Van egy hároméves kisfiam, Marci, és egy húsz hónapos kislányom, Adri. Kisfiammal nehéz volt a terhességem, ezt a történetet szeretném megosztani Veletek.
Terhes lettem, és az első ultrahangon (októberben) kiderült, hogy van egy nagy miómám, ami hatszor hét centiméteres volt. Nagyon megijedtem, mert azt mondta az orvosom, hogy komoly bajok is lehetnek ebből, félő, hogy esetleg tovább növekszik a mióma a bébivel, el is vetélhetek, vagy koraszülött is lehet a babám.
Veszélyeztetett terhes lettem. Nagy fájdalmaim is voltak, úgy éreztem, hogy leszakad a hasam, főleg, ha stressz is ért. Sokat kellett pihennem. Dolgoztam még januárig, de semmi megterhelőt, csak négy órában. Január elején lettem tizenkilenc hetes, ott az ultrahangon kiderült, hogy kisfiú, és nem nőtt a miómám, sőt, kicsit kisebb is lett. Táppénzre vetettem magam akkor már, mert tényleg komoly fájdalmaim voltak. Pihentem otthon, amennyit csak tudtam. Költöztünk is közben, amikor hét hónapos voltam. Utána rengeteget pihentem, ami kellett is. A harmincadik héttől kezdve nagyon vizesedtem, jött a jó idő is, ami nem segített. Magas vérnyomásom is lett, ami előtte alacsony volt. A negyvenedik héten befektettek a kórházba, hogy megfigyeljenek. Vérnyomáscsökkentőt kaptam. 41 hetesen úgy indítottak.
Megcsászároztak. Amikor kivették a kisfiamat, utána mondták, hogy minden rendben van vele. Nem láttam őt a könnyeimtől, olyan boldog voltam. Én még bent maradtam a műtőben, mert kiműtötték a miómámat. Egy órával később én is már az intenzíven voltam. Édesanyám volt ott velem, később pedig a párom. Iszonyatos fájdalmaim voltak, mintha semmit nem is kaptam volna az infúzióba. Behozták a kisfiamat is, az csodálatos volt.
Nagyon nehezen viseltem a fájdalmat. A reggeli első felkelés elmondhatatlan szenvedés volt. Az első oxitocin injekció után üvöltöttem a fájdalomtól. Mondtam, hogy nem kérek többet, de a második már nem volt annyira vészes. Nehéz volt a felkelés, ezért inkább le sem feküdtem, inkább ültem, meg sétáltunk a Marcival az osztályon, így hamarabb is gyógyultam. Amikor kikerült belőlem minden cső, akkor végre újra embernek éreztem magam, ki tudtam egyenesedni, az csodás volt. Marci nagyon jó baba volt. Csak akkor nem volt velem, amikor vizsgálták, vagy együtt ebédeltünk a szobatársammal. Imádtam, hogy ilyen kis csodajó baba, evett, aludt.
Otthon is még sokáig lábadoztam. Utólag már tudom, hogy az az iszonyatos fájdalom azért volt, mert kiműtötték a miómámat is. A második terhesség és szülés teljesen más volt, szinte fájdalmaim sem voltak. Ugráltam, hajoltam stb. Azért szerettem volna megosztani ezt veletek, hogy lássátok, hogy veszélyeztetett terhesként sem szabad feladni a reményt. Azóta sincs bajom hála az égnek. Marci pedig egy nagyon eleven kis rosszcsont
Szandra
Császármetszéses szüléstörténeteket itt olvashatsz:
Programozott császárom volt és imádtam!
Az életemet kellett megmenteni a negyedik császárnál
Otthon szülésre készültem, császármetszés lett belőle
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
