És a testvér?
Van-e testvére? Engem eddig csak ez a kérdés talált még meg. A klasszikus mikorra szeretnéteket még nem kérdezte meg senki, de elég az első is… Lerágott csont már, mégis hadd írjam meg a saját magam véleményét is.
Helyesbítenék, már megtalált a kérdés, de ez az írás hamarabb született, mint maga az esemény, amikor is egyik kedves ismerősömék eljöttek hozzánk, kisgyerekkel együtt, és anya rögvest azzal kezdte, hogy ő úgy babázna még egyszer, ugye én is? Félmosollyal az arcomon nem válaszoltam inkább, csak tereltem a témát. Úgy alakult, hogy az est végére megint előjött a téma, de fent említett anya inkább már csak azt pedzegette, hogy
„Tudod, mi hiányzik a régi életemből? …És tudod, MÉG mi hiányzik…?”
És elő-elő bukkantak olyan dolgok, hogy a reggeli saját magad kelése, a hisztik NEM levése, a magadra szánt és elérhető idő, stb, stb, igenis hiányoznak az életéből. És valószínű mindenki életéből.
Nagy igazság, hogy ez az egyik legszemélyesebb dolog a földön, senki-fia borjának nincs joga kérdezni, tudni akarni a második gyerek mikorságáról. Én soha nem is kérdeztem még meg senkitől, bár én még azt sem akartam tudni, hogy valaki tud-e szoptatni, van-e elég teje, alszik-e a baba, illetve a kedvencem, hogy JÓ-E a baba…
Nincs erőm
Tény, hogy nagyon nehezen szoktam bele a babázásba. Vannak dolgok, amiket még most sem tudok elelengedni. De ami a lefontosabb, az az, hogy elfogyott az erőm. Nincs bennem még egy adagnyi erő, hogy egy második babára tudjak figyelni. Néha elgondolkodom, hogy mi lenne ha… és íme, mikre jöttem rá.
- Még a mai napig nem szoktam meg, hogy mama sok mindenben jobban tud nálam dolgokat, vagy hogy a megkérdezésem nélkül vesz méregdrága ruhákat a gyereknek, vagy akár kifejezett kérésem ellenére tesz dolgokat. A gyerek kajával való tömését ne is említsük. Ezekkel a tettekkel csak azt érezteti velem, hogy rossz az, amit és ahogyan teszek, majd ő kijavít minden hibámat. És ezt egy második gyerekkel nincs kedvem átélni.
- A terhességem nem volt stresszmentes, és még cukros is lettem. A születése utolsó 15 perce elég drámai volt, és ha nem nyomják ki belőlem, akkor most vagy nem lennénk, vagy beteg lenne. Ezt még egyszer… Na, nem. A folyamatos diéta és pihenés sem működne egy aktív gyerek mellett. Szóval még egyszer: nem…
- Ha most terhes lennék, a fiam kirugdosná a kis bérlőt belőlem, hiszen mi együtt alszunk, így elég sanszos, hogy éjjel nekimenne a hasamnak. A másik dolog az alvással kapcsolatban, hogy így teszünk már születése óta, és neki igenis fontos, hogy ott legyek. Ha most elmondanám, hogy lesz kistesója, és miatta nem alszom vele, már most utálná szegénykét.
- Az alvásról még egy szót: nagyon-nagyon hiányzik a normális alvás. A testem lassan már vegetál, az elmém beszűkült, így ha most lennék terhes, azt gondolom, nem kapna megfelelő helyet, vagyis egy kihasznált, lepukkant albérletet kapna.
- Amióta elkezdett beszélni, azóta könnyebb a helyzet. Mindig is hiányzott a kommunikáció, és azóta, amióta meg tudja osztani a kis gondolatait és lehet vele normálisan beszélni, sokkal jobb a helyzet. Néha, amikor még pici volt, már magamban beszélgettem itthon, hogy halljak normális, emberi szót. Még egy baba mellett ezt megint átélni nem lenne jó.
Már kamaszkoromban is azt feleltem a „hány gyereket akarsz” kérdésre, hogy először egyet, majd meglátjuk, hogy működik, és aztán meglátom. Hát most megláttam. Én egy egygyermekes típus vagyok. És kész. Most ő a fontos, vele szeretnék lenni, foglalkozni, nem lenne erőm ezt megosztani mással.
Nem lesz testvér
Azt mondják, önző ember lesz az, akinek nincs tesója. Persze, ha így nevelik, az lesz. És erről ennyit. Tudom azt is, hogy egy testvért nem feltétlenül a jelenbe szülsz, hanem egy egész életre, hogy ha te már nem leszel, akkor is legyen valakije. Lesz neki sok-sok valakije, nem a testvér lehet csak a családod. Nekem ugyan van öcsém, de sokkal inkább gyerekemnek tekintem, mint testvéremnek. És megannyi helyzetet látok, amikor nincs is jó viszony a tesók között. Úgyhogy az elmélet megbukott.
És ha már az önzőséget említjük, itt inkább rám lehetne mondani, hogy az vagyok az előző bekezdésben olvashatóak miatt, hiszen én fosztom meg őt, hogy, - ha minden jól menne-, lenne egy életre szóló jó testvére. Hát legyen, elfogadom, legyek én az önző. De ha mégis meggondoljuk, hogy nem lennék nyugodt, beszámítható, normális anyja egy pici baba mellett, akkor nem biztos, hogy ez így igaz.
És apa mit gondol? Szeretett volna még egy babát, de azt mondta, hogy nem erőlteti, látja, hogy nekem nem menne. És örülni kell, hogy van már egy boldog, egészséges gyerekünk. Kicsit miatta is vagyok úgy, hogy nem férne bele egy baba az életünkbe. Alapból autoimmun beteg. Ha a gyerek hazahoz egy vírust az oviból, apa ágynak esik, és rajta sokkal komolyabban kijönnek a gondok. A munka miatt amúgy is kora hajnalban kel és este hét körül ér haza. Így az oviba menés vagy betegség mind az én teendőim közé tartozik. És ezt egy kis szuszogóval a nyakamban, vagy kis beteggel (betegekkel) a vállamon most nem tudnám csinálni.
Kicsit úgy tűnhet, mosom kezeimet. Vagy hogy magyarázom a bizonyítványom. Tulajdonképpen magamnak kell, hogy tisztázzam és az a gondolat-katyvaszt, ami a fejemben van, most legalább szépen, tisztán előttem is van. Ha másra nem, hát erre jó volt ez a kis iromány.
Betti
A szerző korábbi írásaiból:
Egyedülálló anyák, hogy bírjátok?!
Addig mondd, hogy szeretlek, amíg még lehet!
Anyaként szörnyeteg lettem mások szemében
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
