2017-ben egy szokásos évi nőgyógyászati szűrés alkalmával PCOS-t diagnosztizáltak nálam. Az orvos flegmán közölte, hogy diétázzak, annak pedig, hogy mi is a PCOS, nézzek utána a neten. Megtettem. Nagy félkövér aláhúzott betűkkel villogtak a „meddőség”, „méhen kívüli terhesség, „vetélés” szavak. Megijedtem. Nekifogtam a cukorbeteg diétának, mert akkor még a baba ugyan nem volt tervben, de gondoltam, ha pár év múlva szeretnénk, addigra esetleg rendbe jöjjek. És paráztam. Mi van, ha évekig kell próbálkozni? Ha sorozatos vetélés lesz? Nekem azt nem bírja el a lelkem. 

2018 szeptemberében összeházasodtunk a párommal, és rögtön neki is álltunk a babaprojektnek, mondván ki tudja, mennyi idő lesz az előzmények tükrében. 

November végén várom a havit... Nem jön. És én balga kétségbeestem. Biztos a PCOS rosszabbodott. Már a menzesz is kimarad. Nagy letargiámban mindig selejtezek, matatok. Így került a kezembe egy néhány éve vásárolt gyorsteszt. Ekkor gondolkodóba estem... Lehetséges? Nagyon figyelmesen elolvastam a használati útmutatót. Reggel az első vizeletből kell megcsinálni. Én természetesen nem vártam addig, azonnal megcsináltam. A jel pedig elkezdett kékülni, igen-igen halványan. Én pedig ott ültem felette, hogy hát ha akarom igen, ha akarom nem. Férjemmel éppen utazni készültünk, így mondtam neki, hadd ugorjak be a patikába. Ő már nagyon ment volna, így nekem szegezte a kérdést:

„Mi kell már megint, tampon?”

Én meg visszavágtam:

„Hát éppen ez az, hogy AZ nem kell!”

Na, ekkor férjem majdnem lekormányozta az autót az útról, aztán elkezdtünk marhán örülni.

Szerettem volna mindenképpen elmenni megvizsgáltatni magam, hogy jó helyen van-e. Az sztk-ban közölték, hogy leghamarabb február elejére van időpont, amin teljesen kiakadtam, így magánklinika lett belőle. A családnak karácsonykor jelentettük be az örömhírt, és mindenki rettenetesen várta a kisbabát.

A terhességem problémamentes volt, nagyon jól viseltem, de dolgoztam és tanultam mellette, így a babaszoba elkészítése az utolsó percekre maradt. Augusztus 13-ra voltam kiírva, az én születésnapom pedig 3-án van. Szülinapom reggelén még megköszöntött a családom, egy kicsit örömködtünk, aztán folytattuk a gyerekszoba berendezését. Este 11-kor, amikor már a függönyrúdra fűzögettem a karikákat, férjem pedig a karnist fúrta, nedvességet éreztem.

Mondtam is neki: 

„Ne ijedj meg, azt hiszem, indulnunk kell.”

Szegényem majdnem leesett a létráról, de pikk-pakk összeszedte magát. Hívtuk a szülésznőt, aki az elmondottak alapján azt javasolta, menjünk be.

A kórházba beérve gyorsan megvizsgáltak és mondták, hogy igen, szülünk. Sajnálkoztak, hogy nem egy picit korábban indult meg, így egy napon lett volna a szülinapunk. Én ezt annyira nem sajnáltam. 

Az ügyeletes orvos és szülésznő megvizsgált, mondták, hogy még bőven van idő, nyugodtan pihenjek apuka is menjen haza, de engem már bent fogtak. A szülőszobán egyágyas szobák vannak, kényelmes ággyal, sólámpával. Mivel a fájásaim nagyon gyengék voltak, az éjszakát még nagyjából pihenéssel tudtam tölteni. 

Reggel hatra jött a fogadott szülésznőm és a dokim is, férjem fél 8-ra, és akkor indult a buli. A fájásaim nem voltak elég erősek, így reggel 8:00 órakor oxitocint kötöttek be. Hát attól aztán lettek fájásaim. Az orvosom folyamatosan nézte a ctg-t, mert fiacskám szívhangja folyamatosan a határértéken billegett. Nem akartak császárt, de megmondták, hogyha ez ilyen ütemben halad, elfáradhat nagyon a kisbaba a kitolásra. Délután körülbelül egyig hagytak vajúdni, forgattak, néztek, de sajnos nem tágultam. Az orvosom konzultált több kollégájával is, hogy mi legyen, végül a császárt javasolták.

Bennem semmi ellenérzés nem volt, mert úgy láttam, minden esélyt megadtak a természetes szülésre. Az orvosom megmondta: most még nagyjából rendben van a szívhang, de még kéne vagy négy-öt óra, míg teljesen kitágulok, akkor viszont már nem tudja garantálni, hogy minden rendben lesz. Itt kicsit szétestem, elpityeredtem. Nem erre készültem. Nem ezért vajúdtam 14 órát. A szülésznő viszont néhány jó mondattal és maximális empátiával egész jól összekanalazott.

