A dackorszak sok szülő számára embert próbáló. Az addig angyali kisgyermek játszmázni kezd, semmi sem jó neki, csakazértse fogad szót, őrjöng. Az esetek többségében ez a korszak nem tart örökké, és a helyzet javul. De van olyan, amikor a későbbi életkorban válik agresszívvé a gyerek - a szülő pedig tehetetlenül áll, esetleg attól félhet, hogy a gyermek kárt tesz magában vagy valakiben.

A gyermekkori agresszió megjelenése ijesztő a környezetnek, borzasztó következményekkel jár a gyerek számára, de még a szakembereknek is nehéz feladatot jelent. Nemsokára a hazai mozikba kerül a témában egy fontos film: a Kontroll nélkül, ennek előzetese angol nyelvű felirattal itt látható>>>

A film apropóján a filmet forgalmazó Mozinet olyan szülőkhöz fordul, akik úgy érzik, kicsúszott a kezükből az irányítás, gyermekük dühkitöréseit nem tudják már elviselni, és megosztanák történetüket (akár anonim módon). Az érintett szülők jelentkezését a kontrollnelkul@mozinet.hu címen várják.

Az agresszív gyermekekhez kapcsolódó tabu kapcsán arról szeretnének beszélgetést kezdeményezni, hogy milyen magányos és reménytelen helyzet ez szülőként, rokonként, barátként, osztálytársként és persze érintett gyerekként. 

A te gyermekednek is vannak agresszív megnyilvánulásai? Te hogyan kezeled?

Tünde

SEGÍTSÉG, VEREKSZIK A GYEREKEM!



A más gyerekénél az ember óhatatlanul eltűnődik, bántják otthon ezt a gyereket? Már a verekedőset, persze. Terrorizálja a testvére vagy a szülei? Szóban becsmérelik és alázzák? Veri otthon apuka anyukát? Csúnya filmeket néz? Aztán amikor a miénk kezdi el gyepálni a másikat, akkor szégyenkezve arra gondolunk, a másik szülő agyában épp most futnak le ezek a gondolatok, szinte villanyújságra írva villódzik a homloka közepén. Mindjárt felhívják a gyermekvédelmet, ajjaj.

Tovább>>>