Sokkal a szülés előtt már eldöntöttem, én is megírom, milyen szülésem lesz(volt), bárhogy is alakul. Nagyon sok szüléstörténetet végigolvastam én is, most állítom, az enyém a leggyorsabbak közé tartozik. Az érdekes talán mégis az az én történetemben, hogy 40 éves vagyok és először szültem. Mindenkitől azt hallottam, itt is sokat olvastam arról, hogy bizony az első szülés mindenkinek hosszú.

Talán ott kezdeném, hogy mivel nem túl fiatalon szültem, próbáltam tudatosan mindenre rákészülni. Nem jártam tanfolyamokra, meg jógára, de mielőtt terhes lettem, keményen dolgoztam a kondíciómon. Épp sikerült már a 10 km-t lefutnom a futópadon. Nem voltam kövér azelőtt sem, csak 5 kg-t fogytam a nagy sportolásban, de akkor is büszke voltam magamra, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, ha már a korom miatt jobb a gyorsabb módszert választani azért, hogy végre megfoganjon a kislányunk. Igen, lombikoztunk. A férjemmel egészségesek vagyunk, csak későn találtunk egymásra. Három éve ismerjük egymást. Fél év után már orvoshoz fordultam. A lombik elsőre sikerült. A terhességem problémamentes volt. Sem hányinger, sem rosszullét, sem vérzés, se semmi. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy így viselem. Nem volt magas a vérnyomásom sem, és terhességi cukrom sem volt. Pedig nagyon paráztam a cukorterheléstől is, épp előtte pár nappal volt az esküvőnk, mikor a cukorterhelésre mentem. Terhesen nem bírtam ellenállni a sok édességnek, meg nem is akartam. 

De térjünk a lényegre:

Papíron május 17-23 között voltam kiírva szülni. Hát meg is vártam ezt az időpontot. Érdekes módon még a lábam sem dagadt meg, viszont a jegygyűrűm a biztonság kedvéért inkább levettem már egy hónappal a szülés előtt. 17-én a dokim beutalt a kórházba, hogy szem előtt legyek. Nagyon mérges voltam, ki akar szülés előtt akár egy héttel is kórházban lenni? A legrosszabb az volt, hogy a szülőszoba mellett volt a ctg, minden nap vittek, így minden nap végighallgattam egy-egy szülést. Minden alkalommal folytak a könnyeim. Féltem, méghozzá nagyon. Hétfőn vittek be, találkoztam is ott egy ismerős kismamával, aki persze fiatalabb volt, mint én, ő még aznap megszült, pedig ő is pont azért került be, amiért én is. Túlhordta. Annyira irigyeltem, hogy ő már meg is szült, hogy az nem volt emberi. 

Na, de tényleg jöjjön az én szülésem:

Hétfőn, amikor bekerültem, a dokim megvizsgált, azt mondta, nagyon lenn már a pici feje. Éreztem, hogy most mélyebben nyúlt, mint eddig szokott. A szobámra érve be is véreztem. Kedd reggelre elmúlt. Viszont délután ment el a nyákdugó. Tudtam, milyennek kell lenni, rögtön felismertem. Arról is sokat olvastam, hogy valakinek csak utána egy-két héttel indul meg csak a szülés, hát nem izgultam rá nagyon. Kedden is szerdán is még folyt belőlem a rózsaszínes nyákdugó.

Szerdán éjjel menstruációs fájdalmakat éreztem, nagyon gyengéket, pont mint amikor az embernek menzesze kezdődik. Hoztam a kórházba gumi vizespalackot, azt használom otthon is. Segített is, még tudtam aludni. Következő nap elmúlt. Csütörtökön hajnalban megint éreztem, használtam a palackot, bár aludni mar nem tudtam, még mindig nem volt vészes. A férjem bejött 15-kor hozzám. Két 15 perces fájást is elvihogtunk. Most visszagondolva azok lehettek, első szülőként még azokat sem igazán ismertem fel, noha letöltöttem még otthon egy méhösszehúzódásos alkalmazást, amivel reggel óta mértem a fájásokat. Abszolút kibírhatóak. Ha csak sima menzeszfájdalmak lettek volna, még gyógyszert sem veszek be. Annyira rendszertelenek voltak, hogy nem is mertem szólni senkinek.

