Különleges szüléstörténetemet szeretném nektek elmesélni. Császárszülésem volt és imádtam! Ezért persze sokan elítélnek, amikor így kimondom, mert hogy lehet imádni egy véres sebészeti beavatkozást?! Mindjárt megmondom. Elöljáróban csak annyit, hogy nem Magyarországon élünk, itt hivatalosan választható a császármetszés első babánál is. Én nem választottam.
Gyerekkorom óta tudom, ha egyszer gyermekem születik, természetes úton nem hozhatom a világra. Csípőficammal születtem, ezen kívül van egy hátgerinc rendellenességem is. Ilyen kórelőzménnyel nem engedtek volna természetesen szülni. De én nem is vágytam erre. Nem vágytam rá, hogy fájjon, hogy „ott” bújjon ki a baba. Úgy érzem, nagyon nagy szerencsém volt! Olyan szülésem lett, amilyet akartam. Programozott császár.
Ez volt a hetedik műtétem életem során. Mindenre fel tudtam készülni lélekben, mindent megkérdeztem, elolvastam a témáról, amit csak lehetett, és nyugodtan, békével a szívemben mentem szülni. Az orvosomban száz százalékig megbíztam, mind szakmailag, mind emberileg. Nagyon készséges volt, mindent előre elmondott, hogy mikor mi fog történni, nagyon megnyugtató volt, ahogy beszélt. Tudtam, éreztem, hogy minden rendben lesz, hisz a legjobb kezekben vagyunk.
Már kora reggel ébresztettek, megtörtént az előkészítés. Utána szóltak, hogy van még két nőgyógyászati műtéte az orvosomnak, nagyon elfoglalt, hisz ő az osztályvezető főorvos és ő az ügyeletes is ma... Szegény, milyen fáradt lehet a nap végére – gondoltam, én egy félórát se tudnék most állni... De eltelt négy óra valahogy, aztán jött az aneszteziológus letisztázni a dolgokat. Akkor megbeszéltük, hogy semmi akadályát nem látja a spinális érzéstelenítésnek, így ha nekem megfelel, akkor ezt az eljárást választaná. Természetesen beleegyeztem, az epidurálisról hallottam pár rémtörténetet (nem zsibbadt el rendesen, altatni kellett, stb.), így nagyon örültem is neki.
Aztán ismét eltelt két óra eseménytelenül, néha beköszönt egy-egy nővér, akit bombáztam a kérdéseimmel, hogy ugyan mikor mehetek már a műtőbe. „Nem tart már sokáig” – hangzott a válasz minden alkalommal, de nekem a várakozási idő egy örökkévalóságnak tűnt. Időközben megérkezett a férjem is, aki szintén nagyon izgatott volt, várta ő is a nagy pillanatot.
Eljött végre a mi időnk! Saját lábamon besétáltam a műtőbe. Leültem az asztal szélére, addig gyorsan szúrtak egy vénát a „műtétes” (bal) karomba. Ilyenkor a jobb kart szabadon hagyják, mivel arra kerül a vérnyomásmérő. Közben az anesztes doki (szintén nagyon korrekt volt és kedves, vicces, ami nekem ott, akkor nagyon jól esett) megkereste a megfelelő pontot a hátamon a spinális érzéstelenítéshez. Végig arra gondoltam, hogy most az agyvizembe nyomják a szurit. Egyáltalán nem fájt és kb. 5 másodperc múlva nem éreztem a lábam, ezért azonnal le is fektettek. Bevallom, egy kissé bizarr látvány volt, ahogy ott pakolgatták a lábaimat, miközben semmit nem éreztem. De egyre tudtam gondolni csak: nemsokára a karomban tarthatom a kisbabámat.
A dokik folyton viccelődtek közben, amit én nagyon jó néven vettem, hiszen oldották a feszültséget. Tíz perc telt el azóta, hogy felfektettek a műtőasztalra, amikor felsírt a gyönyörűséges kislányom. Akkor olyat éreztem, amit eddig még soha! A pillangók össze-vissza röpködtek a fejem felett és nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Amikor odatették a mellkasomra, hihetetlen boldogságot éreztem! Az apukája is nagyon meghatódott, sosem felejtem a könnyekben úszó tekintetét, ahogy ránézett az aprócska, magzatmázas kislányunkra! Aztán elvitték kicsinosítani és megmérni.
Megszületett hát 3200 grammal és 49 centiméterrel a mi legnagyobb kincsünk, akinek égővörös a haja és tengerkék a szeme! ,,Nagyon különleges kislány" – hangzott el a dicséret, ami azóta is melengeti a szívem, hisz egy édesanyának a legnagyobb boldogság, ha a gyermekék dicsérik. A férjem és én úgy döntöttünk, hogy a két nagymamáról kapja a nevét, nagyon illik is hozzá.
A felépülés és a szoptatás is minden gond nélkül alakult. Délelőtt 11-kor sírt fel a babánk, este 9-kor már sétáltam a szobában és másnap már a folyosón mászkáltam, nem voltak fájdalmaim. Szoptatni is tudtam egynapos korában a lányomat.
Hihetetlenül jó élmény volt a kislányom születése! Nagyon szívesen átélném újra, csak még egy kicsit cseperedjen ez a tündéri csöppség.
Rita
