2015. december 31-re írtak ki nagyfiammal, 29-én a ctg már szép összehúzódásokat mutatott. A doki jelezte is, lehet, hogy este már megyek szülni, figyeljek. Jelzem, ekkor nem gondoltam volna, hogy igaza van, észre sem vettem a dolgot. Otthon megfőztem, mostam, pakoltam, este fürcsi közben azért elővettem a borotvát, és ahogy tudtam, leborotválkoztam, majd lefeküdtem aludni kb. este 8 körül.
Tizenegy körül felkeltett a természet. Mértem az időt, 10 perces fájásaim voltak, elmentem vécére, hívtuk a fuvart, de nem értük el, így mentőt hívtunk. Ekkor kb. 8 percesek voltak a fájásaim, a védőnő pedig ezt javasolta bűvös határnak. Bementünk a Jahn Ferenc kórházba, ahol nagyon kedves szülésznő vett fel. Ekkor mindenki azt mondta, 11-12 előtt ebből nem lesz baba.
Megpróbáltak ctg-re tenni, de nem bírtam sem ülni, sem feküdni, így a betegfelvételt követően maximum 5 percet volt rajtam, majd elkezdtem sétálgatni, a szülésznő pedig pár óránként megvizsgált. Konstatálta, hogy alattomosan és viszonylag gyorsan tágulok, a burokrepesztést kb. hajnali 4-5 körülre tervezte. Eredetileg nem lett volna bent apa, de behívták, neki azonban aznap névre szóló munkája volt, így hajnali 4:30 körül elment, mondván pár óra és visszajön. Ekkor került megint elő a ctg.
A szülésznő megkérdezte, nem lenne-e baj, ha inna egy kávét, majd burkot repesztene. Belementem. Kb. egy perccel később egy fájás alkalmával kiegyenesedett a hasam és szakadt a burok, majd azzal a lendülettel lettek tolófájásaim. Nem kicsit ijedtem meg. Szerencsére akkor jött a váltás és rám tudott nézni, mivel a fiam szívhangja leesett. Rohant az éjszakásokért és kezdődött a villámgyors kitolás.
A lábamat lábtartó a tették, az ágyból pedig egy mozdulattal szék lett. Mivel a fiam nem tudott elindulni, így a hasam nyomásával és oxival sietve próbálták segíteni a dolgot, de nem akart sikerülni. Akkor ebben a kórházban doki csak akkor jött, ha kellett. Hívtak egy kedves doktornőt, akivel pikk- pakk meg is lett a fiam. Gármetszés volt, de öt öltéssel meg is úsztam. Alexander 2015.12.30-án 3200 grammal és 52 centivel megszületett. Ekkor nem volt még reggel hat óra sem. A varráshoz nem kaptam érzéstelenítőt, jelzem, nagyon nem volt jó, de kaptam a kisfiammal 1-1,5 órát kettesben.
Mielőtt osztályra mentem volna, megkérték, ha tudok, keljek fel és próbálják meg egyedül pisilni. A második dolog nem ment, így katéterrel segített a szülésznő. Majd lementem az osztályra, ahol le tudtam zuhanyozni. A kórházban mindenki kedves volt, sok segítséget kaptam, összességében jó tapasztalat volt.
Ezek után a második szülésemet nem éreztem igazán idillinek, ez Cegléden volt. Lehet, picit korán mentem be, de nem mertem húzni az időt.
2019.12.29-én meglátogattam a szülészet. Szintén este volt, a nagyot letettem aludni, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és gondoltam, lesz, ami lesz, fájásaim vannak, bemegyek. Bent felvettek, majd ctg volt a vizsgálóban. Itt kb. végig feküdtem és a ctg rajtam volt. Itt szokás a beöntés, kötelező a zuhany, és azért le is borotváltak, mert nem volt tökéletes.
A fájásaim szétestek, a tágulás lelassult. Hajnalban a vizsgálóban burkot repesztettek, majd vissza, és oxi be. Pici fiam így nem tudta kivárni, hogy tiszta legyen az út, elindult a tolófájás, mikor még nem simult el a méhnyak, ez van. Viszont a legjobb rész most jön. A tolófájásoknál viszont picit sokkos lettem. Egy vízszintes ágyon fekve megemelték a fenekem, a doki meg a szülésznő kétoldalról tartotta a lábam. No, ebben a pózban szülni nem épp kellemes.
Amikor megszületett a fiam, gyorsan kitisztították a légutakat, odaadták egy picit, majd úgy ítélték meg, kell még egy kis tisztítás, szóval míg a placentával voltam elfoglalva, folytatták az orra tisztogatását, majd gyorsan letakarították, lemérték és vissza is kaptam. Ricsike 3250 grammal és 50 centivel jött a világra.
Ekkor szedték szét az ágyat, tették lábtartóba a lábam, leengedték a fenekem és érzéstelenítéssel kint és bent összeférceltek. Mivel az őrzőben egy császáros anyuka pihent, nekem a folyosón maradt hely. A picimet elvitték a csecsemősök, mivel a fejem mögött volt az ablak, ami úgy huzatolt, hogy féltem, hogy megfázik, így kértem, hogy vigyázzanak rá, míg az osztályra nem kerülök. Az ottani protokoll szerint nem keltettek fel, katéterrel pisiltettek. A csecsemősökkel itt nem voltam annyira megelégedve, sárgulás miatt ráadásul egy napot pluszban bent is kellett maradnunk.
