Sokáig gondolkoztam, hogy megírjam-e a szüléstörténetem. Még a most is nehéz elhinni, hogy túl vagyok rajta, és egy csodálatos hat hónapos kislány anyukája vagyok. Szerencsére a nagyon extrém érzelmi hullámokat és a túlzott aggodalmat leszámítva problémamentes terhességem volt. 2019. január 5-re voltam kiírva. Amivel nem is annyira törődtem, csak a vége felé, amikor tudatosult bennem, hogy egy héttel elszámolták.
A terv az volt, hogy a városunkban lévő kórházba megyünk majd, ha itt az idő. Azt azért tudni kell erről az intézményről, hogy a terhesgondozás annyi, hogy havonta egy előre megírt sablonszöveget a kismamák kezébe nyomnak leletként. Mertem remélni, hogy a szülészet jobb lesz. Nem volt fogadott orvosom, sem szülésznőm. Az utolsó sablonnál már kibővítették a befekvéssel, hogy január 7-re hétfőn reggel nyolckor jelentkezzek.
Na, hát szó sem lehet róla. Mivel azt is tudtam, hogy itt nagyon kevesen szülhetnek rendesen. Mondvacsinált indokokkal megcsászározzák a kismamákat. Itt jött az átszámolás, a leletek átnézése. Meg az, hogy remekül van a babám és én is. Tehát semmi ok a befekvésre, csak az elszámolt a dátum.
Én hülye azért futottam még egy kört ebben a fantasztikus kórházban. Odamentünk reggel. Persze fel voltak háborodva, hogy minek jöttem ide, ha nem vagyok hajlandó befeküdni. Nagy nehezen kerítettek nekem egy orvost, akinek felvázolhattam a problémám. Végül közölte, hogy igen, igazam van valóban elrontották, de rajtam kívül ez nem érdekel senkit, meg ha már úgy is itt vagyok... Mindent nem írnék le, a vége az lett, hogy beleírta NAGYBETŰKKEL a terhes kiskönyvembe, hogy saját felelősségemre távoztam.
Aztán a parkolóban a kocsiban ülve kerestem, hogy hol van még szülészet a megyénkben. Választottam és jól döntöttem. Minden nap ctg, kétnaponta ultrahang vagy magzatvíz-vizsgálat, első körben kiderült, hogy már egyujjnyira nyitva a méhszáj. (Ezt sem vizsgálták soha korábban.) Minden kérdésemre választ adtak. Biztosítottak, hogy a babám szuperjól van, és átírták a szülés várható idejét január 10-re. Többet törődtek velem az utolsó egy hétben, mint összesen a terhességem alatt bármikor, úgy, hogy kb. az „utcáról beestünk”, és egy forintot nem fizettünk senkinek.
Január 9. Szerda:
Ctg, majd magzatvíz-vizsgálat. Utána kezdetét vette egy folyamatos fájdalom a hasam aljában és a derekamban. Mint egy gyengébb menstruációs fájdalom. Aznap azért még mentünk egy pár helyre, bevásárlás, stb. Végre este kilenc körül ágyba kerültünk. Nem voltam túl jól, a párom a lelkemre kötötte, azért szóljak, ha szülni kell.
Éjfélkor felébredtem egy erősebb alhasi görcsre, amit éreztem rendesen a derekamban is. Megvártam egy párat, majd elkezdtem mérni az időt, kapásból öt perces fájásokkal indult a dolog. Ó, mondom magamban, biztos csak jóslók. Aztán meleg vizes zuhany, sétálgatás. Persze sehogy sem volt jó. Ez így ment reggelig.
Január 10. csütörtök:
Nyolcra mentünk ctg-re. A fájások folyamatosan jöttek, jeleztem a szülésznőnek, mi a helyzet. Persze az ctg-n cseppet sem volt olyan rendszeres, mint előtte. Mindenesetre az ügyeletes doktornővel megbeszéltük, hogy kettő órára megfigyelésre bent maradok. Megvizsgáltak, kaptam antibiotikum infúziót, mivel a saját városomban lévő kórházban a 36. héten levett hüvelykenet vizsgálat se módi. ( Ezen mondjuk szabályosan sokkot kaptak az itt dolgozó orvosok és szülésznők.)
Letelt a két óra, a fájások ugyanúgy jöttek, viszont minden más változatlan maradt. A doktornő javasolta, hogy felvenne az osztályra, mivel ötven kilométerre lakunk. Nem maradtam bent, aznapra a városban szállást béreltünk öt percre a kórháztól. Az orvos ellátott tanácsokkal, és mondta, hogy azonnal jöjjek, ha bármi változás van. Dél körül jöttünk el, mentünk a szállásunkra. Innentől jöttek a nagyon erős fájások, szenvedtem rendesen, de eszemben sem volt kórházban vajúdni, egyszerűen rettegtem, hogy ott kell lennem.
Délután négy óra körül (3 perces fájásoknál) már rám parancsolt a párom, hogy márpedig bemegyünk a kórházba, mert ő istenbizony nem vezeti le a szülést. Na, meg, hogy higgyem már el, biztosan jó kezekben leszünk.
Visszamentünk, a szülésznő már tárt karokkal fogadott. Újra vizsgálatok. Már háromujjnyira nyitva a méhszáj. Átöltöztem, majd kimentem szólni a páromnak, hogy bejöhet, és nagyon lazán megemlítettem neki: amúgy estére meglesz a babánk. Nézett is, hogy hova lett a sírva remegős, fájásoktól szenvedős kismamája.
Amúgy ahogy felvettek a kórházba, hatalmas nyugalom lett rajtam úrrá. A fájások jöttek ugyanúgy, de nem olyan intenzíven. Kettesben voltunk a szülőszobában, időnként ránk nézett valaki. Hat órakor bejött az ügyeletes doktor úr, hogy ő akkor burkot repesztene. Utána feküdnöm kellett fél órát, majd műszakváltás, kaptam két éjszakás szülésznőt, az orvosok ugyanazok maradtak. A fájások meg nagyon felerősödtek.
Hoztak nekem egy labdát, hogy azon milyen jó lesz majd nekem vajúdni. Hát persze. Eddig vannak tiszta emlékeim. Innentől olyan volt, mint valami elviselhetetlen félálom iszonyú fájdalmakkal karöltve, aminek soha nem lesz vége. Feküdjek fel az ágyra, kaptam oxitocint, nyomjak, vegyek levegőt, ne kiabáljak, ne ájuljak el. Majd három-három fájást várjunk meg úgy, hogy hol egyik, hol másik oldalamon fekszem. Na, ekkor téptem le a páromról a csini apaszettet, úgy kapaszkodtam belé.
Hosszú óráknak tűnt az egész, aztán hirtelen jött a gátmetszés (ha minden emlékem meglenne, valószínűleg nem is tűnt volna olyan hirtelennek), amit azonnal a kislányom fejecskéje követett. Még két nyomás, és a legcsodálatosabb hang a világon. 18:42-kor megszületett a mi kis csodánk. Sírtunk mindhárman, immáron most már kis családként. A hasamra fektették, és így pihentünk egy kicsit. Majd megmérték és felöltöztették, engem pedig rendbe raktak. (Végig láthattam a babám, nem vitték el.)
A párom kezébe adták, engem támogatva pedig elindultunk a szobába, ahol eltöltöttük az arany órát. Este kilenc körül kerültünk át a rooming-in be. Négy napot töltöttünk a kórházban, sajnos a csecsemőosztályon csak rossz tapasztalatokkal gazdagodtunk, de ez már egy másik történet.
P.
Olvass még szüléstörténeteket!
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
