Tünde szülés apás szülés apa a szülőszobán

Míg régen az apuka a kórházi folyosón várakozott kezeit tördelve, amíg élete párja világra hozta közös gyermeküket, és csak a szülést követően láthatta a csecsemőt, addig mára az apás szülés elfogadottá, sőt, szinte kötelezővé vált. De vajon tényleg jó az, ha apa bent van a szülőszobán? Facebook csoportunkban is feltettük ezt a kérdést.

A válaszadók hat százaléka gondolja úgy, hogy apának mindenképp részt kell vennie a szülésen. Öt százalék szerint semmiképp ne menjen be apuka a szülőszobára. A nagy többség (89 százalék) pedig úgy véli, akkor szüljenek együtt, ha mindketten szeretnék.

Amikor az első babámat vártam, nem volt kérdés, hogy a férjemmel együtt fogunk szülni. A másodiknál is bent volt velem. A harmadik terhesség alatt megbeszéltük, hogy ezúttal nélküle hozom világra a kislányunkat. Amit korábban elképzelhetetlennek tartottam (hogy egyedül szüljek), ekkorra természetessé vált. Mindketten így akartuk, és ez így rendben volt nálunk.

Vannak kismamák, akik foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy a párjuk végig bent legyen velük a szülés alatt – akkor is, ha adott esetben az apuka ennek nem feltétlenül örül, vagy más elképzelései vannak a dologról. A „ha megcsinálni meg tudtad, akkor most is ott kell lenned velem” viszont sok esetben ütőkártya, amire apuka nem mondhat nemet. Így ott szenvedi ő is végig a szülést, amit néha feldolgozni sem tud.

„Nem azt mondom, hogy tűzön-vízen át kényszeríteni kell, de azért ha az anyának segítség az apa jelenléte, akkor ugyan bírja már ki. A neheze így is a nőnek jut. Nekem nagyon sokat könnyített az, hogy ott volt, akkor is, ha ő nem élvezte annyira” 

- mondja Marcsi. Lívia másképp gondolja:

„Az egy dolog, hogy az ő gyereke is, persze hogy ott kell lennie... És ha nem akar? Azt is tiszteletben kell tartani!!”

A másik véglet, amikor anyuka gondolja úgy, hogy nem szeretné, ha a gyermeke édesapja végignézi a vajúdást, a vért-verejtéket-egyéb testnedveket, meg mert úgysem tudna segíteni, vagy úgy érzi, hátráltatná. Ezt sok apuka így el is fogadja, és csak akkor bukkan fel, amikor a baba már kint van. Azoktól nincs infóm, akik szerettek volna részesei lenni a születés csodájának, de a párjuk nem engedte, hogy bent legyenek.

„Régen szültem, két gyerekem van. Akkor még nem volt apás szülés, de ha lett volna, akkor is egyedül csináltam volna végig. Nem tudnám kitenni a férjemet annak, hogy hosszú órákon át nézze a szenvedésemet”

- írja Mária.

A legtöbben úgy gondolják, hogy az apák jelenléte a szülőszobán megbeszélés kérdése, azaz akkor legyen bent apa a szülőszobán, ha mindketten szeretnék.

Ildikó így foglalta össze véleményét a kérdésben:

„A volt férjem már kinn a szülőszoba folyosóján majdnem elájult a 10 perces fájásaimtól, amikből csak annyit látott, hogy megállok a sétában, megkapaszkodok a korlátban és nagyot sóhajtok... Hazaküldtem. A természeti népek 90 százalékánál sincs apás szülés, az az esemény női zárt körű buli a legtöbb helyen, a férfiaknak tabu. Nem véletlenül. Amelyik apa saját maga ott szeretne lenni, amíg bírja, legyen, de erőltetni, vagy neheztelni rá, ha nem szeretne ott lenni, szerintem hülyeség...”

Matusek M. Zsuzsanna családterapeuta így látja:

„Először nézzük a pozitív oldalról. Az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) csoda  a gyermek megszületése. Miért is zárnánk ki ebből az a leendő apát? Részese lehet a csodának, biztonságot nyújthat a jelenléte. Több esetet ismerek, amikor az apa vágta el a köldökzsinórt. Így tevőlegesen is bekapcsolódott a születés folyamatába. Ez olyan kapocs lehet az apa és gyermeke, az apa és anya között, ami szép és fontos.

Azonban mi, nők tudjuk, hogy a szülés lelkileg szép és magasztos, de fizikailag korántsem. Természetesen vannak szerencsés kivételek. Sajnos nem egy házasság bomlott fel amiatt, hogy férfi olyasmit látott, amit nem tudott feldolgozni a későbbiekben. Ez eleinte kisebb ellenérzésként jelenhet meg, de az idő múlásával viszolygássá válhat, ami tönkreteheti a szexuális életet.

Csak akkor legyen ott az apa a szülésnél, ha el tudja fogadni és fel tudja dolgozni a látottakat. Érdemes előzőleg szakemberhez fordulni, akivel át kell beszélni kendőzetlenül, hogy mire kell készülni, mi várható a szülőszobában.”

Ti mit gondoltok? Legyen bent apa a szülésnél? Mindenképp? Semmiképp? Vagy csak ha a kismama és a kispapa is szeretné?

Tünde

Tünde szülés apás szülés apa a szülőszobánApás szülésekről itt olvashatsz:

A férjem készített ki, nem a szülés

Jézusmária, ez apás szülés lesz!

Apa a szülőszobán: "Semmilyen fantasztikus érzés nem fogott el"

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>