25 évesen, Németországban a családom nélkül, első gyermekemet várva ért utol a borzalom. A tökéletesnek hitt férjem, aki bár fiatal, nem ivott, nem drogozott és 100 százalékra állítva nem csajozott soha, bejelentette, hogy válni akar tőlem. De ez sem volt ilyen egyszerű.
Épp anyósommal mentünk egy bevásárlóközpontba babaruhákat válogatni, hiszen már csak három hét volt vissza a szülésig, amikor egy régi munkatársammal találkoztam, aki el volt szörnyedve:
Hát tényleg igaz, babát vársz, és ez a szemét alak már hetek óta mással van?
Szóval így... Kiderült, hogy egy hónapja barátnője van már, és egyáltalán nem akar tőlem bocsánatot, nem akar tovább velem élni. Hiszen ő bulizni szeretne, és amúgy is van más az életében. 25 évesen, első kisbabámmal így kerültünk az (ex) anyósomékhoz. Most velük élek, mert hát szégyen ide vagy oda, nem voltam éppen olyan lelkiállapotban, hogy teljesen egyedül boldoguljak egy nagyon hasfájós, de gyönyörű kisfiúval.
A szülésen apa bent volt, bár nem tervezte. Abban a pillanatban azt hittem, hogy talán mégis fontosabb lesz neki a család. Aztán kért minket, hogy egy nappal többet maradjunk. Utólag kiderült, hogy aznap lett volna randija. Az első hetekben még együtt éltünk, napközben sose volt otthon. (Aznap sem, amikor hazamentünk a kórházból), csak aludni járt haza, de persze előtte hosszasan írogatott a közös ágyunkban az új barátnővel... A szemem előtt és hétvégente együtt is aludtak, ami nem volt már titok. Amikor én kértem meg, hogy ne is aludjon itthon, már ott tartottunk, hogy lila folttal a nyakán jött haza.
Anyósomék rosszul fogadták, ledöbbentek és csalódottak voltak. 100 százalékban mellettem és a fiam mellett vannak. Most ott tartunk, hogy minden nap hazajár a kutyát megsétáltatni, es persze tiszta ruháért, merthogy teljesen nem költözött el. Valamikor ad egy puszit a picinek, valamikor meg annyit se. 20 percnél tovább nem marad soha. Néha úgy érzem, az életem megérne egy könyvet... Hiszen egy hónap alatt sokkot kapni, csalódni, gyermeket szülni, felépülni és anyává válni, nem mindennapi.
Ennyi együtt töltött év után az ember azt gondolná, hogy pontosan tudja, kivel él együtt. Én is tudtam, és megbíztam benne. Gyereket vállaltunk, házat vettünk, kutyákat tartottunk. Közösen. És most mindenre itt vagyok egyedül. Mert ő egyik napról a másikra eltűnt, és egy teljesen más személlyé változott. A férjem hiányzik, az az ember, akivel eddig éltem. De akivé vált, elviselni sem tudom.
Hogy hogyan lesz tovább, fogalmam sincs. Egy biztos: a gyermekem boldog lesz az Apja nélkül is.
valaki
Mással is történt hasonló...
Terhesen elhagyott a párom, a barátnőmmel szültem
Hét hónapos terhesen hagyott el a férjem
Terhesen, kisgyerekkel hagyott el a párom
