És eljött az ötödik év, amikor is az én drága (a jelzőt értsd a legpozitívabb értelemben) JÓ doktorom elküldött egy specialistához, aki sorozatos vetélésekkel foglalkozik. Mert, mint megtudtuk, mi már habituális (sorozatos) vetélőknek számítunk, illetve én.
A specialistától bevallom, én tartottam. Nincs túl jó híre, viszont a szaktudása megkérdőjelezhetetlen. Így egy szép szombat délután a férjemmel elmentünk a magánrendelésére. Átnézte a leleteinket – négy évnyi lelet szép kis mennyiség –, majd még kérdezgetett pár dolgot. Ezek után elmondta, hogy most mi fog következni, milyen vizsgálatokat kell majd elvégeznünk, és ne haragudjunk, de sajnos a legtöbb (kb. 20 felírtból 16) fizetős lesz.
A legtöbb vizsgálat rám vonatkozott, a férjemet pedig megint elküldték andrológushoz. Amikor ott jártunk, kiderült, hogy férjem eredményei nem túl jók, ki kell deríteni, hogy miért vannak ezek az eltérések nála.
Előzmények: Mindkét, inszeminációval fogant babánk elment
Minden megtörtént velünk újra: 6. héten a babának nem volt színhangja, így terhesség-megszakítás lett ennek a várandósságnak a vége is.
Tovább>>>
Azt hiszem, várni a legnehezebb ebben a helyzetben. Amikor csak jönnek a napok, és csak úgy átcsúszom egyikből a másikba. Nem telik hasznosan, hiszen nem jutunk előrébb a „baba-ügyben”, várni kell! Aztán a következő orvosi konzultációnál kiderül, hogy további vizsgálatok és további „várás” megoldhatja a problémákat. De meddig mehet ez így? Ilyenkor jut eszembe az én drága jó orvosom, hogy bízom benne, a szaktudásában, a tapasztalataiban. És tudom, hogy van jövőképünk, bízom abban, hogy nekünk is lesz majd gyerekünk, lesznek gyerekeink.
Végre, amikor elkészültek a leletek, megkaptuk az andrológustól is a zöld lámpát. Visszamentünk a specialistánkhoz, aki kitöltött egy adatlapot, melyet be kellett küldeni a HABAB Bizottság következő ülésére az összes leletünkkel együtt. Sajnos mi csak a következő negyedéves ülésre fértünk be, későn adtuk be a leleteket a bizottságnak.
A vizsgálatok alapján kiderült, hogy két ellenanyag-termelődésem is magas, amit már a teherbe esés előtt kezelni kell majd. Az egyiket infúzióval, a másikat szteroiddal kezelik.
2015 október 20-án megtörtént az a bizonyos bizottsági ülés, ami alapján megkaptuk az ajánlást a kezelésekre. Persze csak a specialista dokink mondta el nekünk, írásban még várni kellett rá egészen 2016 májusáig. Ezek alapján megkaphatjuk a szükséges kezeléseket, elkezdhetjük végre a teherbeesés folyamatát. Bevallom, ekkor a megkönnyebbüléstől elsírtam magam. A specialistához csak december 8-ra kaptunk helyet, így addig várni kellett.
Végre ez a nap is eljött. Ott ültünk a férjemmel, tele reménnyel és várakozással. Ekkor kiderült, hogy nem szedtem a táplálék-kiegészítőt, amit a lombik előtt be kell szedni. Ennek a hatása két hónap után alakul ki, így annyit minimum várni kellett. Illetve a terheléses cukortesztet újra meg kell csinálni, hogy hogyan változott az inzulin-rezisztenciám. Szerencsére ezzel minden rendben lett.
2016 január végén volt a következő találkozó a specialistával, amikor is tisztáztuk, hogy a javasolt kezelés igénylésének mi a folyamata, hogyan és mikor fogjuk csinálni. Ehhez egyik nap be kellett menni a kórházba hozzá, és két másik sorstással együtt kitöltöttük az OGYI felé a kérvényt. Ugyanis ezt a kezelést minden betegnek magának kell kérnie az OGYI-tól egyesével. Az engedély nagyából 20 nap alatt lett meg, e-mailen küldtem be a kérvényt és kaptam meg a határozatot. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az ügyintézők, bevallom, rosszabbra számítottam. Az engedélyezés alatt egyeztettem a lombik részleteit is az intézettel, abban maradtunk, ha megvan az engedély, akkor elkezdjük a programot. Sajnos azt a specialista nem mondta el pontosan, hogy mikor kell megkapjam ezt kezelést, kicsi káoszt éreztem a rendszerben, de hagytam magam sodródni az eseményekkel.
Február végén kaptam meg az engedélyt, így márciusban meg is kezdhettük a petefészek stimulálását. Két hétig adtam magamnak az injekciókat. Húsvét előtt volt az ultrahang, ami alapján mondták, hogy húsvétot követően, kedden megtörténik a petesejt-leszívás. Bevallom, ezt vártam már az altató miatt is, így legalább abban a fél órában nem gondoltam semmire. A leszívás jól ment, öt petesejtet szívtak le, péntekre négy termékenyült meg. Csütörtökön kaptam meg az első kezelést egy magánhelyen (persze pénzért adták be az OEP által támogatott infúziót), mert a kórházba már nem fértem be.
