42 éves vagyok, állapotos, lassan betöltve a negyedik hónapot a második bébivel. Az első kislányom majdnem hároméves. Férj is van, és az az igazság hogy nagyon jóképű, és nagyon szeretjük is egymást. Ősszel derült ki számunkra, hogy ismét gyermekáldás elé nézünk. Nagyon örültünk neki, terveztünk egy testvérkét az egyeskének, mondjuk jó lett volna hamarabb picit, de hát ennél nagyobb bajunk sose legyen.
Sajnos a 10. héten egyszer csak elkezdett erősen görcsölni a hasam, tartott kb. 10-15 percig. Aztán szerencsére elmúlt, gondoltam, na, jól van, ijesztgesd ám a tudod kidet, ilyet többet nem kérünk, megúsztuk és kész. Hát sajnos a görcs után kb. tíz perccel úgy elöntött a vér, hogy összezárt lábakkal araszoltam el a legközelebbi nyilvános vécéig - ami szerencsére nagyon közel volt, de még így is rettegtem hogy húzom magam után a játszótéren a csíkot. Miután elcsórtam a gyerektől egy pelust, hívtam a férjemet, hogy azonnal jöjjön a gyerekért, mert baj van. Szerencsére a közelben volt, rohant ahogy bírt, én meg azonnal irány a kórházba taxival (suttyomban egy nejlont betettem azért magam alá az ülésre, naná!).
A kórházban az esélytelenek nyugalmával tettem fel a lábam a vizsgálószék kengyelébe, és vártam, hogy az orvos kijelentse, hogy jön a műtétes befejezés. Nincs az az Isten, hogy ilyen vérzivatar közepette bent maradjon bárki is, gondoltam. A rossz érzéseimet tetézte, hogy egyszer már elvetéltem, ugyanígy tízhetesen. A különbség az volt, hogy akkor a vetélés előtt nem volt még szívhang, ez esetben viszont már igen.
Nnna, szóval ott tartunk, hogy a végítéletet várva feküdtem feltett lábakkal a kórház vizsgálójában - mire meglepetésemre a doki kijelentette, hogy a babának semmi baja, majd meg is mutatta a szívhangot. Viszont a méhlepény levált egy darabon, úgyhogy irány a kórházi szoba, ott az ágyam, ágynyugalom, majd nézzük ultrahangon holnapután hogy mi történik. Valószínűleg ahogy a méhem begörcsölt, összehúzódott, amiatt levált egy kicsit a lepény - mondta a nagy fehér.
Szép kerek szemekkel lekászálódtam a kakasülőről, szóltam egy családtagnak hogy hozzon be nekem köpenyt-fogkefét-törülközőt-könyvet, aztán becsoszogtam a számomra kijelölt szobába, levetkeztem, és bebújtam az ágyba.
Szerencsére a vérzés alábbhagyott, harmadnapra már csak alvadt vér jött belőlem.
Bent voltam pár napig, jól is esett a pihenés, de nagyon hiányzott a kislányom és a férjem. Szerencsére nem kellett sokáig maradnom, mert egyértelmű volt, hogy a vérzésnek vége. Az ultrahangon szépen látszott a kisbaba, viszont az is látszott, hogy a placenta egy kicsit fedi a méhszájat, és alatta van egy elég nagy hematóma (kb 5x2 centi). Hát a hematóma majd eltűnik, mondták. Azt is mondták, hogy egy hét ágynyugalom, és utána is kímélő életmód. Munkát felejtsem el, táppénz, veszélyeztetett terhesség. Emelni tilos.
Hát mondom jól van, akkor ez van. Ágyban maradtam otthon egy hétig, majd utána is csak nagyon lassan, kímélően kezdtem el kimászni az ágyból. Néha egy kis rövid kutyaséta, vagy eltotyogni boltba, orvoshoz. A barnázás tartott még hetekig, ezért a nőgyógyászomhoz jártam hetente nézetni, hogy minden rendben van-e. Ő mindig megnyugtatott, hogy a baba rendben van, csak a hematóma ürül. Egyébként pedig a placenta majd szépen felhúzódik, ahogy nő a méh.
Aztán a 12. heti kombinált vizsgálat is megtörtént, kiderült, hogy a baba egészséges, minden rendben! Az ultrahangos doki hümmögött az elején, hogy szerinte ez ikerterhességnek indult, de aztán annyiban hagyta a dolgot. Azt azért megjegyezte, hogy az a hematóma ott nem olyan jó, abból még vérzés lehet.