Ezek után a harmadik szülésnél már mindenre is számítottam. Idén tavasszal, március 17-én mentem volna ctg-re, de fájások miatt inkább a Szent Imre Kórház szülészetét kerestem fel, a bizti alapon. Mindenki kedves volt, nagyon aranyosan, kedvesen álltak hozzám, megnézték, mi a helyzet. Még az elején jártam, így hazaengedtek azzal, hogy akár az éjszaka, akár másnap már tuti indul a buli, ne aggódjak.
Ezt az estét így még otthon töltöttem, de anyut azért már odarendeltem, hogy apának legyen segítsége a nagyokkal. Este egy kiadós alvásban volt részem, majd másnap folytatódott minden. Egész nap pisilni jártam, de pár cseppnél több nem jött (ennek még lesz jelentősége). Este hat körül megfürdettem a gyerekeket, elaltatták a kicsit, de ekkor már brutális volt minden mozdulat. Szóval hívtuk a mentőket kb. 5 perces fájásoknál. Mire ideértek, a fájásaim már kb. 1,5-2 percesek voltak. Nagyon kedvesen jelezték, ha szülni kell, szóljak, félreállnak.
A kórházban a doki meg a szülésznő is nagyon kedves volt, amennyire gyorsan lehetett, felvettek, majd elfoglalhattam az egyik szülőszobát. Alig volt rajtam a ctg, jeleztem, hogy azt hiszem, a lányom nagyon feszegeti a burkot, amit a szülésznő segítségével a következő fájásnál sikeresen meg is repesztett. Közben a szülésznő szólt az orvosnak, hogy itt mindjárt baba lesz. A doki nem nagyon akarta elhinni, hogy már ott tartunk. De. Ez van. Irtózatosan fájt, esküszöm, ennyire az előző kettő sem fájt.
Mivel az utolsó vérvétel kimaradt a pandémia miatt, azt akkor csinálták meg, jó lett az eredmény. Próbálkoztak olajozással, meg gátvédelemmel, de sajnos nem volt sikeres, egy picit így is repedtem. A babámat egyből a hasamra tették és ott is maradt kb. két órán át velem. Mikor a placenta volt soron, a szülésznő kb. 4-5 alkalommal nyomta meg a hasam, ebből kb. minden alkalommal az lett, hogy pisi jött. Meg is kérdezte, mikor pisiltem utoljára, mivel annyira tele volt a hólyagom, hogy csoda, hogy meg tudott születni a lányom.
A szülőszoba egy álom volt, az ágy távirányítós, kapaszkodós, simán, szinte ülve tudtam szülni. A fenekem le lett engedve, nagyon jó volt, már amennyire egy szülést annak lehet nevezni. A doki a végére jött be, elintézte a varrást, picit kitisztogatott belül (fáj, de jó dolog, gyorsabban kitisztultam), majd magamra hagytak a picivel, miután kényelmessé igazította az ágyat a szülésznő. Kb. másfél órával később jött egy csecsemős, aki megnézte és felöltöztette a kicsi lányom. A 2600 gramm és 50 centis pici lány, Izabella, kb. egy órával a mentőbe szállást követően már a kezemben volt.
Miután sikeresen mellre tettem el is aludt. Két órát töltöttem vele zavartalanul, majd elküldtek pisilni meg zuhanyozni, szigorúan nyitott ajtónál baj esetére. Mikor végeztem, átsétáltunk a gyermekágyra, és eldönthettem, a baba a csecsemősöknél vagy nálam legyen. Mivel ki voltam merülve és ő is, így beadtam, reggel 5-ig ott is maradt. Ez után csak a vizsgálatok alatt voltunk külön, ahová ha akarom, el is kisérhettem volna, de mint önző anya ilyenkor ettem, zuhanyoztam és kávéztam a szobatársammal. Két napot töltöttünk bent, majd haza is jöttünk.
A második és harmadik szülésnél tervben sem volt az apás szülés, a nagyok miatt sem, illetve nem volt jó élmény apa aggódó tekintete sem az első alkalommal. Nekem nem adott erőt a jelenléte, inkább frusztrált. Az aggodalom meg társai ilyen helyzetben nekem irritáló tényezők, nem szeretem, ha azt kell látnom, hogy aggódnak, hogy „jaj, szegény, de fáj neki, de rossz neki..., stb.”, inkább vagyok egyedül.
Minden terhességem alatt végig állami terhesgondozásban vettem részt, orvosom, szülésznőm nem volt, pénzt senkinek sem adtam. A maximum egy doboz bonbon volt minden osztálynak, vagy egy ajándékcsomag.
Szerencsésnek gondolom magam, hogy emellett a döntés mellett sem volt kiemelkedően rossz tapasztalatom, bár visszagondolva a második szülésnél lehet, jobb lett volna orvost fogadni, de ez van.
E.
Olvass még a témában!
Ne menjen be apa a szülőszobába?
A férjem készített ki, nem a szülés
Nem engedték be az apukát a szülésre
