Vakmacska Philips PerfectCare vasalás PR

Bevallom őszintén: én szoktam vasalni
 

Ismerem Vekerdy erre vonatkozó útmutatását ("Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak.")

Általában gyerekmentes időzónában, és szigorúan olyasmit, aminek van látszatja is. Élni szoktam pár modern találmánnyal is, miszerint vasalást nem igénylő sztreccsfarmer, gumislepedő meg effélék, viszont van, amit egyáltalán nem lenne gusztusom felvenni vasalás nélkül, családom más tagjai pedig a műszálas holmiktól kapnak (átvitt és konkrét értelemben) kiütést. Legendás türelmetlenségem és legendás időzavaraim pedig azt akadályozzák, hogy szépen kisimogatva-húzogatva kerüljenek a rongyok a szárítóra.

Amíg a gyerekeim picik voltak, pláne vasaltam, nem elfeledkezve a gőz fertőtlenítő erejéről (korábban írtunk a gőzfelmosókról is, ami szintén nagy találmány gyerekes-kisállatos háztartásokban). A babaruha ajánlott anyaga a pamut, ami bőrbarát, de gyűrődik. Egy kisrugit vagy bodyt azonban nem bonyolult kivasalni, aki pedig használ hagyományos „Tetra” pelenkát, az látványosan szebb, miután kettőt húztunk rajta a vasalóval.

Vasalok tehát, de az se mindegy, mivel. Miután kivégeztem egy-két szerencsétlenebb példányt, az is egyértelmű lett, mik az elvárásaim egy vasalóval kapcsolatban.

Elvárások
 

Először is: ne ragadjon semmi esetre sem, mert az olyan talpáról Átlag Manci általában csak bevonattal együtt tudja levakarni a fekete trutymót. (Valamennyi lejön abból magától is, feltéve, ha hófehér, iskolai ünnepségre kikészített blúzt vasalunk éppen.)

Másodjára: valahogy bírja ki, ha közben kirohanok megkeverni a rántást, és akkor se kelljen a tűzoltókat riasztanom, ha közben a telefonom is megszólal.

Harmadszor: ne legyenek rajta bizonytalanul működő kis műanyag izék, amitől az egyik kevésbé üzembiztos korábbi készülékem nem egészen egy év használat után úgy döntött, a hideg és a grillfokozat közt felesleges minden átmenet. Ne szállítsák ötvencentis madzaggal sem, mert akkor vadászhatom körbe a lakást hosszabbítók után. De vaskos hézag se nagyon legyen a talp és a test közt, amiből fogpiszkálóval kell kivakarni az összeégett port-szöszt időről időre.

Philips PerfectCare
 

„Üdvözlünk a jövőben” – áll a papíron, mikor a Philips PerfectCare készülékének hatalmas dobozát kibontom. Ez igazából nem vasaló, hanem „gőzállomás”, ezért van ekkora ládája. Egy nagy tartályban forr fel a víz, innen vaskos zsinóron kerül át magába a vasalóba. Ez azért lehet jó, mert nem fordulhat elő, hogy benne felejtjük a korábbi vasalások után bent maradt vizet a készülékben. (Ami nehezen eltávolítható, sárgás-piszkos csíkot húz azonmód a hófehér felsőre, ahogy becélozzuk a vasalóval.) És az eszköz is könnyebb ettől, hiszen nem kell bele víztartály.

Külső
 

Maga a készülék egyszerűen gyönyörű. Akárki tervezte, azonmód megbíznám, hogy ezzel a színkombinációval és árnyalatokkal tervezzen nekem üzleti- vagy koktélruhát, hozzá illő táskával. Ha már valaminek PerfectCare Elite Plus a neve, akkor nagyon illik hozzá a pezsgős árnyalatú arany és a fekete kombinációja, egy leheletnyi padlizsánnal (utóbbi csak a feliratmatricán észrevehető). Nem probléma, ha két vasalás közt nincs hova elrakni, nálunk legfeljebb az a bibi, hogy a nappalink nem elég elegáns hozzá. A formája is inkább dizájntárgyat, mint háztartási készüléket idéz.

Vakmacska Philips PerfectCare vasalás PR

Utána viszont csak ugrálok körülötte egy darabig, mint Mézga Paula, amikor MZ/X küldte a legújabb technikai innovációt az ablakon át. Te jó ég, hogy jön ki ebből a formatervezett lukból a kábel? A Kicsi már szolgálatkészen megpróbálná „feltörni”, amikor rájövök, hogy egyszerűen csak el kell fordítani a madzagot, úgy simán kicsusszan, ugyanilyen simán be a végén - viszlát, tekeredő, eltört zsinórok.

Automata hőfokszabályozó (de honnan tudja egy vasaló, hogy vászon vagy hernyóselyem?!)
 