Aztán jött és eltelt a karácsony is, ugyancsak kímélő üzemmódban. Egy kis séta, vagy egy kis játék a gyerekkel a nappaliban, egy-egy családi ebéd vagy vacsora, de amint tudtam/megtehettem, inkább leheveredtem. Megtehettem, mert szerencsére a férjem hősiesen helyt állt végig, amúgy is óriási szerelem van közte és a lányunk között. Sajnos azonban így a férjem eléggé kiesett a munkából, az a napi 6 óra amit munkával tudott tölteni a bölcsi mellett, az nem volt elég arra, hogy a határidős munkájával rendesen haladjon.
Na, mindegy, a lényeg, hogy tünet szerencsére semmi, barnázás is elmúlt, szuper!
Év elejére volt egy időpontom ultrahangra megint, a második nagy ultrahangra. Nyugodt szívvel mentem el, gondoltam, hogy a hematóma kiürült, a pocak nő, baj már csak nem lehet, eddig tisztára nyugger életet éltem már az elmúlt hetekben, baj már nem lehet.
Na, az ultrahangos doki (most másik volt, egy nő) hümmög: szerinte ez ikerterhességnek indult. Hát, mondom, jól van. Jó hírek: a gyerek jól van, úgy tűnik, minden rendben. A placenta is feljebb húzódott egy kicsit. Viszont még mindig van a méhnyaknál egy kb. 2x2 centis hematóma, ez nem jó. Továbbá egy másik, kisebb, kb. 1 centis hematómát is felfedezett, ami feljebb van - ugyanis ott hoppá, van egy kis burokleválás. Hát ez nem jó, ez nem jó.
És egyébként szerinte két placenta van.
Itt már azért nehezen tudtam követni az eseményeket, de tény, hogy letörtem, mint a bili füle. Miért van burokleválás, mi ez az egész? Nem volt túl közlékeny a lédi, hiába kérdezgettem sajnos. Annyit kérdezett, hogy nincs valami fertőzésem? Talán amiatt lehet?
Hát mittudomén, nem tudok róla, nincs.
Menjek el a dokimhoz akkor. De ilyenkor egyébként ők sem tudnak mit csinálni, de pihenni kéne. (Nem azt csinálom már hetek óta?)
Letörtem, mint a bili füle, az az igazság.
Elmentem egyből a nőgyógyászhoz, ő sem tudott mit mondani, de még csak meg sem nézett. A leleteimet nézegette, hümmögött. Pihenjek. Jó, köszi. Amúgy azt is mondta, hogy tudja, hogy egy kisgyerek mellett nem lehet pihenni. Hát, nem: igaza van, nagy fehér!
Letört bilifül ezután hazaballagott, és megbeszélte a férjjel a helyzetet. Mindketten szomorkodtak egy sort, aztán még egyet és még egyet. De hát mindegy, ez van.
Sajnos innentől ez már nehezített pálya lesz, mert a férjemnek vissza kell menni dolgozni, és most már gőzerővel be kell hoznia a lemaradást, hogy a határidőre meglegyen a leadással (értsd: kora reggeltől késő estig feszített munka a munkahelyen most két hónapig, különben gatyásodunk lefele a lejtőn megállíthatatlanul). Próbáljuk a családtagokkal, barátokkal megoldani a segítséget, amennyire lehet, de hát szóval nem egyszerű.
(Valaki kitalálta a koromból, hogy mennyi idősek lehetnek a szüleink? Na, ugye. Találós kérdés: vajon mennyire aktívak?)
Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valaki járt-e már így? Esetleg tapasztalata, vagy hasznos tanácsa van valakinek? Most a szülésig ágyban kellene lennem szigorúan? Ugye nem? Elég aktív életet élek amúgy, ez a heverés kikészít. A kímélő életmód még úgy-ahogy elmegy, de anyám sikítófrászt kap minden egyes alkalommal, amikor elballagok a drogériába/boltba/játszótérig. Ha leguggolok, hogy megöleljem a lányomat, akkor meg jön a litánia, hogy mégis mit képzelek, hogy én leguggolok..
P.
Terhesség alatti vérzésről mások is írtak...
Többször dőlt belőlem a vér a terhesség alatt
Folyamatosan vérzek terhesen
A köhögéstől is eltiltott a dokim
