Bátorságom története
A szülésem utáni hetekben többször hallottam, mennyire bátor vagyok, mint egész életem során, összesen. Akár viccből is. Komolyan. Mindezt azért, mert intézményen (kórházon) kívül szültem. Szokták még otthon szülésnek is nevezni, de a lényege mégis az, hogy kórházon kívül. Bánt, hogy amellett, hogy bátornak gondolnak, sokan felelőtlennek is.
Sok-sok orvossal átélt negatív tapasztalat, utánaolvasás és felkészülés után a várandósságom közepén választottam egy szimpatikus bábát, és megterveztem az otthon szülést. Volt A) B) C) D) terv, és az E) volt a kórház. Ha a bába úgy ítéli a várandósgom, vagy a vajúdásom bármelyik pillanatában, hogy veszélyeztetve van valamelyikünk élete, vagy a természetes szülés/születés megvalósulása az A) B) C) D) tervek során, akkor egyből az E) lép életbe. Szerintem ez nem felelőtlenség!
Nagyon körbejártunk mindent, orvosilag, jogilag, lepróbáltuk az útvonalakat, beszéltem minden helyettessel, tájékoztattam mindenkit, aki a várandóságom alatt gondozott, megkapták az adatközlőt, hogy mindenki tudja, mi a terv. Emellett részt vettem felkészítőn, egy vajúdástámogató tréningen, átbeszéltük a szülés anatómiáját, testhelyzeteket, fájdalomcsillapító fogásokat tanultunk, életmentő bábai trükkökről hallottunk. Elolvastam két könyvet otthon szülés témában. (Az egyik kifejezetten ahhoz segített hozzá, hogy elfogadjam, ha kórházi körülmények közt át kell engednem az irányítást, ha életmentésről van szó, mert megértettem, miért történik minden úgy a kórházakban, ahogy történik.) A bábámmal hetente, illetve szükség szerint tartottuk a kapcsolatot és átbeszéltük az állapotomat, valamint annak a jövőbeni esetleges hatásait a szülésre. Beiktattunk pluszban egy biztonsági ultrahangot is, hogy a 37. héten biztosak lehessünk abban, nincs fizikai akadálya a természetes szülésnek, nincs útban a köldökzsinór, a méhlepény érett, a baba fejjel lefelé bekészült, rögzült, jó pózban van, és egészséges, jó a szívhangja, mozgékony, és én is a megfelelő fizikai állapotban vagyok. Szerintem ez nem felelőtlenség!
Emellett lelkileg is készültem. Átgondoltam, kikkel szeretnék akkor lenni. Elképzeltem az egészet. Az elképzelhetetlent. Beszélgettem a babámmal. Elmondtam, hogy varázslatos volt ez az időszak, amíg a pocakomban fejlődött, és tudom, hogy hiányozni fog, de érzem, hogy hamarosan vége, és egy még szebb időszak következik, mikor végre megláthatom, kezeimben tarthatom, megölelhetem, megszeretgethetem, és így fejlődhet tovább, ebben a kinti világban. Folyamatosan kutattam közben az autoimmunitásom lelki okait is, és volt egy csodás ráeszmélésem is, ami talán elindíthat a gyógyulás útján. Sokat beszélgettem anyukámmal a saját születésemről. Készültem a fájdalom megélésére, elfogadására, és vártam annak az erőnek az eljöttét, amiről olyan sokat hallottam. Vártam a blokkokat is, és dolgoztam azon, hogy én magam ne akadályozzam ennek a folyamatnak a lezajlását az esetleges félelmeimmel. Hónapokig tartó kemény munka volt ez, felkészülés. Szerintem ez nem felelőtlenség!
A 38. héten úgy éreztem, hónapok óta a legkönnyebb napokat éljük, sehol nem feszül, nem nyom, könnyed vagyok, jól bírom a terhelést, jókat alszom, minden szuper. És akkor egy aktívan végigházimunkázott nap végén, miután a naplómba több feloldó mondatot is leírtam, lefekvés után nagyon erős méhösszehúzódást éreztem. A második után a telefonommal mértem az időt a harmadikig. 6 perc. 1 percig tartó összehúzódással. Az ötödik után hívtam a bábát, aki javasolt egy zuhanyt, hátha az megmutatja, valódik-e a fájások, vagy jóslók. Valódik voltak, így a bábák összepakoltak és jöttek. Mi is összepakoltunk a férjemmel egy kórházi csomagot, ha oda kell menni, és a szüléshez szükséges kellékeket is elővettük. Vagyis ő pakolt, én meg 6 percenként vajúdtam. Köztük csak épp inni, és vécére menni volt erőm. Mikor tudatosult, hogy elkezdődött, megrémültem. Felidéztem mindent, amit tanultam és amilyen megerősítő mondatokat kaptam. A nők tudnak szülni. Én is tudok. Csak még nem csináltam. De majd most. Menni fog. Már megy is.
