Minden álomszerű volt. Aránylag hamar - pár hónap alatt - sikerült teherbe esnem. Semmi klasszikus „tünetem” nem volt. Se hányinger, se rosszullét, sőt, még kívánós se voltam igazán. A 20. hétig hízni se híztam, holott a pocakom már kezdett szépen gömbölyödni. Egyre jobban vártam a kislányomat, hogy láthassam őt, érezhessem az illatát, magamhoz ölelhessem. 

A problémamentes terhesség azt eredményezte, hogy egész nap meg sem álltam, csavarogtam, jöttem-mentem, takarítottam, úgy, mint a terhességem előtt.  Ez azt eredményezte, hogy a 32. héten nagy meglepettségemre (január 30-án) reggel távozott a nyákdugó. Ijedtemben hívtam a nővérem, édesanyám, sógornőm, hogy mit tegyek. Felhívtam az ügyeletet is, ahol azt mondták, menjek be, „maximum hazaengednek”.

Itt én teljesen biztos voltam, hogy csak bemegyek, megvizsgálnak, azt mondják, pihenjek többet, és már jöhetek is haza. Na, nem így történt. 5 perces összehúzódásaim voltak, amiket én nem éreztem. Kaptam tüdőérlelőt, sok magnéziumot, és 3 nap bent éjszakázást a kórházban. A 3. napon (február 1.) mintha mi sem történt volna engedtek haza, én meg, mint aki jól végezte dolgát, jöttem haza. Persze többet pihentem, nem is mentem sehova. Február 9-én elkísértem a férjemet egy 5 perces dolgot elintézni. Nem sokkal miután elindultunk, az autóban ülve azt hittem, bepisiltem nevetés közben. Gondoltam, ez a 34. hétben már előfordulhat. Később, ahogy kiszálltam a kocsiból, éreztem, hogy ez már nem pisi, folyamatosan folyt. Minden lépésnél. 

Hazajöttünk, letusoltam és vártam. Felhívtam az orvosomat, aki azt tanácsolta kb. 2 óráig figyeljem, milyen intenzíven folyik. Ekkor már biztos voltam, hogy magzatvíz. Nem vártam meg a 2 órát... Fekvő helyzetben, ahogy a kislányom megmozdult a pocakomban, folyt. Összeszedtem a már összepakolt bőröndöket, és elindultunk este 10 órakor február 9-én a kórházba. Ekkor már kezdtem izgulni, hogy most mi lesz. A férjem uralta a helyzetet, próbált nyugtatni. Miután megvizsgáltak, elmondták, hogy 1 ujjnyira vagyok kitágulva, apuka hazamehet. Ma még nem lesz baba. Megnyugodtam. 

Másnap reggel vizsgálat, a magzatvíz épphogy szivárog, nem tágulok. Szuper! Lekerültem a terhes ambulanciára, ahol közölték velem, hogy onnan én már csak szülni mehetek. És a kórházból is ketten fogunk hazamenni. Eltelt egy nap úgy, hogy a magzatvíz már nem is szivárgott, se fájás, se keményedés. Már-már kezdtem azt hinni, hogy mégiscsak hazamehetek. 

Aztán február 12. hajnal 1 órakor arra ébredtem, hogy fáj. Nem tudtam, milyen lesz, hogy ez az a fájás-e, csak ahhoz tudtam hasonlítani, mint amikor éreztem, hogy hamarosan menstruálni fogok. Elővettem a telefonom és mérni kezdtem. 5-6 percenként fél-1 percig tartó fájások. 7 óráig vártam, majd szóltam a nővérnek, hogy 2-3 perces fájásaim vannak, bár meg mindig enyhék. Felmentem a szülőszobára ahol megvizsgáltak, és 2 ujjnyira tágultam ki. Ctg rám kötve és vártunk. 9 órakor szólt a szülésznő, hogy hívhatom a férjemet. 10 óra körül ért be, és onnantól kezdve már jöttek a nagyobb, hosszabb fájások 2 percenként. Fél 12-re 4 ujjnyi voltam. Kértem az epidurális érzéstelenitőt, de közölte a szülésznő, mire hatni kezdene, megszülök. Így maradt a gáz. Segített, de akkorra már olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam csendben maradni. (Pedig én úgy terveztem, majd én a csendben szülő leszek… Persze. A terv jó volt…) 

Egy szűk óra múlva toltak is a szülőszobába. A kislányom jó pár nyomás után jött világra, a kis keze - ahogy végig, minden ultrahang során is - az arca előtt volt. Viccesen a szülésznőm meg is jegyezte, hogy szalutálva jött világra. Mire félig kint volt a kis feje, mindig visszacsúszott a keze miatt. Aztán 12:54-kor megszületett 35+2 naposan, 3080 grammal és 49 cm-el a lányom. 

Koraszülött osztályra került első este, de nagyon kilógott onnan a súlyát, méretét tekintve. Másnap délelőtt már velem lehetett. Három napot töltöttünk együtt a kórházban. Február 15-én már haza is jöhettünk, hiszen minden rendben volt az én „sietős” kislányommal. 

Remélem, sokaknak segíteni fog a történetem, hogy hiába koraszülés volt, a kislányom egészséges, és észrevehetetlen, hogy öt héttel hamarabb született. 

J.

Olvass még szüléstörténeteket!

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést