Betti anyaság munka

Látván a jelenleg legnépszerűbb bohócos horror plakátját, eszembe ötlött egy vicces, vagy inkább gúnyos gondolat: most úgy érzem magam, hogy én vagyok a szörnyeteg: AZ…

Előzményként annyit, hogy az év elején éreztem azt, hogy fordulóponthoz érkeztem a gyermekemmel együtt, vagyis az itthonlétből elég, mert nem lesz jó vége, ha úgy, abban az állapotban maradunk. Írtam ide is, és sokatokban az a gondolat támadt, hogy talán most már jó lesz visszatérnem a munka világába, babcsónak pedig jobb lesz, ha közösségbe kerül.

Így lett.

Azért ültem billentyűzet elé, mert a mai napom egy kicsit nosztalgikusra sikerült. Betegség miatt itthon vagyunk egy ideje, és dédi bejött meglátogatni minket. Tette ezt anno minden héten, amikor is nem tudtam a végére járni a sok itthoni dolognak, mivel a gyerkőc rettentően rám volt akaszkodva, és a nappali alvási időt regenerálódásra használtam, mert éjjelente 4-5-ször kelt, és totál kivoltam lelkileg is és fizikailag is. És ma ugyanaz az érzés fogott el: igen, ma van a hét közepe, és még a másik fele előttem van, minden nap ugyanaz lesz. Itthon. Minden. Nap. Ezért volt jó visszamenni dolgozni, legalábbis először azt hittem, ugyanolyan jó lesz, mint azelőtt, de... de… mégsem lett. Én lettem ugyanis AZ…

…a kolléga, aki csak a gyermekéről tud beszélni, ezért inkább nem is állnak vele szóba. Ez egyébként nem feltétlenül igaz, mert úgy érzem, vagyok annyira intelligens, hogy bármiről lehessen velem beszélni, de urambocsá’, néha szóba hozom az ivadékom.

… a kolléga, aki mostanság így többet beszél a szintén kisgyermekes munkatársakkal, mert ők talán nem veszik zokon, ha a gyerekről beszélek. (Egyébként nem én szoktam felhozni ezt a témát, de a „Szia, hogy van a kisfiad?” kérdésre máshogy nemigen lehet reagálni és a téma már adott is.)

…a kolléga, akinek néha beteg a gyereke. És ezért utálni kell. Hiszen sok-sok melót zúdít mások nyakába, direkt, hiszen bacitablettával eteti a gyerekét, mert nem akar dolgozni!

… a kolléga, kapcsolódva az előző ponthoz, aki szintén beteg lesz, mert a bölcsiből hazajövő bacit benyalja, és terjesztem mindenki másra, aki él és mozog, főleg a munkatársakra. (Ez logikus, hiszen minden nap összenyalom őket.).

…a kolléga, aki néha gombóccal a torkában érkezik be a munkahelyére, mert húsz perccel azelőtt köszönt el a zokogó totyogójától a bölcsiajtóban. (Aki mellesleg egész nap jókedvű, szófogadó és boldog gyerkőc, de anyának jár a napi sírás, na…) És ilyenkor egy kicsit „nem szól senkihez” kolléga lesz, de csak mert ha elbőgné magát, akkor azért is utálnák.

…a kolléga, aki örül, hogy felnőttek között van, dolgozhat és érik sikerek. És néha örülne annak is, ha látná és érezni, hogy ŐSZINTÉN örülnek neki is, mert újra itt van, mert ő igenis örül.

És ha már itt tartunk, lehetnének a munkatársak is szörnyetegek, olyan mint AZ…

…aki fogadja a köszönésem, és nem vonul ki a közös konyhából, ha ott ebédelek.

…aki szintén nem vonulna ki a közös irodából, ha köhintek egyet.

…aki nem gondolná magát mindenhatónak, mert neki megadatott a színtiszta munka lehetősége, mivel nem volt olyan hülye, hogy családod alapítson. (Vele ellentétben én az voltam. )

... aki, … sorolhatnám még…

Egy szó, mint száz, úgy érzem, rosszabb emberré váltam a gyerekvállalás miatt mások szemében. És ezzel még egy kicsit meg kell birkóznom. De majd megeszek egy-két kollégát reggelire, hátha jobb lesz. Mint AZ…

Betti

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?