4 órával az első fájás után 4 percesekre rövidültek a pihenőidők. Úgy éreztem, fáradok. Megint megrettentem. Eszembe jutott, hogy az első szülések alkalmával, ami otthonra tervezett, 10 százalék azért köt ki kórházban, mert az anya elfárad a vajúdásban. Lekapcsoltunk hát minden villanyt, csak egy karácsonyi fényfüzér maradt halvány, meleg fényével, és ledőltem a kanapéra összekucorodva. Közben elképzeltem, ahogy Lili elindul, én pedig úgy engedem neki az utat a testemben, ahogy szükséges. Nem hittem el, de tényleg lehet pihentetően aludni 4 perc alatt, 1 perces megszakításokkal. 2 óra hosszáig tartott ez a szakasz. Egészen idáig nem volt szükségem semmilyen szaksegítségre.
Arra ébredtem fel, hogy az egész gátamnak iszonyú nyomás feszül. Azt éreztem, azonnal a vécére kell ülnöm, de nem tudok felkelni. Férjemért kiáltottam, aki szintén ledőlt. Felsegített, szedtem a lábam, de máris jött a következő ilyen feszítés, elementáris erővel. Ekkor érkeztek meg a bábák. A pihenők alig két percig tartottak, a derekam néha jobban fájt, mint a gátam, vagy a hasam, és tudtam, ezek már a tolófájások, utolsó szakasz jön, a legkeményebb munka. Megint megijedtem, de akkor Lilire gondoltam, nemsokára megláthatom, csak ezt a „kicsit” kell kibírni, nincs hátraarc, most ezt végigcsinálom, csináljuk, Lilivel, együtt. Nem bírtam felállni. Térdeltem, és kapaszkodtam a fájások alatt és között is. Már csak tőmondatokban beszéltem, és nem akartam foglalkozni mással, csak magammal.
Összeszedtem magam és visszamentem a szobába a bábákhoz, akik már előkészítették addigra a terepet és az eszközöket. A kanapén fekve szívhangot néztek, ami teljesen rendben volt, és ez számomra azt jelentette, Lili sem fáradt és én sem, vagyis nekikezdhetünk a munkának. Sok pozíciót próbáltunk a várandósság alatt, hogy hogy fogok, hogy szeretnék szülni, és csak a térdelés nem volt benne. Most pedig ez volt az egyetlen elképzelhető testtartás nekem. Az állandóan sajgó derekamat az egyik bába folyton masszírozta olajjal. Nélküle azt éreztem, kettétörök, nagyon kellett.
A másiktól forróvizes borogatást kaptam a gátamra minden nyomáskor. Szinte szippantotta ki belőlem Lilit, úgy segítette az útját. Férjembe kapaszkodtam, mikor nyomtam. Minden pihenő alatt ittam, szerintem 2 litert biztos megittam összesen, és többször is mértünk szívhangot. Végig rendben volt. A sokadik nyomásnál úgy éreztem, ennél jobban nem megy, és még nem elég. Így a pihenő alatt megfogtam a hasam, és megkértem Lilit, hogy segítsen, mert fogy az erőm. A bábák halkan beszéltek hozzám. Mondták, hogy engedjem ki a hangomat, ne tartsam magamban. Így tettem, és ez szinte megduplázta az erőmet. És akkor az egyik nyomás után éreztem, hogy megkönnyebbül a gátam, és nincs több feszítés, csak pár másodperc után még egy kicsi, majd egy halk nyekergés a hátam mögött. Lili megszólalt.
Az oldalamnál megfogtam a forró kis testét, és már egyáltalán nem foglalkoztatott a testem. A bábák megkértek, hogy ha fel tudok állni, feküdjek át a kanapéra, és rám teszik Lilit. Jól bebugyolálva kaptam meg, magzatmázasan, itt-ott véresen, pirospozsgásan, halkan nyekeregve néha. A férjem mellénk ült és szóhoz sem jutott a meghatottságtól. Én csak pihegtem, és néztem őket felváltva. 1 óra 50 perc volt ez az utolsó szakasz.
Két pici felszíni sérülésem lett, ami egy hét után már nem is látszott. Lili pár másodpercre a mellemre tapadt, és a szopizástól a méhem nagyjából magától tolta ki a méhlepényt, ami teljesen egészséges volt. A férjem vágta el a köldökzsinórt, amikor már nem lüktetett. Másfél órával a szülés után kimentem letusolni, és a kötelező, funkcióellenőrző pisilés is ment. Nem sokkal később aludtam pár órát, és délután szinte teljesen kipihenten, endorfinmámorban ölelgettem a pöttöm babámat. Másnap úgy járkáltam, mint máskor, csak lassabban, mert megígértem, hogy a térdeimet összezárva tartom. Pár nap múlva visszatért a hasizmom is (végre). Egy hét múlva többször rám tört az az érzés, hogy ez nem is velem történt, annyira kedves éjszaka volt, és annyira nyomtalan véget ért. Csak Lili maradt itt velünk és egy mesés otthon szülés élménye. Na, meg az ezzel szerzett bátorságom.
Zsuzsi
Olvass még otthon szüléses történeteket!
Hatszor szültem otthon, állva
Éjszaka, egyedül szültem meg négykilós kisfiamat a hálószobánkban
Otthon, az ágyam mellett guggolva toltam ki a fiamat
