Történetünket kicsit hosszú lenne egy posztban leírni, de megpróbálom besűríteni a főbb eseményeket.
2015 augusztusában született meg a kislányunk. Nem volt egyszerű szülés, de nem volt kérdés, hogy szeretnénk testvért neki. 2017 augusztusában úgy döntöttünk, hogy belevágunk a tesóprojektbe. Nem is váratott sokáig magára, szeptemberben már pozitívat teszteltem. 2018 májusára voltam kiírva, de sajnos ez a terhesség nem úgy végződött, mint kellett volna. A babánk halva született császármetszéssel a 38. hétre. De erről majd később egy másik posztban talán mesélek nektek.
Megzuhantam, összetörtem, nem találtam sehol a helyemet. Egyedül a kislányom és a férjem tartották bennem a lelket. Nem tudtam, hogyan tovább, de egy valamit biztosan igen. Mindennél jobban vágytam babára. Tudtam, hogy az elvesztett kisbabánkat pótolni nem tudja, nem is akartam, de tudtam, hogy segítene.
Három hónappal a szülés után, augusztusban elkezdtünk próbálkozni. Szeptemberben már pozitívat teszteltem. Nem volt könnyű terhesség. A sok vizsgálat, a félelem. Baromi nehéz volt, de nehéz lett volna 1-2 év múlva is.
2018 május 9-én született halva a kisfiunk. A szivárvány babánkkal 2019 május közepére voltam kiírva, azonban május 7-én háromnegyed 4 körül arra ébredtem fel, hogy fájdogál a hasam. Kimentem vécére, elvégeztem a kis és nagydolgomat. Csodálkoztam is, hogy ilyenkor? Visszafeküdtem aludni, de nem tudtam, mert a fájdalom ugyanúgy megvolt. Átmentem a másik szobába, hagytam a férjemet és a kislányunkat aludni. Jöttek a fájások, csak éppen nem rendszeresen, és annyira nem is voltak vészesek. 7-8-9-10 percenként jöttek össze-vissza. Negyed 6 körül már azért megcsörgettem a szülésznőmet, hogy mi legyen. Válasz: menjünk be. Felkeltettem a férjemet, hívtuk apósomékat, hogy jöjjenek vigyázni a kislányra és vigyék el oviba. Elmentem tusolni egyet, és a meleg víz hatására elkezdett erősebben, intenzívebben fájni, és már 5 percesek voltak. Megérkeztek apósomék, én fájdalmas búcsút vettem a kislányomtól és elindultunk a kórházba. Soha nem éreztem annyira hosszúnak az utat, pedig a férjem sem tétovázott.
Beálltunk a kórház parkolójába, elindultunk a szülészet felé, mikor éreztem, hogy hánynom kell. Ott a nyílt utcán egyszerűen nem tudtam visszatartani. Biztosan nem voltam szép látvány, de ez akkor cseppet sem érdekelt. Mikor végeztem, elindultunk, beértünk, hívtuk a liftet. Bár amilyen lassan ért oda, gyalog is gyorsabban felbattyogtam volna az első emeletre.
Becsöngettünk, beengedtek, szerencsére a szülésznőm szólt, hogy érkezünk. Felvették az adataimat, megvizsgáltak, 2,5 ujjnyi volt a méhszáj. Ez volt háromnegyed 7 körül. Megérkezett közben a szülésznőm is, bevitt a szülőszobára, rám rakta a ctg-t, ami már 2 perces fájásokat mutatott. Bekötötte az infúziót, mert két héttel azelőtt a streptococcus kenetem pozitív lett. Azután kiment szólni a férjemnek, hogy öltözzön be és jöhet be hozzám.
Nem telt el sok idő, de mire visszaért, szóltam neki, hogy elfolyt a magzatvíz. Ez lehetett negyed 8 körül. Kérdezte, hogy nem érzek-e székelési ingert, de mondtam, hogy még nem. Mondta, hogy nemsokára jön le az orvosom a nőgyógyászati osztályról és megvizsgál, addig pihenjek, relaxáljak és figyeljek a fájásokra. Fél óra múlva bejött, hogy mindjárt ott a doki. De mire kifordult volna az ajtón, utánakiabáltam, hogy jöjjön, mert érzek valamit. Visszajött, megvizsgált, teljesen eltűnt a méhszáj. Kiszólt, hogy azonnal szóljanak a dokinak, mert szülünk.
Leért az orvos is, de nem sokat találkoztunk, mert mire odaért, már a tolófájások jöttek. Így született meg a kisfiúnk természetes úton 3 nyomásból reggel 8-kor 3350 grammal, 52 centivel a 38. hétre.
Nem hittem, hogy sikerülni fog császármetszés után egy évvel természetes úton szülni. Túlságosan haragudtam magamra, haragudtam a testemre, hogy egy évvel korábban cserben hagyott. És most mégis hálás vagyok neki. Hálás, mert sikerült. Hálás vagyok a szülésznőmnek, mert egész terhesség alatt mellettem volt és bátorított, hogy menni fog. Hálás vagyok az orvosomnak, mert engedte. Nagyon sokat olvastam erről, hogy császármetszés után legalább 18 hónap el kell teljen, hogy valaki természetes úton szüljön. Hát nálunk nem telt el 18 hónap. Nálunk két nap híján egy év telt el.
És végül nem utolsó sorban, hálás vagyok a kis angyalkámnak, mert tudom, hogy ő vigyázott a testvérére, rám, és titkon hiszem, hogy ő intézte így a dolgokat.
Egy kicsit mégis hosszúra sikeredett a poszt, de köszönöm, hogy elolvastad! Még jelentkezem!
Emm.
Olvass még hasonló történeteket!
Sürgősségi császár után sikerült a természetes szülés
Császár után hüvelyi úton szültem
Császármetszés után születésházban szültem
