kapott adományok szétválogatásában, rendszerezésében. Rengeteg adomány érkezett az óvodába, és nem volt kialakítva rendszer arra, hogyan tárolják ezeket a holmikat, és hogyan juttassák el a rászorulóknak. Meglepett minket is, mennyit segített, hogy jó rendszert találtunk ki már az elején – szétválogattuk fiú-lány, méret szerint a dolgokat, egyfajta eleven futószalaggá szerveztük magunkat, és hamarosan használható rendben álltak a holmik. Nem árt némi gyakorlati érzék – sopánkodással vagy elérzékenyüléssel nem megyünk sokra. A jól szervezett, minőségi munka csodákat teremt – az ír kereskedelmi kamara, ahol többféle tisztséget betöltöttem már, szintén szervezett önkéntes munkát júliusban. Az angol nyelvű levélben „orphanage” felújítása szerepelt. Hirtelen nem ugrott be a szó, megnéztem a szótárban, láttam, árvaházat jelent. Rábeszéltem a családot, tartson velem. Kiderült, a szónak van egy olyan jelentése is, amit nem tartalmazott a szótár: értelmi sérültek otthona.

Korábban sosem voltam ilyen közegben, megdöbbentő és kényelmetlen volt a szituáció az első órában, de később láttam, a csoport főleg külföldi résztvevői milyen természetesen állnak hozzájuk, és a nap végére teljesen természetesen mozogtunk mindannyian e nem mindennapi közegben. Nagyon büszke voltam tízéves fiamra, aki egész nap falakat festett, és eszébe sem jutott kinevetni vagy megvetni az értelmi sérülteket. A nap végén pedig lenyűgöző volt látni az átalakulást – színes, frissen festett falak képekkel, figurákkal, takarosan rendbe szedett kert, tiszta ablakok, az épület megfiatalodott, megváltozott a hangulata. Jó érzés volt tudni, ezt mi csináltuk, egy nap alatt – tűnődtem is, ha sokan vállalnának rendszeresen ilyen munkát, megfiatalodna-megújulna a fél ország, és talán a rossz hangulat, a panaszkodás is alábbhagyna kicsit… Ugye nem baj, hogy nem akarom elveszíteni az optimizmusomat, még ha nem is ez a divat? Szerencsére nálam az optimizmus születéskori adottság, ami már nagyon sok esetben segített az életben, és azon dolgozom, hogy minél több embernek tudjam ezt a szemléletet átadni.

 

Vakmacska