Körülbelül este 17:30-kor, amikor már úgy éreztem, hogy nem tudom észrevétlenül átélni a fájdalmakat, kimentem a folyosóra, hogy ne a szobatársaim ijesztgessem. Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ágy fölé görnyedjek félig terpeszben, lábaim kissé behajlítva ringatózzak, ha itt az idő, hogy a baba megtalálja a helyét. Találtam a folyosón egy körasztalt, és ott támasztottam az asztalt, közben ki-be kapcsoltam az alkalmazáson a fájások kezdetét-végét. Meglátott egy arra sétáló nővér, azt mondta, szóljak az irodába, hogy vigyenek ctg-re. Ott látni fogják, mit érzek. Úgy tettem. Addigra már jócskán véreztem is.

A ctg alatt is volt két fájásom, amitől rossz volt ott feküdnöm is. Utána az eredményt elvittem az irodába, és vártam, hátha mondanak valamit. De nem mondtak, elküldtek a szobámba. Mondván majd a doktor úr megnézi. Már amelyik az ügyeletes. Na, akkor kicsit kétségbeestem, itt vagyok a kórházban, és még csak rám sem néznek. Meddig kell ezt még így kibírnom?

Eltelt egy kis idő, vagyis legalább fél óra, míg visszahívtak az irodába, na, jó akkor most mégis megvizsgál az orvos. Előtte megkérdezték a nővérek elég lekezelően, hogy hány percesek már a fájások. Éreztem, ha csak kényes vagyok, még jól le is tolnak. Alig mertem kimondani, hogy kevesebb mint 5 percesek. A doki megvizsgált, és bizony a vizsgálat során azt tapasztalta, hogy 5 cm-re kinyíltam. Azt mondta öt percem van összepakolni, már visznek is a szülőszobára. Ez 18:30-kor történt.

A szülőszobán gyors zuhany, reggel borotválkoztam, már akkor felkészültem. A zuhanyzás nem ment már halkan. Hosszabb is volt, mint egyébként. Beöntés is volt. A szülésznő megkérdezte, mennyi idő, míg beér a férjem. 40-50 percet mondtam, beleszámítottam a Covid-tesztet is, anélkül nem engedték volna be. A férjem 19 perc alatt bent volt teszttel együtt. Meg korábban, mint a fogadott orvosom. 19:30-kor ért be ő is.

Burokrepesztés, kétszer oldalra fordítottak, akkor intenzívebb fájásokat éreztem, mint a tolófájasok voltak. Azt mondta a doki, hogy még azt a 4 cm-t majd labdán, bordásfalon összeszedjük. Vártam, alig vártam, hogy lekerülhessek a szülőágyról. Nagyon rossz volt már ott. A doki még egy ellenőrzést tett. Basszus, 9 cm-re kinyíltam 10 perc alatt. Ennyit a labdáról, meg a bordásfalról. Pedig nagyon készültem a vajúdóba még. Utána kaptam egy kis oxitocint, hogy gyorsuljanak az események. A tolófájásoknál nem éreztem, hogy tolnom kell. A doki azt mondta, ő látja, majd szól. Hát nem szólt, én gondoltam nyomom és kész. Akkor magyarázta el, hová hogyan kell. Ne a fejemben érezzem. Toljam mélyre. A második fájást már nem rontottam el. Azon kicsúszott egészben a kislányunk. Ha csak azt az időt nézzük, amikor a kórházba indultam volna otthonról, 17:30-20:27. Első szülő 40-es nőtől, szerintem nem rossz!

Minden szülés előtt álló nőnek gyors szülést kívánok!

Dóri

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést