Terhességem 36. hetén jöttek a heti ctg-k, amik nekem nem voltak egyszer sem olyan vidámak, mint a többi kismamának.
Magánrendelésre jártam a szülésznőmhöz, ahova mindig jókedvűen érkeztem, mindaddig, amíg el nem érkezett az első ctg. tizenöt-húsz perc általában elegendő, hogy elkönyveljük, minden a legnagyobb rendben. Sajnos nekem ezt sosem mondhatta a doktornő, még harminc perc után sem, persze megnyugtatott mindig a sajátos szakszavaival, hogy tulajdonképpen nincs nagy probléma, csak nem pont olyan a görbe, mint amilyennek valójában lennie kéne.
Ez volt egészen a harmadik alkalomig, amikor közölte velem, hogy másnap reggel menjek el egy magzatvízvizsgálatra, amit ő fog megcsinálni, mert lehet, hogy a baba bekakilt, és ha így van, akkor már be is kell indítani a szülést. Szerencsére nem ez történt, de még a biztonság kedvéért csináljuk egy ctg-t. Persze én most is sokkal tovább ültem ott, mint a többi anyuka. Mindegyikőjük nyugodt és békés volt, kivéve engem, akit majd’ szét etett az ideg, hogy már megint nem jó, és még mindig nem tudom az okát.
Még aznap a szülőszobára kellett visszamennem, hogy ott egy ágyon fekve csináljanak ctg-t, hátha többre jutnak. Ez az egy alkalom volt, amikor tökéletesen sikerült. Magam sem értettem az okát, hogy eddig akkor miért nem stimmelt valami. Éreztem, hogy valami mégsincs rendben, persze ezt senkinek nem mondtam. Ez is olyan anyai megérzés volt, mint amikor tudtam, hogy nekem kisfiam fog születni.
Ezután már csak egy doppler vizsgálat lett volna hátra 2018. március 22-én, de aznap már nem erre a vizsgálatra mentünk be, hanem a szülőszobára, mivel reggel 4-5 körül jöttek a 7-8 perces fájások. Mire beértünk, talán7 óra körül volt már, felvették az adatokat, stb., a fájásaim egyre erősödtek, már a fájdalomtól ordítottam, amikor gázt kértem, epidurálisat nem.
Először azt sem tudtam, hogyan kell azt a maszkot használni, aztán annyira belejöttem, hogy magamon hagytam, akkor teljesen elaléltam. A fájások egyre sűrűbben jöttek, de nem tágultam, ezért burkot kellett repeszteni. Ezután felgyorsultak az események, egyszer csak azon kaptam magam, hogy jött a szülésznő megnézett, és mondta, hogy megyünk szülni. Nem tudom, hány tolófájás jött, de a hasamat felül hárman nyomták könyökkel, teljesen be volt szorulva a drágám, alul már a feje búbja kilátszott, de még mindig nyomnom kellett. Annyira féltem, hogy nem kap levegőt, vagy valami baja lesz! Azok a percek óráknak tűntek.
Végül 13 óra 40 perckor megszületett, és abban a pillanatban közölte velem a szülésznő, hogy duplán rá van tekeredve a nyakára a köldökzsinór. Nem tudom elmondani, mit éreztem akkor. Csak sírni tudtam. Nem lett semmi baja a kis drágámnak, az ő kiscicahangján fel is sírt, és amikor a mellkasomra rakták, szerintem mondanom sem kell, hogy az az érzés leírhatatlan. Az az illat és az a szuszogás, azok a gyönyörű szép kék szemek, mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem vissza rá. Hiába a legfájdalmasabb, de egyben a legszebb, legjobb érzés, amit egy nő valaha átélhet.
Gréti
Olvass még szüléstörténeteket:
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
