24. hét

Csendesen telnek a napok, a jó kis ovis baciknak köszönhetően most épp kórusban köhög az egész család… Lányunk két hétig szedett gyógynövényes köptetőt, nem sok hatását láttam, inkább sószobába járunk délutánonként és itthon inhalálunk.

Az elmúlt héten szülőszoba-látogatáson jártunk, nem mintha még nem lettünk volna ott, de kíváncsi voltam a vezető szülésznő előadására, amiről anno lemaradtunk. Furcsa, sírós érzés kerített hatalmába, amikor végigvezettek minket a szülészeten, nagyon hidegnek, ridegnek éreztem mindent. Másik 10-12 anya-apa párossal voltunk, jellemzően első babájukat várták, és a kérdéseikből arra következtettem, hogy ugyanolyan tájékozatlanok, mint én anno három évvel ezelőtt. Nagyon gáz, de nekem is az volt a legfontosabb akkor, hogy kaphatok-e fájdalomcsillapítót, vagy hogy kell-e ruhát vinni a babának. Amik most elég banálisnak tűnnek.

Nálam ez a harmincéves tapasztalattal rendelkező szülésznő kb. a második mondatánál írta le magát, amikor kijelentette, hogy a várandósság negyven hét. Elmondtam, hogy VBAC-re készülök választott orvossal, aki maximálisan támogat. Megkérdezte, hogy miért lett az első császár, majd miután elmeséltem, hogy elfolyt a magzatvizem, harminc órán át nem tágultam semmit, semmi fájásom nem volt, a baba és a méhszáj is éretlen volt, közölte, hogy akkor ne reménykedjek most se természetes szülésben. Én elhiszem, hogy ő már kismillió szülést látott, de ennyiből hogyan tudja megállapítani, hogy én nem tudok majd természetesen szülni? Ha most nem burokrepedéssel indulunk és nem ennyire korán, miért ne lenne esélyem?

Nagyon felháborodtam magamban, és innentől legalább tíz olyan kérdést tettem fel, amitől kicsit felszaladt a szemöldöke. Pl. Rutinszerűen végeznek-e gátmetszést? Válasz:

„Túl van az egész misztifikálva, az anyák az interneten mindenfélét összeolvasnak. Ha az nekem jobb, hogy szanaszét szakadok…”

Azt vártam volna, hogy azt mondja, azt az adott helyzet dönti el, kinek mennyire tágulnak a szövetei, mekkora a baba, kitolási szak mennyire gyors stb. A 15.000 Ft-os szülészeti gélt persze tudta mutogatni, hogy azzal majd milyen könnyen kicsusszan a baba.

Elmondta, hogy csak egy kísérő lehet bent a szülésnél. Mondtam, én ezt nem így tudom, professzori írásos engedéllyel dúla és férj is bent lehet. Jaa, hát igen, bár tudjak róla, hogy a kórház vezetősége nem támogatja a dúlást szülést… és hogy a dúla maximum lelki támogatást tud nyújtani (gondoltam is magamban, hogy igen, sok minden fejben dől el, és legalább olyan fontos ez a rész is nekem, ha ők ennyire kedvesek és sürgetőek lesznek).

Az ismerős dúla sem rejtette véka alá, hogy igen, vannak szülésznők, akik úgy néznek rá, mint a véres rongyra, amikor megjelenik egy kismamával, de olyan is van, akivel gyönyörűen együtt tudnak dolgozni, sok szülésnél segédkeznek együtt, és semmiféle rivalizáció, negatív energia nem lengi be a légkört a szülőszobán.

Alapvetően konfliktuskerülő ember vagyok, nem akarom én túlokoskodni sem a dolgokat, elfogadok minden beavatkozást, ha az indokolt, nem háborítatlan, meg hipnoszülésre vágyom. De nem szeretnék egy lenni a sok közül a kórházi futószalagon, szeretném, ha nekem is lenne beleszólásom a dolgokba, akár csak ilyen apróságnak tűnő dolgokba is, hogy ülve, állva, fekve, labdán, ágyra borulva vagy hogyan elviselhetőbb a vajúdás.

Azt mondta még, az is tévhit, és már csak a védőnők fejében él, hogy ha otthon elfolyik a magzatvíz, akkor mentőt kell hívni, bevihet apuka szülni, mert a mentősök úgysem fognak lecipelni a harmadik emeletről. Elmondtam neki, hogy mi három éve mentőt hívtunk, hiába laktunk háromperces autóútra a kórháztól, mert nem csak szivárgott, hanem elöntött a víz. Háromszor öltöztem át készülődés közben, és a szülés utáni betétet kellett végül már használnom arra a mennyiségre, és igenis a negyedik emeletről hordágyon fekve vittek le reggel hatkor, hiába hősködtem, hogy ohh, jól vagyok, nincs fájás, lesétálok én.

Szóval az egészből nekem az jött át, hogy nem ők vannak értem, hanem én őértük, és mik azok a dolgok, amivel az ő munkájukat megkönnyíthetem.

Abban a dologban viszont abszolút egyetértek velük, hogy a kórház átjáróház, hiába van kiírva a kötelező látogatási idő, és az is csak a folyosón, ennek ellenére gyakori, hogy egy kétágyas kórteremben is bent van apa két-három órát egyfolytában a családjával, és emiatt a másik szemérmesebb anyuka nem tudja szoptatni a babáját. Elviekben van lehetőség privát szobát kérni, de annyira zsúfolt mindig a szülészet, hogy erre nem lehet alapozni. Három éve is annyira sokan szültünk, hogy az úgymond fizetős szobákat is rendes kórteremként használták. Azt hiszem az is eldőlt, bármennyire is fog sajogni a szívem, hogy a lányunk nem jön majd be hozzánk, mert egyrészt gyanús, hogy influenzajárvány lesz, másrészt elmondta a szülésznő is, hogy nekik kívülállóként is szívszaggató látni, amikor véget ér a látogatás és búcsúzni kell.

Férjem szerint túlságosan magamra vettem, amit a szülésznő mondott, és tény, hogy az én első szülésemnek nemhogy jó dinamikája nem volt, semmilyen dinamikája nem volt. Decemberben tervezünk közösen elmenni a dúlás előadásra, kíváncsi leszek, onnan milyen élményekkel jövünk el.   

Pirilány

A terhesnapló előző részei itt olvashatók:

Egyszerre vagyunk terhesek a húgommal
Spicces tüneteket okozott a progeszteron
Mindenáron hasba akart szúrni a doktornő
20. hét: Ezért nem szeretnék terhesen dolgozni
21. hét: Császármetszés után hüvelyi szülést tervezünk
22. hét: Szülésznőt vagy dúlát válasszak a szüléshez?
23. hét: A terhesség végére bálna leszek?

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>