Bekapcsolni már egyszerűbb, bár hátrahőkölök a kékesen villódzó diszkófények láttán, épp csak nem kezd el zenélni. Gyorsan felforralja a vizet is, pedig ha sör lenne ennyi benne, nem merném egyszerre meginni. Aztán keresni kezdem rajta a hőfokszabályozót... de ilyenje nincs neki. Annyira nincs, hogy magabiztosan állítja: mindegy, hogy daróc vagy hernyóselyem, isten bizony simára vasalja.  Tán látja, mi van alatta? Persze kiderül, kissé túlbecsültem a negyedik ipari forradalmat: a gyártó egyszerűen azt fedezte fel, hogy létezik egy optimális, minden anyagon megfelelő beállítás, ami a gőz hőmérsékletét illeti (ez az úgynevezett OptimalTEMP technológia), és ezért nem kell csavargatni valami gombot, aminek helytelen beállításával korábban olyan hatékonyan ragasztottuk a ruhát a vasaló talpára.

„Hátsó talpa” egyébként nincs a vasalónak, amivel általában függőlegesbe rakjuk, ha mondjuk megszólal a telefonunk: vagy visszarakom a gőzállomáson kialakított helyére (amire rá is pattinthatom fixen szállítás előtt), vagy ráteszem a vasalódeszka vasalótartójára (isten ments, az enyém rozsdás, mintha Porschéval akarnék parkolni az árokparton), vagy... otthagyom a ruhán.  Mert ugye a gyártó ígérete szerint....

Nem égeti meg a ruhát, ha rajta felejtem
 

Kedvet kapok az angol tesztelőoldaltól, ami állítja: tényleg nem ég oda. Persze nem ruhával kísérletezem, csak egy régi ingből szabott portörlőronggyal, de mégis. Bekapcsolom, ráteszem, és kiviszem a szemetet. Semmi. Kihozom a porszívót és felszívom a morzsákat a nagyszobában. Semmi. Leülök és elkezdek olvasgatni a neten. Néha felnézek, hívhatom-e már a tűzoltókat, terjeng-e már némi égett szag. Semmi, pedig egy sms-t is elküldem közben. Kezdek megnyugodni: ha így fejlődik a technológia, még feledékeny nagyanyóként is nyugodtan vasalgathatok.

A gőzfunkciót se gondolták túl a felhasználó szempontjából: van „gőz” meg „nem gőz”. A mennyiségét szintén valami rejtélyes algoritmus szabályozza, amit éppúgy nem tudok megmagyarázni, mint az ideális hőfokbeállítást. Viszont működik. Direkte megvártam a tesztkészüléket a legmacerásabb inggel: miután (a szokásos szintidő fele alatt) elkészült, olyan elégedetten néztem körbe, mint mikor életem első szervokormányos autójával sikerült a szokásos körülményeskedés nélkül leparkolnom. Na, kérem, megy ez, hát látják. Nagyobb a vízigénye az átlagos gépeknél, de nem kér desztillált vizet, csak a beépített vízkőmentesítő funkciót kell használni, amire amúgy élénk, folyamatos sípolással figyelmeztet, ha eljött az ideje.

Függőlegesen is vasal
 

Hátravan még egy teszt: én bevallom, NEM szoktam függőlegesen „vasalni”, illetve gőzzel felfrissíteni a ruhát. Ehhez azonban itt adtak egy sütőkesztyűt is, háztartási balesetek kivédésére. Előveszem a lila felsőt, amely képes egy vállfán lógva is összegyűrődni, bekapcsolom a diszkófényt, majd az őrangyalra és a sütőkesztyűre bízom magam. A gőz egy diszkrét figyelmeztető csippantás után indul, húsz másodperc múlva nézek, mint Rozi a moziban („haj de ügyes vagyok én!”). Eredmény fotóval dokumentálva, ha ezt vízszintesen vasalom, általában újabb gyűrődéseket szoktam vele előidézni.

Persze tudom: a jövő alighanem a robotoké, lesz vasalórobot, ruhahajtogató-robot, önjáró robotporszívót lassan a sarki hipermarket is árul. Mert vasalnivaló alighanem lesz, miután sokféle, „vasalást nem igénylő” anyagról bebizonyosodott, vagy a bőrünk nem szereti annyira, vagy a pénztárcánk, ha mondjuk mosni se lehet csak úgy. Azt is tudom, ennek a gyönyörű készüléknek az ára nem annyi, mint a kevésbé lakásdísz-külsejű társaké (viszont jobban megérheti egy ilyennel bérvasalást vállalni másoknak). A technológia ma már a legegyszerűbb háztartási gépekbe is beköltözött, és igyekszik akár helyettünk gondolkodni. A közvetlen eredményt tekintve sikeresen, és remélhetően az intelligencia mennyisége mégsem állandó a világon, hiszen akkor annak egyre nagyobb része költözne a gépeinkbe.

(X)

Vakmacska

Vakmacska Philips PerfectCare vasalás PRBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?