Ahogy közeledett a szülése ideje, sajnos nem sok hasznát tudta venni a kislányom a szüléssel kapcsolatos lelki támaszomnak, mert az én tarsolyomban sem volt ehhez muníció. Ugyan harminc évvel ezelőtt is lehetett kórházat választani, szülészorvost is lehetett választani /aki ott rendelt a kórházban, a vizsgálóban, csak pénzért/, bár a kórházválasztásnak sok értelme nem volt, mert minden kórházban a szülőszobán ugyanaz a lepedőkkel elválasztott szülőágyas rendszer volt. Ahol hanyatt fekve lehetett vajúdni, közben meg mindenféle műszerek rákapcsolva az ember lányára. Ha volt választott orvosa, az időnként megnézte a műszereket, meg az anyukát, ha nem volt, akkor is megnézték az ügyeletesek a szülő nőt, ha valamelyik műszer vészes sípolásra váltott.
Még ennyi év után is felháborodok azon, hogy az egyik szülésem alkalmával a mellettem szülő anyukának a hat hónapos terhességnél elhalt magzatot kellett világra hoznia, de nem volt választott orvosa. Már hosszú ideje könyörgött, hogy menjen oda hozzá valaki, a szülőszoba tele volt emberekkel /sok szülés zajlott egyszerre/, de senki a közelébe se ment. Végül már zokogva rimánkodott, de mindhiába. Amikor frissen, vidáman megjelent az én orvosom, a „na hogy vagyunk, hogy vagyunk” hülye rutinkérdéssel, határozottan megkértem, hogy menjen és nézze meg a mellettem vajúdó szerencsétlen asszonyt, mert megbolondulok, hogy nem segít neki senki. Kicsit visszahőkölt, de végül csak megnézte, mi a helyzet a lepedőn túl, és végül ő segítette világra a halott csecsemőt.
Akkoriban alternatív szülésről még nem is hallottunk, de az orvosok jobban tudtak szülni már akkor is, mint az anyák. Most már előre megnézheti a kismama az alternatív szülőszobát, amíg várandós, addig biztosítják is róla, hogy mindent megtesznek azért, hogy ő is és a kisbaba is a legnagyobb biztonságban legyen, és alternatív módon is szülhet náluk, ha minden rendben megy. A kismama ezt úgy értelmezi, hogy a fogadott orvos és a fogadott szülésznő a garancia arra, hogy minden rendben menjen, és akkor hurrá, szülhet alternatív módon, nem kell hanyatt fekve, műszerekre és infúzióra kötözve a szülőágyon vajúdnia sok-sok órát.
Aztán amikor eljön a nap, amikor a szülés beindul, valahogyan általában egészen másként alakul a történet. Amikor már benn van a kórházban a szülő nő, akkor aktiválódik a kiszolgáltatott-beteg rutin, akkor már hirtelen gyógyítani kell, valamilyen orvosi beavatkozásra okvetlenül sor kerül. Már előre felkészítik a kismamát, hogy oxitocin infúzióra biztosan szükség lesz, és az első szülésnél a gátmetszés az természetes. Ezzel már be is harangoztak a természetes szülésnek, hiszen infúziót nem kötnek be, sem francia ágyon, sem labdán ülve, sem bordásfalon, sem sétálgatva, sem kádban fekve. Csakis a szülőágyon. Vagyis ez lesz az „alternatíva”. Ezzel már kilőve a szabad pozíció váltás jótékony hatása is.
Amikor a kislányom elmesélte, hogy mit mondtak neki a felkészítés során, én már csak magamban sóhajtoztam, és bátortalanul megkérdeztem, hogy „miért?” Azt a választ kaptam, hogy „így szokták”. Hát ez bizony egy komoly érv!
Már leendő murmurként ekkor szembesültem először a legnagyobb dilemmával, amivel csak egy nagymama találkozik: mennyire szabad beleszólni a felnőtt lánya döntéseibe? Az ő élete, az ő döntései: a terhesgondozásról, az orvosválasztásról, a kórházválasztásról, a szülésznőválasztásról. Ha jól dönt, ő viseli az előnyeit, ha rosszul dönt, ő viseli a hátrányait. Szabad-e belekotyognom ezekbe a dolgokba, amikor nem nekem osztották a lapot, nem én az én szülésem, nem az én gyerekem fog világra jönni? Persze ő is tájékozódott a barátnőktől, az „ismeretlen barátnőktől” /az internetes ismeretlen ismerősöktől/, és így döntött. Van nekem jogom elbizonytalanítani, hogy ez egy – szerintem – rossz „szokás”, és ezzel azt sugallni, amikor már mindenórás, hogy ő meg rossz döntéseket hozott? Szabad-e azzal gyötörnöm, hogy szerintem így sokat fog szenvedni, és nehéz dolga lesz neki is, és a babának is a szülésnél? Végül nem mondtam neki erről semmit, és – azt remélem – nem is nagyon látszott rajtam, hogy ilyen „felkészítés” után a pokolba kívántam a kórházat, az orvost, a szülésznőt, akiket a kislányom választott. Csak abban reménykedtem, hogy végül talán mégsem kerül erre a sor, ha elég ideig várakozik otthon, talán már nem lesz szükség arra az oxitocin infúzióra.
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy régebben olyan ritka volt, hogy egy kisbaba úgy jött a világra, hogy rá volt tekeredve a köldökzsinór. Most meg olyan gyakori. Az oxitocionos, viharos szüléseknek vajon nincsen köze ehhez? Azt már tudják, hogy sokszor oxigénhiány lép fel az ilyen módon születő babánál, mert a köldökzsinór a csontos medencéhez préselődik a mesterségesen megnövelt fájásoknál.
Úgy tűnik számomra, hogy az alternatív szülés – ez is micsoda egy idétlen név a természetes szülési folyamatra – csak egy vékony máz a förtelmes magyar szülészeti protokollon. Ahol minden a pénzre megy. Egy komplikációmentes szülésért 2010-ben 93 ezer forintot utalt az Országos Egészségpénztár a kórháznak, ha ugyanez epidurális érzéstelenítéssel történt, a térítés összege 103 ezerre növekedett. Egy császármetszésért viszont már 192 ezer forintot adott az egészségpénztár, és itt nincsen teljesítmény volumen korlát! Hát akkor hajrá! Elő a csodaszerrel, aminek oxitocin a neve, aztán lehet epidurálni, stoppolni a viharos szüléstől szétszakadt anyukákat, császározni. Legalább eszébe sem jut anyukának gyorsan hazamenni, mint azt tehetné egy természetes lefolyású szülésnél. Hiszen az OEP csak akkor fizet, ha 72 óráig, három ápolási napig benn marad szülés után. A szülésznő és az orvos meg annyi mindent tett, hogy a hálapénzt igazán megszolgálták. Az már más kérdés, hogy jól tették-e amit tettek.
Sajnos szép reményeim nem váltak valóra a kis unokám születésénél. Volt minden, aminek nem kellett volna lennie. Epidurálás, oxitocin infúzió, hasba könyöklés /ami tilos!/, és minden következmény, ami ezekkel jár.
Murmurként azt hiszem, nem ez a nap volt a legboldogabb születésnapja a kis picikénknek.
Murmur
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