Pénteken megtörtént a beültetés, és innen „már csak várni kellett”. Ekkor azt gondoltam, hogy ez lesz a legnehezebb része. Én ebben a két hétben nem dolgoztam, otthon voltam és pihentem. Eljött a nap, amikor is bementünk férjemmel az intézetbe, ahol elvégezték a hcg szint mérését. Kiderült, hogy a lombik sikeres volt. De igazán ekkor kezdődött el a mi kálváriánk. Innentől kezdve kétnaponta kellett megnézni a hcg-szintet, illetve annak emelkedését egészen a hatodik hétig. Az intézet, ahol a lombik beavatkozás volt, megengedte, hogy oda feljárjak ezekre a vizsgálatokra. Eljött a hatodik hét és hívtam a specialistát a hcg szintem eredményével. Erre ő közölte, hogy
„Ajaj, ez nem elég jó, nézzük meg következő hét hétfőjén, hogy hogyan fog változni.”
Közben az intézetben megtörtént az első ultrahang, ahol is mindent rendben találtak. Én rettegve vártam a hétfőt és az újabb vérvételt. Keddre lett meg az eredmény, ami nagyon szép növekedést mutatott. Boldogan hívtam a specialistámat az eredménnyel, mire kérdezte tőlem, hogy miért vártunk ennyit? Mert a következő kezelést a hatodik héten kell, hogy megkapjam. Én elmondtam neki, hogy Ön kérte az eredmény megismétlését, aminek most lett meg az eredménye. Erre mély hallgatás volt a választ. Kérte, hogy még aznap hívjam vissza, hogy mikor kell bemennem a kórházba a következő kezelésre. Hívtam, másnapra rendelt be.
Azt nem írta még le, hogy maga a kezelés hogyan zajlik. Maga a cucc egy három olajból álló vegyület, melyet infúzió formájában kap meg az ember. Az infúzió 5-6 óra alatt megy le, utána – ha kórházban kapja meg az ember – akkor egy éjszakát bent kell maradni. Ha magánhelyen kapod meg, akkor az infúzió lejárta után azonnal haza lehet menni.
A második kezelést a specialista doki kórházában kaptam meg, ahol is végig asszisztáltam két császármetszést 6-7 óra alatt, amíg ott voltam. A kórházban töltött éjszaka elviselhető volt, engem a terhespatológiára raktak be. Ez a kórháznak egy nagyon szépen felújított része volt, kulturált fürdőszobával és szobákkal. Másnap megkaptam a zárójelentést, és mondta a doki, hogy a következő kezelés a kilencedik héten lesz.
Szépen lassan ez az idő is eljött. Sajnos arra a hétre már nem fértem be, így én a következő héten kerültem sorra. Minden ilyen kezelést megelőz egy ultrahang vizsgálat is, hogy a babával minden rendben van-e, hiszen csak akkor van értelme a kezelésnek, ha a baba él. Én minden ultrahang vizsgálat előtt nagyon izgultam, hiszen két halott magzat után az ember lánya nem lehet biztos a dologban. A kezelés előtti ultrahang alatt annyira feszült voltam, hogy a vizsgáló asszisztens mondta, hogy minden rendben van, most már kezdjek el lélegezni.
Ez a kezelés is lement, csak most nem szülés, hanem vetélés fültanúja voltam, ami egy kicsit megviselt aznap. Az éjszakát most is bent töltöttem, csak most a nőgyógyászaton, a még nem felújított részlegben. Hát nehezen telt el az éjszaka, és reggeli nélkül engedtek el az osztályról. Még szerencse, hogy anyukám jött értem, és hozott nekem reggelit, mert a dokim, aki kiadta a zárójelentést, csak 12 után jelent meg. Több mint 4 órát vártunk rá.
Októberben magnézium infúziót kaptam a kórházban. Délelőtt 11 órától este 9-ig voltam vendég a szülészeten, ahol nagyon lassan kaptam meg a magnéziumot. Most is fültanúja voltam két szülésnek. Este átkerültem az osztályra, ahonnan másnap délelőtt engedtek el. Természetesen amilyen az én formám, egy hónap múlva a magnéziumszintem megint a béka segge alatt volt, de már nem szóltam a specialistának. Az utolsó másfél hónapot nyugiban szerettem volna eltölteni, minden infúzió és eredményért izgulás nélkül. Nem volt semmi panaszom, és természetesen a JÓ dokimmal végig konzultáltam minden eredményemről.
Ezt követően a 32. héten voltunk babamoziban. Természetesen a baba pont ezt az időpontot választotta, hogy bealudjon. Megint ébresztgetéssel kezdődőt az ultrahang. A szüleim is ott voltak, és apukám hangjára és a sok noszogatásra felébredt azért. Végre megtudtuk, hogy kislány lesz.
A specialistától a 33. héten búcsúztam el, aminek örültem is meg nem is. Megnyugtató volt, hogy két doki is ellenőrizte a terhességemet, bár tény, hogy voltak buktatók is ebben. A specialistának sokat köszönhetünk, és nagyon hálásak vagyunk neki mindenért. A szakmai tudásáért és folytonos tudásvágyáért, amivel sok párnak segít, hogy babája lehessen. Nem volt könnyű vele kommunikálni és megérteni, hogy mikor mi fog történni velünk, de egyet tudok: megérte!
December 22-re voltam kiírva, de a kishölgy úgy gondolta, hogy december 24-én jön inkább a világra. Maga szülés rendben lement, úgy alakult, hogy csak az utolsó három órára értünk be. Tapasztalatlanságomnak köszönhetően otthon vajúdtam, és igazából fogalmam sem volt róla, azt hittem, hogy megint csak jósló fájásaim vannak. Így alapvetően érzéstelenítés nélkül hoztam világra a kislányomat.
heedina
Olvass még lombikos tapasztalatokról!
Az első lombik sikerült, a következő kettő nem
Csüggedten vártam a beültetés eredményét
Ezen vizsgálatok nélkül ne kezdd el a lombikprogramot!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