Pikk-pakk előkészítettek császárra, férjem is jöhetett. A műtőajtón volt egy üvegablak, amin keresztül látta a fejemet végig, így én is őt. 

Kétperces fájásokkal toltak a műtőbe. Az aneszteziológussal egy fájás közepén ismerkedtem meg. Mondta, hogy domborítsam a hátam, hajoljak előre. Na, hát én ezt fájás közben nem tudtam megcsinálni, épp csak annyi erőm volt, hogy felrakjam a mutató ujjamat, jelezve hogy egy pillanat. A fiatal orvos elnevette magát és mondta: rendben, megvárjuk. Olyan ügyesen szúrta be a tűt, hogy abszolút nem is éreztem. A műtét alatt folyamatosan ott állt a fejemnél, és nagyon nagy segítség és megnyugtatás volt, hogy biztatott , kedvesen mondta, hogy éppen mi történik : 

„Anyuka, kis húzást fog érezni, de ne aggódjon, most veszik ki.”

„Minden rendben, anyuka, jól van? Ne féljen, vigyázunk magukra!”

„Jaj, de kis aranyos, teljesen rendben van minden.”

„Na, most figyeljen, hallgassa!”

És ekkor meghallottam. Épp csak mint egy kismacska, de megvolt. Nyekergett. Férjem is hallotta. Amint beletették a lepedőbe, rögtön hozták oda nekem megmutatni. Épp csak egy percre. De láttam a kis csöppségemet. A világ legboldogabbja voltam. Gyorsan kivitték az apjához, ahol megmérték, felöltöztették, felcímkézték és visszahozták nekem. Engem még javában férceltek, de a baba ott szimatolta az arcomat a szülésznő kezéből. Beszéltem hozzá, ő pedig kagylózott. Apuka meg könnyezett ezt látva. Egy pár percet így elvoltunk, majd Babóca ment apával és szülésznővel aranyórázni vissza, a szülőszobába. Engem még összeraktak, majd - ezt sose felejtem el neki - a műtét végeztével az operáló orvos odajött mellém, hogy lássam, megfogta a kezemet, és gratulált. Annyira emberi és annyira kedves volt, hogy majdnem megint elbőgtem magam.

Letoltak az intenzív őrzőbe, ahol egy óra múlva csatlakozott hozzám a férjem és a pici is. A babát rám rakták, így együtt pihentünk estig. Ekkor a csecsemősök elvitték a babát, engem pedig felállítottak és elmehettem fürdeni, majd elhelyeztek egy szobában. A szobában hatan voltunk anyukák és babáik, rooming in rendszerben. Mivel én a császárseb miatt felülni, járni még nem nagyon tudtam, picikém a csecsemő osztályon maradt éjszakára, reggel hozták hozzám. 

Még aznap délután átkerültünk egy másik kórterembe, ahol már csak hárman voltunk. A csecsemős nővérek és orvosok tündériek voltak, mindent megkérdezhettem tőlük, mindenben segítettek. A kicsikkel olyan szépen bántak, mintha a sajátjaik lettek volna. Nem volt siettetés, türelmetlenkedés. Minden mozdulatokból üvöltött a rutin, mert magabiztosan és gyorsan dolgoztak, de sose durván. Az anyukákra is figyeltek. „Édesanya” volt a megszólításunk, nem pedig „maga”. 

„Édesanya, nyugodtan hozza be hozzánk egy pár órára picit, mi vigyázunk rá, ön pedig próbáljon meg egy pár órát pihenni.”

A szoptatás nehezen ment, laktációs tanácsadó jött hozzám. A kórház abszolút szoptatáspárti. Mivel nekem a császár után nem, vagy csak rettenetesen lassan akart indulni a tejem, a babám pedig nagyon éhes volt, kértem tápszert. Nem szívesen adták, de mikor szépen megbeszéltem a doktornővel a helyzetet és megindokoltam a kérést, támogattak. 

Az anyukákat ellátó nővérekre sem lehet panaszom, maximális odafigyeléssel végezték munkájukat. Az orvosom naponta egyszer de inkább kétszer jött hozzám. Mivel semmi problémánk nem volt, négy nap után haza is jöhettünk. 

A kórház modern, jól felszerelt, tiszta, világos, tágas. A látogatók nem jöhettek be a szobákba, hanem egy közös társalgóban fogadhattuk a vendégeket. Jobb is volt így, mert nem zavartuk egymást a szoptatásban, sebellátásban.

Mindent egybevetve, nekem a szülés egy csodálatos élmény marad, és ez a kedves személyzetnek, támogató légkörnek volt elsősorban köszönhető. Bár nagyon nem akartam császárt, és meg voltam ijedve, láttam, hogy jó kezekben vagyunk, bízhatok a szakemberekben. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek. 

Köszönöm a Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika összes dolgozójának az odafigyelést, kedvességet. Majd még jövünk!

Réka

Olvass még császáros szülésekről!

Oxitocinnal indították a szülést, császármetszés lett a vége

Császármetszés után ki kellett venni a méhemet

Végigmosolyogtam a császármetszésemet