A párommal (nem szeretem ezt a szót használni, de nem tudok rá jobbat) nem terveztük a kisbabánkat. Illetve mit takar a tervezés? Megbeszéltük, hogy nem védekezünk és lesz, ami lesz, akkor ez most tervezés? Közben éltük a fiatal párok életét, barátokkal találkoztunk, nem egyszer kirúgtunk a hámból. A menstruációm soha nem volt rendszeres, így az sem volt fura, hogy egy hónap után sem jött meg. Nyaralás előtt teszteltem, hiszen nem akartam kárt okozni a kis életben azzal, hogy lecsúszik egy-két koktél. Negatív. A nyaralás eltelt, hazajöttünk és nekem még mindig nem jött meg, másfél hónap után sem. Megint vettem tesztet. Szombat reggel volt, egyedül voltam otthon, megcsináltam és pozitív lett. Nem akartam elhinni, hiába számítottam rá. A másikat is megcsináltam, az is pozitív. Ekkor már tudtam, hogy innentől vége az eddigi életemnek, nincs többé kicsapongás, átbulizott hétvége, viszont az életem egy merő aggódás lesz.
A terhesség
A terhességet könnyen viseltem. Se reggeli rosszullét, se fáradékonyság, se vizesedés, még az utolsó hetekben is aktív voltam. Ami miatt mégsem telt el felhőtlenül a 9 hónap, az a közepes kockázatú kombinált teszt. Hiába voltunk genetikai vizsgálaton, hiába mondták, hogy fiatal vagyok, én végig azon aggódtam, hogy csak egészséges legyen a babám. A félreértések elkerülése végett, semmi bajom a Down szindrómásokkal vagy egyéb fogyatékkal élőkkel, nagyon értékesnek tartom őket és szeretném, ha az én gyerekem később valamilyen módon érintkezne, játszhatna velük, hogy megtanulja, nem vagyunk egyformák. De az ember lánya amikor babát vár, makkegészségesnek képzeli el. Valamint nem tudtam hogyan birkóznék meg a feladattal. Ennyit a terhességről.
A szülésre nem úgy készültem, hogy „meg akarom élni”. Nem jártam szülésfelkészítőre, se kismamajógára, se meditációs tréningre, hogy majd lemegyek alfába, aztán a szülés után frissebb leszek, mint újkoromban, egyszerűen csak túl akartam rajta lenni, sőt ha létezne ilyen opció, ott sem akartam volna lenni. Persze akinek van ilyenekre pénze, energiája, hite, az csinálja, de én ilyen szempontból régimódi vagyok, nagyanyám is megszült három gyereket ezek nélkül.
Megindul a szülés
Mivel a menstruációm nem volt pontos, így két időpontban vártuk a babát. Az elsőn túl voltunk, és én már türelmetlenül vártam, hogy túl legyek rajta. Végül egy borongós tavaszi délután elkezdtem érezni egy kis fájdogálást. Nem vettem komolyan, korábban hajnalban is volt már ilyen. Aztán elment a nyákdugó. A párom hazaért, de én nem szóltam semmit, nem akartam vaklármát. Fél 7 körül azért csak szóltam neki, hogy ez már az lehet. Letusoltam, fél 8-ra be is értünk a kórházba. Útközben még viccelődni is volt kedvem.
Egy kis vidéki kórházban szültem. Nem volt fogadott szülésznőm, csak orvosom, aki szerencsére aznap ügyelt. Rögtön megvizsgáltak, átöltöztem, és már mentem is a szülőszobára. Beöntés helyett kúpot kaptam, amiért azóta is hálás vagyok. Rám kötötték a ctg-t, a doki megvizsgált, majd mehettem sétálni a folyosóra, később a zuhany alá. A baba feje még nem illeszkedett be. Ekkor már másfél-egyperces fájásaim voltak. A következő vizsgálatnál az orvos burkot repesztett. Na, ezután indult be igazán a buli. Főleg, hogy előtte ülhettem a zuhany alatt egy labdán ringatózva magamba fordulva, most meg nem kelhettem fel, amíg a feje nem illeszkedik be, nehogy a nyakára tekeredjen a zsinór.
Egyébként végig nyugisan telt a vajúdás éjszaka, nem siettették, nem kaptam oxitocint. Egyszer kaptam a csípőmbe valami fájdalomcsillapítót, de az annyit ért, mint halottnak a csók. Az ágyon feküdni a ctg-vel a hasamon pokoli volt, fúrtam a fejemet a párnába és jajgattam. A mellettem lévő szülőszobában egy csajszinak ctg-t csináltak, szegénykét nem irigyeltem, hogy ezt kellett hallgatnia.
Megszületett a baba
A kitolás viszonylag hirtelen jött, hiszen nem tudtam mit kell érezni, nem tudtam előtte szólni. A szülésznő gyorsan hívta a másik szülésznőt és az orvosomat, hogy jöjjenek, mert itt már jön a baba. Gátmetszés volt, azt észre sem vettem, de annak ellenére, hogy négy kiló felett volt a babám, nem volt nagy a seb. A rémisztgetőknek csak azt üzenném, hogy az, hogy az orvos rákönyököl a hasra, hát az egy isteni segítség.
Összességében egy 8 órás műszak után megszületett a babám, és ahogy kibújt, tényleg mintha elvágtak volna mindent, elmúlt a fájdalom és eluralkodott rajtam a mérhetetlen boldogság. Utána az orvos még lent varrogatott, az érzéstelenítő miatt nem fájt, de azért jó hogy lekötözték a lábamat, mert lehet, kimásztam volna az ablakon szép lassan. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen „könnyű” szülésben volt részem, teljesen komplikációmentesen. Hálás vagyok a szülésznőnek, nagyon kedves volt, de nem az a tutujgatós fajta: ha kellett, határozottan rám szólt, hogy lassabban vegyem a levegőt, mindig egyszerű és érthető utasításokat adott.
Gyermekágy
A kórházban eltöltött négy nap nagyon lassan telt. A gyermekágyas szülésznők egytől-egyig nagyon kedvesek voltak. A csecsemősöket hagyjuk... De úgy hallottam, ők a legtöbb helyen igencsak bunkók tudnak lenni. Megtanultam, hogy azon kívül, hogy mikor vigyem vissza a babát, nem érdemes mást kérdezni, mert úgysem válaszolnak értelmesen. Ebben a kórházban nem volt velünk a baba 0-24 óráig, éjjel bent voltak, reggel 6-kor mehettünk értük, de délelőtt szintén végig bent voltak, mert akkor van a vizit.
Ha valaki akarta, persze éjjel is vele lehetett a babája, de az én tejem sokára jött meg, így jobbnak láttam, ha kap pótlást. A babákat itt tápszerezik, de ez nálunk semmilyen problémát nem okozott a későbbiekben. Napközben én etettem cumisüvegből, 50 ml-t kapott, de az én óriásbébimnek ez nem volt elég, és amikor szóltam, hogy kérnénk még, lehurrogtak, hogy annyinak elégnek kellett lennie. Szegénykémnek nem győztem a cumit adni a szájába.
Összességében pozitívan éltem meg mind a szülést, mind az utána következő időszakot, és ehhez nagyban hozzájárult az osztály hangulata, az orvosok és szülésznők hozzáállása, akik még a csecsemősök bunkózását is ellensúlyozni tudták.
Viki
Mások tapasztalatai a hasba könyöklésről:
Háborítatlan szülés helyett oxitocin és hasba könyöklés
A doki rákönyökölt a hasamra, a bába rászólt, hogy ne,
de már késő volt
