Mostanában mindenféle közösségimédia-felületen gyakran tűnik fel egy alacsony, idős japán nő, a jellegzetes fekete cuccaiban. Van kiállítása Litvániában és a Magyar Nemzeti Múzeumban (bár utóbbiról megoszlanak a kritikusi vélemények), már fiatalon képző-és performance-művész volt, hogy aztán egy nagy szerelem kapcsán előbb Híres Feleség (és Közutálatnak Örvendő Alkotótárs és Múzsa) majd Nagyon Híres Özvegy legyen.
Aztán szívósan kiverekedte magát ezekből a kategóriákból – na jó, a képzőművész-performance-művész kategória az maradt – és így kilencvenévesen már csak ő a Yoko Ono, az egyedülálló jelenség, a fura japán nő, akit egy időben rengetegen utáltak, de lassan megtanultak értékelni is. Alkotóként ma már Marina Abramovic, a másik híres, semmilyen skatulyába be nem illő, megosztó művész életművéhez hasonlítják az övét, és bár még mindig sokaknak elsősorban Híres Özvegy, most már megengedik neki, hogy önjogán legyen az, aki, és a Híres Árnyék (John Lennon) nem takarja el annyira.
Én is meghökkenve méregettem egy darabig ifjúkoromban, de nekem van valamiféle ösztönös és erős vonzódásom azok felé, akik másmilyenek. Akik kilógnak mindenféle skatulyából, az átlagviselkedés sakklépései rájuk nem vonatkoznak, tesznek ballisztikusan arra, mennyire illenek az „elvárt” keretek közé (semennyire), csinálják makacsul a dolgaikat, és életük vége felé a "foglalkozásuk" a saját nevükkel azonos.
És tanultam is Yokótól, sokat, íme, a hét legfontosabb dolog, amit érdemes volt a példáján megjegyezni.
- Nem kell szépnek, se alázatosnak lenni ahhoz, hogy jelentős hatásod legyen, vagy rajongjon érted egy férfi – akár híres-elkényeztetett, jelentős egyéniségekre is. John Lennonnak nyilván annyi női rajongója volt fénykorában, mint égen a csillag, ehhez képest kiválasztotta a szépnek nem mondható, nagypofájú, autonóm japán csajt, aki jóval idősebb volt nála, nem esett hasra a hírnevétől, önálló alkotóként jegyezte saját magát, és nem volt hajlandó se behódolni, se valaki más karrierjét szolgálni. A szintén keményfejű, szabad szellemű John pedig jobban ragaszkodott hozzá, mint bármilyen cicababához. Yoko hatással volt a gondolkodására, az életművére, a cselekedeteire – John volt olyan intelligens hogy nem szaladt el egy önálló, határozott nőtől – sőt, gyöngédséget mutatott iránta, miközben Yoko elődei saját bevallása szerint sokkal kevesebb gyöngédséget, figyelmet és törődést kaptak.
- A szexualitást egy tabukkal átszőtt kultúrában ütős üzenetek „hordozójaként” lehet használni – Yoko, aki egy olyan kultúrából (Japán) érkezett, ahol a szexualitáshoz valamivel kevesebb tabu, tilalom vagy erkölcsi tanítás tapad, mint a mi kultúránkban, ebből a megdöbbent felháborodásból simán csinált „fegyvert” -éppen azért volt akkor hatása az „ágybanülős” meztelen képeknek, amely John-ról és róla készült, mert tabut sértett. De el is érte, amit akart vele: az újságok címlapjaira felkerültek a békefelhívások.
- A sok dicséret után egy olyan terület, amiről azt tanultam meg, mit kockázatos csinálni: egy már kialakult alkotói életpályához „ismeretlen” művészként csatlakozva nehéz elérni, hogy egyenrangú alkotótársként kezeljenek. John és Yoko létrehoztak közös zenei albumokat, de a közönség egy része csak John dalait hallgatta, kemény kritikát fogalmazva meg: a szerelem ez esetben nemcsak vak, hanem talán süket is volt. Yoko nem volt klasszikusan jóhangú énekesnő (zenéhez volt köze, egyik szülője zongoraművész volt) – de performance-művészek esetében másoknál elnézték ugyanezt. A közös békeakciókkal ellentétben a zenei produkciók először azt sugallták: itt valaki a másik hírnevét felhasználva akar sikereket kierőszakolni, saját stílusát csak évekkel John halála után kezdték méltatni.
- Hasznos, ha egy nő ért a pénzügyekhez és a hivatalos dolgok intézéséhez, és fel meri vállalni, hogy tud bánni a pénzzel. Yoko ügyesen menedzselte a szerzői-kiadói jogokat, állítólag a Beatles menedzserétől is többek közt az ő közreműködésével kerültek vissza a jogok a Beatles életben maradt tagjaihoz. A művészi karrierjét nem befolyásolta, hogy a hiénákat sikerrel tartotta távol. Más kérdés, hogy Julian Lennon, John első házasságából született fia beperelte őt a Lennon-örökség szerinte igazságtalan elosztása miatt.
- Iszonyatos tragédiákból is fel lehet állni, sőt, alkotó életet élni. A Lennon-gyilkosság idején közös fiuk, Sean mindössze ötéves volt, és Yoko már elmúlt 42 éves, mikor megszülte. Negyvenhét évesen lett özvegy (de nem maradt egyedül, John halála után a magyar származású művész, Havadtőy Sámuel volt a párja egy ideig), de ahelyett, hogy magába zuhant volna, ment tovább, és csinálta, amire önmaga meghatározása szerint született: alkotott.
- A feminizmus és az erotika megfér egymással, sőt, a gyöngéd családi élettel is – Yoko és John nagy egyetértésben nevelték fiukat, Seant, kenyeret sütve és sétálgatva, romantikus gesztusok kíséretében. Miközben Yoko hatására John megírta Az asszony a világ négere című dalt: Befestetjük az arcát és táncoltatjuk/Már ifjúkorában kiöljük belőle a szabadság iránti vágyat /Mindennap megalázzuk a TV-ben/ Majd csodálkozunk, hogy nincs benne vagányság és öntudat/ Azt mondjuk, ne legyen olyan okos, majd lenézzük azért, mert ostoba/Ha nekem nem hiszel, vess egy pillantást arra, akivel vagy.
- Sose feledd a „nagyképet”, állj az erőddel fontos ügyek mellé: Yoko számos „társadalmi” témát talált meg az akcióiban, műalkotásaiban, üzeneteiben: megelőzte a korát környezettudatosságban, a nőknek azt üzente: állj ki a jogaidért. Egy másik műve a menekültcsónak: a fehér szobában álló fehér csónakra a látogatók festhettek jelet, üzenetet. Rendezett szolidaritási koncertet a japán földrengés áldozatainak megsegítésére, de John Lennonnal közösen is tartottak fenn alapítványt, amiből segíthettek. Elítélte az erőszakot, a háborút, a rasszizmust – mindegyiket volt alkalma „első kézből” megtapasztalni.
A feleségem a legismertebb ismeretlen művész. Mindenki tudja, ki ő, de senki se tudja, voltaképpen mit csinál – mondta Yokóról hajdan John Lennon. Mire betöltötte a kilencvenet, már azt is tudjuk, mit csinál, és miért csinálta. Boldog kilencvenediket, Yoko Ono.
Vakmacska
