Több mint fél éve született a kisfiam, de még mindig akkora trauma, hogy úgy döntöttem, leírom nektek a történetem. 

2021.03.17- 40+3 naposan befektettek a kórházba túlhordással. Semmi panaszom nem volt egyébként, de ez a protokoll. Az orvosom küldött be. Felvettek, vártunk, hátha elindul a kisfiam magától, de nem. Közben minden nap volt ctg, minden oké volt, vizsgálat is minden nap volt, de egyik nap a főorvos úgy megvizsgált, hogy zokogtam utána. Mint kiderült kézzel tágított. Ezután elment a nyákdugóm és véreztem is. 40+5 naposan kaptam méhszáj érlelő tablettát. Nem használt. 40+6 naposan megint kaptam, továbbra is 1 ujjnyi lett a doki jóvoltából. Kereken 41 hetesen megint kaptam, ezzel elkezdődtek végre a fájások, este fél nyolckor körülbelül. Egész éjjel vajúdtam, stabil 5 perces fájásokkal. 

Hajnali négykor kaptam beöntést, aztán reggel vizitig a szobámban vajúdtam tovább. 

Nyolckor megvizsgáltak, 2 ujjnyi, mehetek szülőszobára. Szóltam apának is, hogy jöhet. Felraktak ctg-re, infúzió be, jött az oxitocin. A viszonylag viselhető 5 perces fájásaim pár perc alatt brutál erős 3 percesekké váltak. Közben elkezdett sípolni a ctg, a fiam pulzusa leesett nullára. Sokkot kapott az oxitól. Nagyon megijedtem, sírtam, a párom keresett egy dokit, hogy csináljanak valamit. Adtak oxigénmaszkot, oldalra fektettek. Na, ott kezdődött a pokol. Oldalt fekve minden egyes fájásnál hánytam. Fél 10 körül az orvosom is beesett, megvizsgált, 3 ujjnyi. Burkolt repesztett. Ekkor a fájdalom olyan szintjét tapasztaltam meg, hogy nem is gondoltam, hogy ilyen létezik. 

Fájdalomcsillapítót persze nem adtak... 

Fél 11-kor újabb vizsgalat, pici méhszájperem van, végre haladunk. Már nagyon kellett volna nyomom, mondtam a szülésznőnek, de nem nyomhattam, nehogy belül is repedjek ,mert még nem tűnt el teljesen a méhszáj. Nagyjából 1 órán át tartottam vissza a tolófájásokat, borzasztóan kiabáltam, de nem érdekelt. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. 

Fél 12-kor elkezdhettem nyomni végre, de már annyira fáradt voltam, hogy hiába próbáltam, nem ment. Csak próbáltam és próbáltam, de semmi, a baba nem akart mozdulni. Császárra már nem volt idő. Lehívtak hozzám egy újabb dokit, így már hatan voltunk a szobában. Ahogyan jött a fájás, könyökkel nyomta a doki a hasamat, az orvosom a frontvonalban volt, de semmi. Kiabáltak velem, hogy ezt a babát meg kell szülni, ez a baba nagyon rosszul érzi magát. 

Akkor hallottam „ide vákuum kell”. Teljesen megrémültem, nem tudtam arra figyelni, amit a szülésznő mond, azt hittem, meg fogok halni, annyira nagy fájdalmaim voltak. 

Aztán hozták a vákuumot, gátmetszés is megvolt, feltettek a fiam fejére a vákuumot, a doki nyomta a hasam, és kb. a második nyomásra kiszívták a gyereket belőlem.

Mikor megláttam a babám, elkezdtem zokogni. Lila volt a feje, nem sírt. Csak kapkodtam a fejem, csak azt akartam, hogy azt mondják, hogy jól van. Ekkor végre meghallottam, hogy sír, felöltöztették, és végre odaadták a kezembe. És én csak sírtam... Sírtam, mert nagyon fáradt voltam, sírtam, mert mindenem fájt, sírtam az örömtől, hogy végre a kezemben tarthatom, és sírtam a pániktól. Aztán elvitték, mert sok magzatvizet nyelt, inkubátorba tették. 

A méhszájamig repedtem, a doki egy órán keresztül varrt. De már nem figyeltem oda, örültem, hogy élünk. Akkor ott megfogadtam, hogy nem akarok többet szülni. 

A zárójelentésben pedig ott van minden, amit nem mondtak el:

  • elsődleges fájásgyengeség
  • mekóniumos magzatvíz
  • rövid köldökzsinór
  • szülés vákuum extrakcióval 
  • szülési méhnyakrepedés 

A kórházban töltött napok borzasztóak voltak, az én Milán babámnak fájt a feje a vákuumtól. Fájtak a varrataim, szédültem, nem tudtam szoptatni, mert nem tudtam a babám szájába adni a bimbómat, és senki nem segített. Majd csak itthon indult be a tejem. 

Eltelt több mint 7 hónap, és még mindig sokszor álmodom a szülésről és hogy milyen borzalmas volt. Biztosan van szép szülés is, én is rengeteget olvastam, készültem rá, de erre nem tudtam felkészülni. 

Végül is megérte, van egy csodálatos kisfiam, aki épp ebben a percben is rajtam alszik és a világért se adnám ezeket a perceket semmiért, de nem hiszem, hogy lesz testvére…

XY

Olvass még szüléstörténeteket!

A vákuum nem segített, a doki nyomta ki belőlem a gyereket

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést