Nehéz elkezdeni a történetem, egymást kergetik a szavak a fejemben. Mindig fiatalon szerettem volna édesanyává válni. Amióta az eszemet tudom, szeretek mindent irányítani, jó előre megtervezni a legapróbb részletekig. Gondoltam, majd egy szép napon a Nagy Ő megkéri a kezem, aztán jöhet az esküvő, és végül a gyerek(ek), persze mindezt pöccre. Na, ja, gondoltam én naivan.
Fiatal is voltam, a lánykérés is megvolt. Az igazi történet ott kezdődik, amikor 2017. februárjában a csokis gofrira májkrémet kentem, és jóízűen befaltam egy kis céklával, de ekkor még negatív volt a teszt. Gondoltam, bemesélem magamnak, hiszen akkoriban két ismerősöm is az első trimeszterben volt, és mi is próbálkoztunk. Eltelt két hét, újabb teszt, ezúttal már pozitív lett, nagy volt az öröm. Férjem azt mondta, mindegy, csak fiú legyen, én viszont kislányban reménykedtem. A 12. heti genetikai ultrahangon mindent rendben találtak, a következő vizsgálaton pedig kiderült, hogy fiunk lesz. Október 28-ra voltam kiírva.
A hetek gyorsan repültek, mert egy röhögő-, és egy sírógörcs között belevágtam az esküvő szervezésébe. 2017. június 24-én szűk családi körben mondtuk ki férjemmel az igent. Slusszpoén, hogy az anyakönyvvezető szintén vörös hajú volt, babát várt, és a keresztneve is ugyanaz volt, mint az enyém.
Az émelygésen és a savasodáson kívül problémamentes volt a terhességem. Majd jött a hidegzuhany: terhességi cukorbetegség. Vérbeli édesszájúként ezt akkor hatalmas tragédiának éltem meg, de szigorúan betartottam a diétát. Október közepén felszökött a lázam, fájt a derekam. Irány a kórház, ahol megállapították, hogy vesemedence-gyulladásom van, bent tartottak egy hétig. Október 20-án este újra hőemelkedésem volt, a derekam ugyanúgy fájt. Megijedtem, megbeszéltük a férjemmel, ha reggelig kitart, visszamegyünk a kórházba. Egész éjjel nem aludtam a derékfájástól, majd hajnalra enyhült, akkor viszont a hasam kezdett görcsölgetni. Kora reggel észrevettem, hogy távozott a nyákdugó. Gyors telefon a szülésznőnek, férjemet felébresztettem, ismét úton voltunk a kórházba. Mire odaértünk, már nem volt kérdéses, a fiunk úton van. Fel a szülészetre, a szülésznő megvizsgált, addigra három ujjnyira kitágultam, burkot repesztett.
A kórház nem híve a beöntésnek, ez vegyes érzelmekkel töltött el, mivel nem akartam megismerkedni azzal a csővel, de apás szülést terveztünk. A férjem és az édesanyám váltogatták egymást, mert egyszerre csak egy kísérő lehetett bent velem a szülőszobában. Nem mindig tudtam, éppen ki van bent velem, nagyrészt feküdtem, és csukva volt a szemem. Megitattak, ha kellett, vagy a kezembe nyomták az ágytálat. Az utolsó másfél órában már egyáltalán nem beszélgettem, arra koncentráltam, hogy végig tudjam csinálni. Egymást érték a fájások, időnként megfordult a fejemben, hogy ebből elegem van, és azt akartam, hogy vége legyen. Könnyebb volt, ha felülök fájás közben, párom ebben is segített. Csak kinyújtottam a karjaim, ő pedig felhúzott újra és újra.
Dél körül befutott az orvosom, minden vizsgálatnál biztatott, hogy már nincs sok hátra, és jól csinálom, ez pedig jólesett és erőt adott. Mondták, szóljak, ha úgy érzem, székelnem kell, végül el is jött az idő, kutyapózban értek a tolófájások. Mondtam a férjemnek, hogy szóljon gyorsan az orvosnak, aki a hátamra „parancsolt”, mondván szétrepednék.
Tízperces kitolási szak (csodával határos módon nem kakiltam be), és egy gátmetszés után 2017. október 21-én, 13:13-kor megszületett a kisfiunk 3220 grammal és 51 cm-rel. Azonnal a mellkasomra tették, majd amikor a placenta is megszületett, a férjem elvágta a köldökzsinórt. Kisfiam megtisztelt, és biztosított róla, hogy a veséi jól működnek: még a szülőágyon lepisilt. Három nap rémálomszerű kórházban tartózkodás után hazaengedtek.
Azóta eltelt több, mint egy év, de minden nap eszembe jut a szülés. Visszagondolva nagyon pozitív élmény, újra végigcsinálnám. A büszke apuka nem bánta meg, hogy bent volt, de elmondása szerint nagyon nehéz volt neki úgy látnia. Én pedig megrekedtem a röhögő-, és sírógörcsök állandó váltakozásában.
Minnie
Olvass még szüléstörténeteket!
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
