2018.11.28-án reggel felkeltem kétórányi éjszakai alvás után, agyonhajszoltan, mint egy zombivámpír, aki akkora, mint egy kamion. Belenéztem a tükörbe és a sírás fogott el, annyira fáradt voltam, mert már három hete nem aludtam, se fekve, sem ülve, se sehogy nem volt jó. Reméltem, hogy csoda történik, mire eljön az idő, mert így nem lehet szülni.
Elvittem a kislányomat óvodába, csináltam a férjemnek reggelit, aki akkor jött haza az ötödik éjszakai műszakjából, majd 10 órakor úgy éreztem, aludnom kell. Lefeküdtem, mintegy zsák krumpli, meg sem mozdultam egészen 12:30-ig, amikor arra keltem, hogy pukk, és ömlik a víz...
Kipattantam az ágyból, felhívtam a férjemet, aki persze mellettem aludt, de sokkos állapotban voltam, mert persze erre készültem már jó sok hónapja, de hát császáros előzmény miatt, fogalmam sem volt mire kell számítsak. Aztán mikor konstatáltam, hogy itthon van a párom, felráztam, felhívtam a doktornőmet, hogy akkor most a betegfelvételre menjek vagy a nőgyógyászatra, és a bájos búgó hangján közölte, hogy inkább a szülőszoba felé vegyem az irányt.
13:26-ra már ott is voltunk. Adatok felvétele, branülszúrás, amitől nagyon féltem, mert nincsenek jó vénáim, és általában négyszer szúrnak, hogy egy jó legyen. Na, elsőre bent volt, jött a doktornő, megvizsgált, egy ujj, fájások sehol.
Elhelyezett egy csodaszép szülőszobában, ahol a párom is ott lehetett. Telt az idő, néha jött ő vagy a szülésznő, és vizsgáltak, leeresztettek még vizet, de semmi... A nappalos szülésznő nagyon kedves volt, de 30 percenként elmondta, hogy ebből bizony császár lesz megint, fájásgyengeség miatt.
Férjemmel nevetgéltünk, játszottunk, majd jött az este 6 óra, osztályátadás, megérkezett az éjszakás szülésznő, aki egy jelenés volt, nem is ember, mindent elmondott. Rám koncentrált, és megbeszélte a doktornőmmel, hogy adjanak egy esélyt, kössenek be oxitocint. Hét órakor be is kötötték, rá egy fél órára elindultak a kontrakciók, de még mindig nem igazán tágultam, adtak az infúzióra egy kis kakaót, na, és akkor beindult a buli.
Mint egy vihar, mit vihar, hurrikán söpört végig rajtam a görcsroham, szerencsére, mert az első szülésem után, ami sürgősségi császármetszés volt, nem akartam megint felvágva lenni.
Már rettentően fájt, fel akartam adni, úgy éreztem, nem fog menni, de a páromnak, a szülésznőnek és a doktornőnek hála átlendültem a holtponton, viccelődtek, terelték a figyelmemet, kádaztunk, labdáztunk, de csak ha folyamatosan guggoltam, akkor volt jó. A férjem és a szülésznőm masszírozták a derekam, dicsértek, a doktornő akkor már végig velem volt.
Hajnal fél kettőkor elkezdődtek a tolófájások, és 01:59-kor megszületett a kisfiam. Rám tették, sikerült!
Olyan szépen sírt, a párom mellettem csodát minket, ő kereste a cicit, rá is talált, aztán elvitték mérni kb. húsz percre, engem összevarrtak, mert gátmetszés kellett, plusz sajnos belül a kisfiam könyöke végigszántott mindent, de nem fájt, nem érdekelt. Boldog voltam, megcsináltuk, sikerült, annyi negatív vélemény és kritika után, mégiscsak képes voltam rá!
Megkaptuk az aranyórát (kettőt is) aztán letoltak az osztályra, én meg rohantam fürdeni, összetenni magamat, mert már hajnal öt volt, és nemsokára kezdődött a reggeli forgatag.
A kórházi bent fekvés már nem sikerült ilyen jól... De semmi nem számít, csak, hogy már két egészséges, csodálatos gyermek anyukája lehetek.
Regina
Császármetszés után természetes szülés?
Császár után kipróbáltam a természetes szülést is
Császármetszés után születésházban szültem
Császár után normál úton akartam szülni
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
